A közönség szeretete számára afféle doppingszer, ami szellemileg és érzelmileg most is fiatalon tartja. „Az öregség még rendben van, de a következő fokozat, a vénség, az már más kategória. Egészen furcsa élmény megélni: az öregnek még van perspektívája, hogy egyszer majd vén lesz, de a vénnek már nincs földi értelemben. Most épp ezt az életszakaszomat élem, jelen pillanatban még mankóval, de remélem, előbb-utóbb el tudom hagyni, és tudok utazgatni. Küzdök a vénséggel. Rengeteg tervem van még” – mondja a Kossuth-díjas író.
Női olvasói rajongással veszik körül
Prágába készül egy bemutatóra, az előadásait tervezi, és közben a Jóskönyv című kötete egy amerikai világkiadóhoz került. „A művészet a saját terápiám. Könyvet már nem írok, inkább rövid írásokon dolgozom az élet alapvető fogalmairól. Őrületes érzés, hogy a könyvem egyszerre jelenik meg minden angol anyanyelvű országban. Rengeteg kézbe került az évek során, közel nyolcszázezer példányt vásároltak belőle. Az pedig maga a csoda, hogy a kínai kiadás se lehetetlen” – meséli Müller Péter, akinek dedikálásaira tömegek érkeznek, főként nők, akik szeretettel és rajongással veszik körül.
„A feleségemet mindig is tiszteltem és felnéztem rá”
„Amikor belefogtam az írásba, egy nagyképű, pasicentrikus világ volt a jellemző. Természetesnek vették, hogy a férfi az irányító, az uralkodó. Bennem korán kialakult az a meggyőződés, hogy ez így nincs rendjén. Magyarországon az Istent úgy hívják, Boldogasszony: a nőtisztelet, a szeretet, a nők megbecsülése azt jelenti, hogy egy férfi, ha találkozik egy nővel, nem lenéz, hanem fölfelé néz rá. Ezt kevesen tudják megtenni, visszatartja őket a gőg, a hatalomszomj, a beképzeltség. Ettől ilyen vacak a világ. Bennem ez pasiként működik, a feleségemet mindig is tiszteltem és felnéztem rá.”
Feleségével 1956 áprilisában ismerkedtek meg
Ez is érdekelhet
Semmit nem bánt meg az életben
Két gyerekével, Júliával és Péterrel jó a kapcsolata, pedig kiskorukban nem volt igazán jelen az életükben.
„ A gyerekek úgy nőttek fel, hogy állandóan írtam. Ezt az életszerepet, az apaságot nem tudtam eljátszani. Ahhoz, hogy ennyit írjak, az kellett, hogy csak fizikailag voltam otthon. Ott ültem az íróasztalnál, és nem tudtam másra figyelni. Hiába laktam a gyerekeim között, valójában nem voltam jelen, sőt. Apának lenni egy külön szakma: el kell vinni a gyereket óvodába, beszélgetni az óvónőkkel, tanárokkal, játszani, kirándulni menni. Ez nálam nem volt meg. Sokféle sorsszerep van a világban, és az, hogy valaki atya, a mai napig nem tudom, hogy milyen.”
Ha újra kezdhetné, ma sem csinálná másképp. „Semmit nem bántam meg az életben, így kellett lennie. Ha megbánnám, hogy nem voltam ott apaként a gyerekeimnek, akkor nem lenne ennyi írásom, és ezt nagyon bánnám most. Ez egy döntés volt. Van ráció abban, hogy egy szerzetes vagy pap nem nősülhet, aminek szerintem az is oka, hogy olyan hivatás, ami az egész lelket, életet kéri.”
Évtizedek óta tartó barátságokat ápol
„A barátság igazi szeretetfogalom, nincs benne hátsó gondolat. Az igazi barát megmarad. A nem valódi ma már egy pillanat alatt eltűnik. Egy mély barátság nem omolhat össze azon, hogy ki hova tartozik, milyen világnézete van. A valódi, közös emberi kapcsolódást nem érinthetik ezek, ha igen, akkor az soha nem is volt igazi. Legjobb barátom Géza. Derűs ember. Éppúgy, mint én. A humor köt össze minket, bajban is.”
Fotók: Sárosi Zoltán, archív
