Sikeresen megküzdött a betegséggel, és ma már tünetmentes, ami azt jelenti, hogy hamarosan hivatalosan is gyógyultnak fogják nyilvánítani. Tíz évvel ezelőtt egyszer csak megjelent egy csomó a nyakán, pedig nem él semmilyen káros szenvedéllyel. A színész szerint a szorongás, a stressz és a visszanyelt könnyek gyengíthették meg annyira a szervezetét, hogy megtámadja az alattomos kór.
Tatár Csillának mesélt
„Ez egy néma betegség, az összes tünetem, ami volt, az annyi, hogy azt hittem, az egyik mandulám bedagadt. Nem gondoltam rá, hogy egy páros szervről van szó, aminek egyformán kellene bedagadni. Aztán valaki mondta, hogy a mandula nem ott van, csak meg kellene nézni” – mesélte Tatár Csillának a 62 éves színész, aki rendszeresen jár orvoshoz, ugyanis sportol. Addig a dudorig azonban semmi nem utalt rá, hogy baj lenne.
„A vérképem mindig hibátlan volt” – magyarázta Epres, akinek 70%-os gyógyulási esélyt adtak orvosai. A színész szerint nagyon sokat segített az állapotán az, ahogy addig élte az életét: vagyis egészségtudatosan.
Ezt is érdemes elolvasni
Nem veszítette el a reményt

„Az emberben egy pillanatra megfordul minden. Az a nem mindegy, hogy ki tudja-e mondani, hogy élni kell. Nem tudom elképzelni úgy, hogy nekem mázlim volt és kijöttem belőle fél év alatt, hogy milyen lehet ezzel évekig együtt élni – mondta Epres, akinek műtétre is szüksége volt, hogy le tudja küzdeni a betegségét.
„Akkor velem az első diagnózist közölték, mondta a professzor, hogy A és B variáció van” – mesélte a színész, aki elmesélte azt is, hogy az A variáció volt a kezelések és a műtét vállalása annak reményében, hogy meg fog gyógyulni, vagy a B variáció, hogy ha mindezt nem vállalja, pár hónapon belül meghal.
„Én azt mondtam, nem akarok meghalni” – folytatta a színész.
A teljes beszélgetést ott tudod megnézni:
Fotó: RTL