Annak idején Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra megegyeztek, hogy soha többet nem nyilatkoznak egymásról. Az utóbbi időben azonban egyre többször emlegetik a másikat a nyilvánosság előtt – írta a Best magazin.
Egykor Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán igazi álompár voltak. Nem véletlen, hogy 2013-ban mindenkit hideg zuhanyként ért, amikor kiderült: 13 közösen eltöltött esztendő, nyolc év házasság és egy közös gyermek után beadták a válókeresetet.
Elásták a csatabárdot
Noha szakításuk részleteiről és miértjeiről, mi több, egymásról sem szívesen beszéltek a nyilvánosság előtt, mostanában mégis hol Zoltán, hol Dóra rúgja fel az egymásnak tett ígéretüket. Pedig pár évvel ezelőtt, 2022-ben a színésznő még nem vette jó néven, hogy volt férje kitárgyalta őt egy interjúban.
Dóra akkor egy terjedelmes levélben kérte a lánya édesapját, hogy tartsa magát ez egyezségükhöz.
Ám nem sokkal később már a volt feleség mesélt az exéről. Az egykori házasok azóta, úgy tűnik, teljesen kiegyeztek egymással. A napokban például Dóra emlegette Bereczkit, és bevallotta: máig rajong a színművészért.
„Tegnap este elvittem Papikát az MVM Dome-ba megnézni a Hairt a Duda Éva Társulat és vendégeik előadásában. Ez volt a tapsrend vége. Szerintem mindent elmond – írta az Instagramoldalán Szinetár Dóra, majd egy videót is megosztott az április 17-ei Hair koncertshowról, amelyben volt férje is színpadra lépett. Bejegyzését így folytatta: – Isteni volt látni tizenezer lelkes nézőt, akik végigénekelték és -táncolták a koncertet, hála a nagyszerű színész-énekes gárdának, köztük elfogultság nélkül külön rajongtam Bereczki Zoliért és Falusi Mariért…” – olvasható Dóra bejegyzésében, majd külön gratulált minden közreműködőnek, aki részt vett a produkcióban.
Ez is érdekelhet
Szülői összetartozás
De nem csak Dóra békélt meg volt férjével. Idővel Bereczki Zoltán is belátta, hogy hiába váltak el papíron, közös gyermekük, az immár 17 éves Zorka örökre összeköti őket. Ehhez persze a színművésznek előbb önmagára kellett rátalálni.
„Haragudtam Dórira, haragudtam magamra, haragudtam a világra, mindenkire haragudtam, és át kellett mennem azon a jellemfejlődésen, amin egy ilyen dolog után egy épeszű ember átmegy. Most érzem leginkább önmagammal azonosnak magam – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt a Három igazság című műsorban Bereczki, majd a Klubrádióban arra a kérdésre is választ adott, hogy jelenleg milyen kapcsolatban áll a volt feleségével, Szinetár Dórával.
„Szülői összetartozásban vagyunk. Viszonylag távolra sodort minket az élet. Elpattan egy húr, ami mindenkinek megcsípi a seggét, és ellenkező irányba ellök. Mostanában kezdünk közelíteni. Azt látom, ő is kezd magára találni… Azért mondtam ezt nehezen, mert neki ez picit korábban megvolt már” – ismerte be a színművész, akire volt feleségéhez hasonlóan azóta újra rátalált a boldogságra.
További részletekért keresd a Best magazint az újságárusoknál.
Fotó: TV2