Mire költitek a nyereményt?
A fődíj összege a játék végére 14 millió 82 ezer forint lett, ez oszlott el egyenlő részben a két nyertes között.
Torghelle Sándor: „Barbival megbeszéltük, hogy Alinda hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványának mindenképpen szeretnénk a nyereményünk egy részét felajánlani. A fennmaradó összeget pedig Las Vegasban fel fogom tenni a piros-feketére, de lehet, hogy a nullára, ami zöld. (Utalva a játék végén felszálló zöld füstre, ami az ártatlanok jele volt – a szerk.) Komolyra fordítva a szót: van egy vállalkozásom, ott befektetésként jól jön a nyeremény, de természetesen a családban is van, illetve lesz helye ennek az összegnek.”
Schoblocher Barbara: „Sanyival azonnal megbeszéltük, hogy egy részét jótékony célra ajánljuk fel. A maradék pedig nagyon jól fog jönni, mert belevágtunk egy lakásfelújításba.”
Mit tanultatok magatokról a játék során?
Barbara: „A legpozitívabb megélés, amit magammal viszek, az, hogy merjek bízni a megérzéseimben. Most, hogy kívülről néztem végig a játékot, ez csak még erősebb lett bennem. A legnagyobb tanulság az volt, hogy Ártatlanként, a kontrollvesztett helyzetben azt hittem valóságnak, amit annak akartam hinni. Az agyam minden lehetséges elmélethez talált kézzelfogható bizonyítékot, csak hogy biztonságban érezzem magam. Ez félelmetesen rímel a hétköznapi életre, és igyekszem ezt a tapasztalatot bölcsen használni
és kevésbé komolyan venni a dolgokat.”
Sándor: „Jó visszajelzés volt, hogy türelemmel el tudom érni a célomat. Abban biztos vagyok, hogy a 20 éves Torghelle Sándor nem tudta volna végigvinni ezt a játékot, szükségem volt arra, amit az elmúlt két évtizedben a sportban megtanultam. Az önfegyelem a kulcsa ennek a műsornak, aki hangos és felhívja magára a figyelmet, azt elég gyorsan elintézik vagy a Kerekasztalnál, vagy éjszaka a Konklávén.”
Ezt is érdemes elolvasni
Melyik volt az a pillanat, amikor tudtátok, hogy megnyerhetitek a játékot, és mi volt a legnagyobb erősségetek, aminek ez köszönhető volt?
Sándor: „Én konkrét tervvel felvértezve érkeztem a Kastélyba. Megnéztem minden évadot, felkészültem a lehetséges fordulatokra. Pontosan azt tettem, amit a fociban is – hiszen ott is „fel kell készülnünk” az ellenfél csapatból, meg kell ismernünk, hogy ők hogyan játszanak. Szerencsém is volt: sosem kellett védekeznem, nem támadtak be a társaim. Az elejétől olyan tiszta voltam, hogy szerintem mindenki tudta rólam: Ártatlan vagyok.”
Barbara: „A legelső pillanattól az utolsóig hittem, hogy van esélyem arra, hogy megnyerjem a játékot. Soha nem csomagoltam össze, amikor rezgett a léc alattam, és végig ott lógott a szekrényemben a fináléra kikészített ruha, de közben azzal is teljesen oké voltam, ha hamar kiesek, mert akkor annak úgy kell lennie, és kész. Ez a hozzáállás sokat segített abban, hogy játékként és ajándékként tudjam élvezni a bent töltött időt. Sok apró dolognak kellett összeállnia ahhoz, hogy mi maradjunk a végén Sanyival. Jókor voltunk jó helyen, jókor hoztunk jó döntéseket, de ami talán a közös erősségünk, hogy jól monitorozzuk az embereket. Sanyi fél szeme mindig a pályán volt, én pedig egyből ráhangolódok mások rezgéseire, ha akarok, ha nem.”
Fotó: RTL
