A tér, amelyben a napjainkat töltjük, ránk is visszahat: erre épül a kínai térrendezés tudománya. Fogásai segítségével megkönnyíthetjük, hogy a gyerek...
Szerző: Izing Klára
![]()
A munkakezdés előtt mindenki szeretné tudni, hogyan alakul majd az év további része a feladatok és a fizetés terén. Eláruljuk, mire számíthatnak az egyes...
A szakértők szerint az év legmisztikusabb hónapjai az augusztus és a november. Míg ősszel résnyire nyílik a túlvilágba vezető ajtó, addig augusztusban kitárul...
Ma a gyerekeknek olvassuk őket, pedig nem csak az ő szórakoztatásukat szolgálják. Legtöbbjüknek a felnőtteknek szánt transzcendens üzenete is van.
Anyagiak nélkül nem működnének a hétköznapjaink – a fizetőeszközökhöz azonban számos hiedelem kapcsolódik, érdemes megismerkedni velük.
Az ezotéria egyik legizgalmasabb témája maga a lélek. Vajon mit gondoltak róla régen, hogyan igyekeztek igazolni a létezését, és mit állít minderről a tudomány?
Álmunkban titkos üzenetek is érkeznek. Sokszor azokra a problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek elől napközben menekülünk. Mégsem egyszerű megfejteni őket...
Egyiptomi uralkodó, forradalmár vagy szent – több híresség is azt gondolta, hogy ezek testében is látogatást tettek már a Földön. Lássuk, milyen kalandokra...
Sok író megtapasztalta a történelem folyamán, hogy mintha a kezét egy láthatatlan erő, a másvilágról érkező sugallat irányítaná. Az ezotéria szakértői szerint...
A szó hétköznapi értelmében az ikrek egy időben, egy helyen, ugyanattól az édesanyától születnek. Akik a horoszkópjuk alapján ikrek, szintén egy időben, ám nem...


