Címlapsztori Sztár

10 éve él egyedül Csepregi Éva: „Három fontos férfi volt az életemben, de nem mentem férjhez”

Nem mindenkinek adatik meg a párkapcsolati boldogság. Csepregi Éva új fejezetet nyitott az életében, miután nemrég ismét egyedül maradt.
csepregi éva

Csepregi Éva kevés alvással is beéri, már korán reggel tevékeny.

Nem szeretek sokáig lustálkodni, mert elvesztegetett időnek érzem, ha nem ébredek fel hét óra körül. Az első kávémat még az ágyban iszom meg, de aztán gyorsan elkezdődik a nap. Nagyon pörgős és aktív életem van, nem szoktam unatkozni. Szerintem az időskori mentális egészség úgy őrizhető meg, ha találunk magunknak hobbit és rendszeres elfoglaltságot. Számomra a zene és a színpad a szenvedély, de mellette egyéb kedvelt időtöltéseim is vannak: tornázom és szobakerékpározom itthon, valamint sokat sétálok a kutyusommal, Charlie-val” – mondja Éva, aki évek óta egyedül él, de nem magányosan.

Nem mindenkinek adatik meg a hosszú házasság

Évának nincs párja. Fia és menye, Dóri a szűk családja

„Az a szerencsés, ha a párunkkal együtt öregszünk meg, de sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Hiszem, hogy megvan írva a sorsunk, és bizonyos értelemben azt is törvényszerűnek gondolom, hogy kinek lesz hosszú házassága. Nekem három fontos férfi volt az életemben, de egyikükhöz sem mentem férjhez. 63 éves koromban szétváltak az útjaink az akkori párommal, és azóta egyedül élek.

Időskorban társat találni már nagyon nehéz, ezért is fontos, hogy a családunkra és a barátainkra mindig szánjunk időt.

A 72. születésnapomat is velük együtt ünnepeltem. Sütöttünk-főztünk és jókedvűen beszélgettünk. Végre az új házamban van egy 12 személyes étkezőasztalom, ami mellé kényelmesen le tudunk ülni.”

Az énekesnő az idei születésnapján is elkészíttette a horoszkópját a neves asztrológussal, lapunk állandó szerzőjével, Izing Klárival.

„Spirituális beállítottságú vagyok. Ez nálam már afféle hagyomány, hogy szeretem tudni, mi vár rám a következő évben, így lelkileg is fel tudok készülni az esetleges nehézségekre, hiszen az élet nemcsak hullámhegyekből áll, vannak mélypontok is, amiken túl kell lendülni.”

A karrierjét is újra kellett építenie

csepregi éva fiatalon a neoton famíliával
A popzene egyik állócsillaga lett

Ezeket olvastad már?

Éva most ismét nagyon sikeres, de korábban neki is voltak szakmai és magánéleti nehézségei. Szerettei elvesztése mellett a karrierjét is újra kellett építenie.

„A fiam, Dávid születése körül, a 90-es évek közepén nem találtam a helyemet a zenei pályán. Akkoriban azt hittem, örökre befejezem az éneklést. De szerencsére a belső erőm nem hagyott nyugodni, a motiváltságot fontosnak tartom. Hiszem, hogy a nehéz helyzetekben a bennük lévő pozitív energiát kell elővenni, hogy mi az, ami felé tovább tudunk lépni.

Nekem a koncertek adnak erőt, és az, hogy a közönségnek visszaadhatok abból a sok szeretetből, amit tőlük kapok. A Fényszóró Alapítványom halmozottan sérült fiataloknak segít. Jó látni, hogy ebben a mai nehéz világban is van összetartás, és odafigyelünk a nehéz sorsú emberekre.”

Évát a hazai popzene egyik állócsillagának és erős egyéniségének tartják, de úgy véli, egyszer eljön az idő, amikor ő is visszavonul.

„Szerintem nyolcvanéves korom felett már nem fogok színpadon énekelni, inkább több jótékonysági ügyben veszek majd részt. De addig van még pár izgalmas évem. Most úgy érzem, hogy a munkámmal szolgálatot végzek, a szórakoztatás katonájának tartom magam.”

Fotó: Bognár Bogi, Olajos Piroska, archív