Mintha még mindig hárman lennének
Császár Zsoltot hat késszúrással ölte meg egy 18 éves férfi, aki mindössze két hete volt akkor feltételesen szabadlábon egy reintegrációs program keretében. Ezt követően a pszichológus teljesen elzárkózott a külvilágtól, nem olvasott híreket, szüksége volt időre, hogy meggyászolja a gyermekét. Ám sokáig az is kérdéses volt, visszatér-e imádott hivatásához, tart-e még valaha terápiákat. Ma saját gyászának feldolgozásával és annak minden tapasztalatával újra segít – írta a Story magazin.
„Én a döntés felelősségére döbbentem rá a saját gyászomban. Azt mondtam, van kiért élnem, van miért élnem. És tudom, hogy az élet törvénye is azt mondja, ha van kiért élned, ha van miért élned, akkor élni fogsz… És ez a feladat oldódott meg az én gyászomban. Természetesen a szívemben itt van a fiam állandóan. Én nem engedtem el őt. Hanem beépítettem a szívembe, a sejtjeimbe, az emlékezetembe, a gondolkodásomba. Itt van velem a fiam, mint ahogyan a lányom is, ugyanígy. De ő itt van. Hál’ istennek él. De a fiam is itt lakik” – mondta Bagdy Emőke az Erdély TV Gyere, mesélj! műsorában.
Itt a tragédia előzménye: Nyereségvágyból ölték meg Bagdy Emőke fiát: Zsolt még csak nem is védekezett a támadói ellen
Lánya segíti a gyászban
A pszichológus átélte az anyák rémálmát. De Zsolt elveszítése hatalmas tragédia volt Bagdy Emőke lányának is. Dr. Császár Noémi az ikertestvérét veszítette el. Anya és lánya kapcsolata mindig nagyon szoros volt: ugyanazt a hivatást választották, hosszú évek óta együtt dolgoznak. És ahogy a gyászukban is fogták egymás kezét, tökéletes szinkronban vannak ma is. Mindketten úgy érzik, bár Zsolt elment, ők hárman akkor is „egyben maradtak”.
Dédunokát kapott az élettől
A pszichológus és lánya a tragédia után nem sokkal csodás ajándékot kaptak az élettől. Noémi nagymama, Bagdy Emőke pedig öt unokája után egyszeres dédnagymama is lett tavaly tavasszal.
„Most, hogy jóval kevesebb munkát vállal, dédmamaként több időt tud arra is szánni, hogy csak odaüljön és nézze, hogy a dédunoka mit csinál. Nagyjából semmit, a kockát jobbról balra pakolja, ezt szokták csinálni a kicsik. 20-30 évvel ezelőtt elképzelhetetlen kategória is volt, hogy az én anyukám ezt elviselje hosszan. És azért mondom ezt, mert a világ vesztett volna azzal, ha erre használja valaki őt. Mindennap találkoztunk, akkor is mindennap feljött, ott volt egy órát velünk együtt, de nem merült fel, hogy bébiszitternek használjam, egy percig sem” – árulta el Császár Noémi a család egyik legfontosabb kincsének kapcsán az édesanyjáról.
További részletekért keresd a Story magazint az újságárusoknál.