Karizmatikus színész és jószívű, kedves ember volt. A pályatársai nagyon kedvelték, és gyakran fordultak hozzá segítségért.
„Ezt én is megerősítem – mondja Verebély Iván fia, Marcell. – Apu hipochonder volt, és bújta az orvosi szakirodalmat, fejből tudta, hogy a betegségekre milyen gyógyszerek hatásosak, különböző nyavalyákra mit érdemes szedni. A Vidám Színpad tiszteletbeli orvosának tartották, az előadás előtt, az öltözőjében gyakran praktizált, a kollégái pedig megfogadták a tanácsait. Apu és az akkoriban színházi ügyelőként dolgozó édesanyánk gyakran vittek be magukkal a színházba, a húgom és én a kulisszák mögött nőttünk fel. Az egyik kedves gyerekkori emlékem, hogy a művésztársalgó büféjében a színészlegenda, Darvas Iván segít nekem összerakni a Kinder-tojásban lévő műanyagfigurát.”
A rajongóival is szívesen beszélgetett
Verebély Ivánnak három gyereke született. Az első házasságából Cosima, a másodikból Marcell és Fanni. Második feleségét, Monikát (így írja a nevét – a szerk.) a színház falai között ismerte meg 1981-ben. Munkakapcsolatból lett igaz szerelem.
„A szüleim között 25 év volt a korkülönbség, de apu a kedvességével és az udvariasságával levette anyut a lábáról. Csodálatos, szeretetteljes családi környezetben nőttünk fel a Vizafogón” – meséli Marcell.
„Akármerre mentünk, aput mindenhol nagy szeretettel fogadták – ezt már a színész kisebbik lánya, Fanni meséli. – Ő az a színész volt, aki mindenkivel megtalálta a közös hangot. Amikor az emberek megállították az utcán autogramért, ő szívesen beszélgetett velük, sosem sajnálta az idejét.” Fanni gyerekként egy színdarabban is játszott az édesapjával.
„Nem erőltette, hogy színésznő legyek, de tetszett neki, hogy közösen dolgozunk Harsányi Gábor egyik vígjátékában. A Család az interneten című előadással még vidéken is hakniztunk.”


Minden erejét összeszedve az utolsó napjaiban is dolgozott Verebély Iván: kedvessége hiányzik ebből a világból




Ez is érdekelhet
Gyerekei sikeres emberek lettek a szakmájukban
A színművész gyerekei végül nem folytatták édesapjuk hivatását. A 35 éves Verebély Marcell kreatív producerként dolgozik az RTL-nél. Többek között olyan népszerű műsorok fűződnek a nevéhez, mint az X-Faktor, az Álarcos énekes és a Sztárbox. A 33 éves Verebély Fanni pedig jelmeztervező és stylistasszisztens, többek között A mi kis falunk sorozatnál is.
„Nagyon jó érzés azokkal a színészekkel együtt dolgozni, akiket kisgyerekkorunk óta személyesen ismerünk.
Gyakran mesélnek édesapánkról, így olyan érdekes sztorikat is megtudtunk róla, amik régebben történtek meg vele.”
Verebély Iván a színpadra lépésig izgulós színésznek számított, gyakran pedig a feleségével, Monikával készült fel egy-egy szerepére.
„A színházi bemutatók előtt anyukánk sokat segített apunak, otthon végszavazott neki, édesapánk így tanulta meg könnyebben a szerepét” – meséli Marci. Ivánban megvolt az a képesség, hogy egy kisebb karakterszerepből is jelentőset tudott alkotni.
Színészi eszköztára, megjelenése és arcmimikája egészen különleges volt. Többnyire színházban játszott, de sorozatokban és televíziós kabarékban is rendszeresen foglalkoztatták. Utolsó szerepe a Drága örökösökben volt 2020-ban.
„Apu akkor már nagyon beteg volt, de a forgatásra sikerült összeszednie az erejét. Szinte a halála napjáig színész maradt” – mondja Marcell.
A szerettei körében hunyt el
Több mint negyven évet töltött a Vidám Színpadon, majd annak megszűnése után a Centrál Színház tagja lett. Nyugdíjas éveit ott töltötte, de már nemcsak vígjátékokban, hanem drámákban is egyre többet játszott. A színház igazgatója, Puskás Tamás a színész özvegyével közösen alapított egy Verebély Iván-díjat, amit minden évben a közönség szavaz meg az adott évad legjobb epizódszereplőjének.
„A családunk fontosnak tartja édesapánk emlékének ápolását, ezért a születésnapja környékén, decemberben adjuk át a díjat a Centrál Színházban.”
A színész a hivatásán túl a családjáért élt. Cosima révén kétszeres nagypapa, később pedig dédpapa is lett. Két kisebbik gyermeke azonos korú volt a két unokájával.
„Bár a húgommal mi késői gyerekei voltunk, sosem éreztük a korkülönbséget. Apu 52 éves volt, amikor én születtem, de lélekben mindig fiatalos maradt” – árulja el Marci. A Jászai Mari-díjas színész akkor volt a legboldogabb, amikor a kisgyerekeit és az unokáit együtt látta játszani a nappalijukban lévő szőnyegen. Mindig nagy gyerekzsivaj volt a lakásban, Monika pedig nem győzte elkészíteni a színész kedvencét, a juhtúrós sztrapacskát. Verebély Iván robusztus megjelenésű művészként él a közönség emlékezetében, pedig élete utolsó időszakában jelentősen lefogyott.
„Aput tüdővizenyővel kezelték, a Covid alatt pedig beteg lett, de saját felelősségre hazahoztuk a kórházból, mert nem akartuk, hogy még a koronavírust is elkapja. Édesanyámmal és a testvéreimmel heteken át felváltva ápoltuk.”
82 évesen hunyt el a családja körében. A Covid-járvány miatt akkoriban kijárási korlátozás volt érvényben, így a búcsúztatása nem volt nyilvános. A színművész az óbudai temetőben alussza örök álmát. „Egy évvel ezelőtt nekem is született egy kisfiam, így apu már háromszoros nagypapa lenne. Szerintem büszke lenne ránk, ha látná, hogy milyen erős nálunk a családi összetartás” – foglalja össze Marcell.
Fotó: Máté Tamás, privát