Igyekszik minél több időt tölteni a családdal: unokáját, Karcsikát még pecázni is próbálta megtanítani.
„Megpróbáltam, de nem érdekelte, én pedig nem erőltettem. Vagy nagyon beleszeret valaki a horgászatba, vagy teljesen átnéz rajta. Az unokámat nem fogta meg. Nagypapaként olyan vagyok, mint amilyen apaként voltam a lányaim mellett: példával tanítok. Ugyanakkor meghagyom a nevelést a lányoméknak: Anna hihetetlen empátiával és szeretettel tölti be az anyaszerepet. Nagyon szeretek az unokám társaságában lenni, de
tudom, hogy az anyukája és az apukája az első, én csak harmadik vagyok a sorban” – meséli Péter.
Naponta hálát ad a családjáért
A hangjából érezhető, mennyire büszke a családjára, a legnagyobb szeretettel mesél az unokájáról is.
„Rendkívül mozgékony, okos, stramm srác, aki mindig magasra teszi a lécet. Most kezdte a harmadik osztályt, és az első iskolai napon eldöntötte, hogy atletizálni fog. Anna és a férje fantasztikusan nevelik a kisfiukat. Minden rezdülést, kérdést észrevesznek rajta, és azonnal megbeszélik vele. Én csak a páholyból nézem őket, és mérhetetlenül boldog vagyok attól, hogy így szeretik egymást – mondja Péter.
„A szüleimtől azt tanultam, hogy az okos, jó szándékú embereket keressem, aki pedig nem ilyen, azt inkább kerüljem el, és akkor boldogabb lesz az életem. Ezt a bölcsességet még nem adtam tovább az unokámnak, de tudom, hogy a lányoméktól a lehető legjobb példát kapja. Arra törekszem, hogy minél több időt töltsünk együtt. Szerencsére nem lakunk messze egymástól, Nóriék is a közelben élnek, így gyakran találkozunk.
Nagyon jó testvérek a gyerekeim.
Két teljesen különböző természet, és mégis maguktól megtalálták az összhangot, kiegészítik egymást. Nem nekem kellett mondanom, hogy milyen fontos a testvéri kötelék, ők maguk jöttek rá. Nincs nagyobb dolog a világon, mint szerelmesnek lenni, szeretni a szüleinket, a testvéreinket, a gyerekeinket. Naponta hálát adok ezért.”
A Covid mérföldkő volt számára
79 évesen is szerelemre vágyik Trokán Péter: „Szeretem, ha van egy társ mellettem”
Jövőre kerek évfordulót ünnepel, de sármja az évek alatt sem kopott, energikus és fiatalos.
„Genetikai adottság, hogy nem vagyok hízékony, így soha nem kellett különösebben ezzel küzdenem. A Covid számomra mérföldkő volt: azóta jobban figyelek az egészségemre. Ha bajom van, rögtön orvoshoz megyek, nem halogatom. Az orvos dolga, hogy vigyázzon rám, én pedig odafigyelek arra, amit javasol. Ma már kevesebb vörös húst fogyasztok, helyette halat, zöldséget, salátát, tésztát eszem, amit kifejezetten szeretek.
Van egy orvos barátom is, aki mindig megmondja, mire kell figyelnem, mit ne egyek, és az internetet is jól használom. Van egy nagyszerű természetgyógyászom is, aki a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Rengeteg támogatást kap az ember, hogyan öregedjen meg jól. És úszni továbbra is rendszeresen járok – árulja el a Jászai Mari-díjas színművész.
„Mindig azt kérem, hogy az egészségem maradjon meg sokáig, a többit én elintézem.
Az egészség kívülről és belülről is fontos: mentálisan is hat az emberre, mit enged be az életébe, és mit nem. Ehhez ki kell alakítani egyfajta védekezési reflexet, ami nem kis munka, de eddig sikerült. Ha az ember úgy érzi, valami gyengíti, két lehetősége marad: vagy szembeszáll vele, és felveszi a bokszkesztyűt, vagy egyszerűen átlép rajta. Megvannak a magam eszközei, szerencsére a Jóisten adott egy ütőkártyát, a művészetet. Sok élethelyzetben fel lehet használni.”
Ez is érdekelhet
Nyáron másfajta életet él
Hivatalosan már nyugdíjas, de hallani sem akar róla, hogy búcsút intsen a színháznak.
„Amikor elkezdtem a pályát, már akkor tudtam, hogy gyakorlati nyugdíjas soha nem leszek. A kollégáimon, barátaimon is azt látom, hogy ezt a hivatást nem lehet igazán abbahagyni. Nekem irgalmatlanul hiányozna, ha nem lenne színház. Nyáron ugyanakkor távol tartom magam a fővárostól és a teátrumtól, olyankor egészen másfajta életet élek.
A nyolcvanas évek elején alakult úgy a családunk élete, hogy húsz éven át szinte minden nyáron a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében voltunk. Nagyon jó időszak volt, ott egy másfajta közösség alakult ki, és ezt megszoktam. Szükségem van arra, hogy nyáron másfajta emberekkel találkozzam. Olyan, mint egy terápia: jó érzés más dolgokról beszélgetni, például a csopaki horgászbarátokkal arról, hogy meg kell csináltatni a csónakot, vagy mikor lesz a halászléfőzés – meséli.
„A színházban ötödik éve vagyok társulati tag, és egész évben – jó értelemben – össze vagyunk zárva. Ez nagyon jó, de időnként szükség van arra, hogy elengedjük egymást. Ahogy egy házasságban is: a nagy boldogság sokszor úgy tud megmaradni, hogy néha a felek elengedik egymást, hagynak maguknak életteret, egy kis időt, hogy egyedül legyenek. Így hozta a sors nálunk is. Ugyan jó pár éve egyedül élek, nincs párkapcsolatom, de szeretem, ha van egy társ mellettem. A társulat a társam, így soha életemben nem leszek egyedül, és ez nagyon jó.”
Továbbadta tudását
A Trón című darabban lányával, Nórival játszik együtt.
„Egy tanácsot adtam a lányaimnak, amikor eldöntötték, hogy színészek lesznek, amit nekem is tapasztaltabb kollégáim mondtak: a pályához 10% tehetségre és 90% szerencsére van szükség. Fontos, hogy találkozzanak azokkal a rendezőkkel, munkatársakkal, akikkel szükségük van egymásra.”
Fotó: Zsólyomi Norbert, Birton Szabolcs, DFP, archív
