Most új dallal jelentkezett, nagykoncertjére készül, és néhány nappal ezelőtt Üzbegisztánból tért haza, ahol lelkileg is feltöltődött.
„Érdekes volt ez a teljesen más kultúra, és nekem rettentően nagy szükségem volt erre az utazásra. Évek óta azt veszem észre magamon, hogy igazán csak az utazás tud kikapcsolni, főleg akkor, ha egy másik kultúrába csöppenek. Ahogy telik az idő, egyre inkább azt érzem, hogy nem annyira a fizikai, hanem sokkal inkább a mentális fáradtság tud kimeríteni.”
Nem érdekli a luxus
Az énekesnő nem szokványos úti célokat választ: az utóbbi időben Egyiptomba és Vietnámba is ellátogatott, most pedig Közép-Ázsia egyik országát fedezte fel.
„Üzbegisztán már régóta bakancslistás úti célom volt: a selyemút középső részét jártuk be, megnéztük Szamarkandot és az ország fővárosát, Taskentet is. Ez utóbbi egy kicsit ijesztő volt számomra, mert úgy éreztem magam, mintha 1979-ben, a kommunista rendszer kellős közepén járnék Bukarestben” – meséli Ildikó, akit az utazások során nem a luxus, hanem a történelem felfedezése vonz igazán.
„A Maldív-szigetekhez hasonló puccos helyek, ahol nem látni mást, csak gyönyörű, gondosan elsimított homokot, pálmafákat és egy csodálatos ötcsillagos szállodát, engem nem hoznak lázba. Azok a helyek vonzanak, ahol van tartalom, történelem, és ahol az ember azt érzi: úristen, itt milyen nagy dolgok történtek a múltban! Amikor az ember ott áll egy kulturális központ kellős közepén, körülnéz, és belegondol, hogy olyan helyen van, ahol az emberiség történelmének jelentős eseményei zajlottak, az egészen különleges érzés.”
Muszáj volt eltávolodnia
Az énekesnő nem tagadja, hogy az utóbbi időszak érzelmileg is megviselte, az új környezet pedig segített kiszakadnia a nehézségekből.
„Sok kollégám, barátom távozott el, és Bill halála volt az utolsó csepp a pohárban. Akkor teljesen megborultam, és azt mondtam: na jó, most elmegyek, mert így nem fogok helyrerázódni. Most viszont új dal megjelenése és egy nagykoncert előtt állok, aztán jön a karácsonyi időszak, amikor a zenekarral is többet járok majd fellépni ” – mondja Ildikó, aki ma már sokkal tudatosabban figyel önmagára.
„Régebben gyakran kérdezték, mivel szoktam feltöltődni, és olyan nehéz volt erre válaszolnom, mert mindkét szakmám egyben a hobbim is. Csakhogy munka közben nem tudok igazán kikapcsolni. Persze imádok a kutyámmal lenni, szeretek színházba járni, de közben meg kellett tanulnom önmagamat, hogy én hogyan működök.
Fel kellett ismernem a testem és a lelkem jelzéseit, hogy tudjam, mikor mit kell tennem ahhoz, hogy megóvjam magam az összeomlástól.”
Romboló szerénység
Ezeket a határokat ma már határozottan tartja.
„Tudom, hogy kívülről erős, karakán, kemény csajnak tűnök. Bizonyos helyzetekben valóban ilyen is vagyok, de belül rettentően törékeny, és meg kellett tanulnom, hogyan óvjam meg magam. Ez hosszú, nehéz folyamat volt, de most már sokkal könnyebben mondok nemet, és jobban figyelek önmagamra. Huszon- vagy harmincévesen, sőt még negyvenévesen is azt gondoljuk, hogy végtelen időnk van.
Az agyműtétem után majdnem egy évre le kellett állnom, és ez időt adott arra, hogy átgondoljak és átértékeljek sok mindent.
A legnagyobb felismerésem az volt, hogy a szerénység szép dolog, de ha átesünk a ló túloldalára, ugyanolyan romboló lehet, mint amennyire építő. Sokan azt hiszik, hogy egy harcos amazon vagyok, közben sokáig rettenetesen kishitű voltam. Amikor eljöttem Erdélyből, itt mindent elölről kellett kezdenem. Talán a legjobban az hátráltatott, hogy nem értékeltem és nem szerettem eléggé önmagamat. Mostanra ezt elég jól abszolválom” – mondja az énekesnő, akinek ma már az a legfontosabb, hogy jól érezze magát és boldog legyen.
„Könnyen tovább tudok lépni egy olyan helyről, ahol nem érzem, hogy tisztelik és szeretik egymást az emberek. Nincs már időm a hülyeségekre és az értéktelen csillogásra. Szeretnék még szép, maradandó dolgokat alkotni, és szerencsére megengedhetem magamnak, hogy olyan munkákat vállaljak el, amelyekben hiszek. Nem tudom megjátszani a lelkesedést. Csak olyasmiben szeretnék részt venni, amiben megtalálom önmagamat, és amihez valóban kedvem van.”
Megjelent az új dala
A Maradnék még című dalt a Magna Cum Laude gitárosa és dalszerzője, Szabó Tibi írta neki.
„Amikor Tibi néhány éve értesült az agyműtétemről, nagyon megijedt, és ez indította arra, hogy dalt írjon nekem. Ez egy nagyon merész dal: az élet-halál kérdését boncolgatja, az élet törékenységéről, az elmúlásról és a ragaszkodásról szól.
Amíg van kit átölelnünk, van kihez hazamennünk, amíg szerethetünk, és van mit elmondanunk egymásnak, addig az élet minden nehézségével együtt is csodálatos. A dal arra késztet, hogy elgondolkodjunk azon a kérdésen, amelyet legszívesebben távol tartanánk magunktól: vajon mennyi időnk van még?”
Az énekesnő önálló estjére is készül. Az Egy hang, ezer arc című nagykoncertje január 7-én lesz a budapesti MOMkultban.
Fotó: NirvanArt, archív
