Címlapsztori Sztár

45 éves A névtelen vár című sorozat: már csak ők ketten élnek az eredeti szereplők közül

A romantikus történet a napóleoni időkben játszódik Magyarországon, a Fertő-tó környékén. A Jókai Mór regényéből készült kosztümös sorozat óriási népszerűségnek örvendett. A tévénézők a mai napig szívesen emlékeznek vissza a korszak kedvelt sztárjaira.
márkus lászló a névtelen vár című sorozatban

Koncz Gábor (Vavel gróf): Fiatal felesége gondoskodik róla

Fiatalként előnyös fizikai adottságokkal rendelkező, határozott, közvetlen személyiségű emberként ismerte a közönség. A korszak egyik legnépszerűbb filmsztárjaként tartották számon. Igazán testhezállóak voltak számára a kalandos-kosztümös szerepek.

A sorozat idején már egy tízéves kislány, Tekla édesapja volt.

Később született még egy lánya, Regina, aki sokáig modellkedett. A 87 éves művész a harmadik házasságában él. Fia­tal felesége, Kata gondoskodik róla. Megromlott egészsége ellenére a mai napig dolgozik, színházban játszik. Gödön él, mert fontos számára a természet közelsége. Régebben szívesen vadászott és lovagolt.

Pap Vera: (Marie) Későn talált rá a boldogság

Huszonöt éves volt a sorozat forgatásakor, és már akkoriban is híres színésznőnek számított. Vera egy szegény kőbányai családba született, édesanyját egyéves korában elveszítette. Gyermeke nem született, és a magánéleti boldogság is csak viszonylag későn talált rá.

Ügyvéd férjével Szigligeten laktak, szabadidejében szívesen kertészkedett. 59 évesen, agydaganatban hunyt el. Szigligeten róla nevezték el a főteret.

Tordai Teri (Katalin): Már háromszoros nagymama

koncz gábor a névtelen vár című sorozatban
Juhász Jácint a névtelen vár című sorozatban
Benkő Gyula a névtelen vár című sorozatban
Tordai Teri a névtelen vár című sorozatban
Szabó Sándor a névtelen vár című sorozatban
8 fotó

A színésznő 40 éves volt a sorozat készítésekor, és akkoriban ötéves volt a lánya, Horváth Lili, akiből szintén színésznő lett. Ma már Terike háromszoros nagymama, és 84 évesen is aktívan dolgozik, az Újszínházban játszik. Az eleganciájáról ismert sztár már hosszú évek óta egyedül él. Hobbija a kertészkedés és az olvasás. A Kossuth-díja mellett a 80. születésnapja alkalmából egy csillagot is elneveztek róla az égbolton.

Juhász Jácint (Sátán Laci): A gyerekek imádták

Jóképű, sármos férfi volt, aki a gyerekeknek szóló Cimbora című tévéműsort is vezette. Az első házasságából két fia született. Hosszan tartó súlyos betegségben, Budapesten hunyt el. Kívánságának megfelelően szülőhelyén, Mogyoródon temették el, ahol egy könyvtárat és egy közteret is elneveztek róla.

Unokája, Juhász Jázmin színésznő, akit a Pokoli rokonok sorozatból ismerhetnek a tévénézők. Jázmin sosem találkozott a híres nagyapjával, a színész az ő születése előtt kilenc hónappal hunyt el.

Szabó Sándor (De Fervlans márki): Megölték az unokáját

Filmbe illő történet az övé is. Az első világháború alatt, 1915-ben született Budapesten. Kéjnők, szélhámosok, koldusok adták fiatalkorának díszletét. A második világháború előtt már Jávor Pállal emlegették egy szinten, az ’56-os forradalom idején Amerikába emigrált, ahol műszaki rajzolóként és mixerként dolgozott, mellette pedig angolul tanult.

Idővel aztán a Broadwayig jutott, ahol Robert Redforddal szerepelt egy színpadon.

Első házasságából két fia született, Barna és Balázs. Húsz évvel később, 61 éves korában azonban visszaköltözött Magyarországra. Felesége, Kató elvesztése után még kétszer nősült meg. Idős koráig dolgozott, 82 évesen hunyt el. A néhai színész unokáját nyolc évvel ezelőtt agyonverték New Yorkban csupán 35 éves volt.

Zsurzs Éva rendező: minden színészből a maximumot hozta ki

A sorozat rendezőjét, Zsurzs Évát a „tévéjátékok királynőjeként” ismerték, aki híres volt a végtelen türelméről és arról, hogy minden színészéből a maximumot tudta kihozni. Különös érzéke volt ahhoz, hogy megtalálja az összhangot a karakter és a művész között.

A névtelen vár esetében például azért választotta Koncz Gábort, mert szüksége volt egy olyan férfias, határozott jelenségre, aki hitelesen tudja megjeleníteni a titokzatos és védelmező Vavel grófot.

Márkus László (Cambray márki): Számos pletyka keringett róla

Kollégái gyakran különcnek és titokzatosnak írták le. A színművész is elismerte, hogy saját, külön világában él. Édesanyja volt az egyetlen ember, akivel bizalmas viszonyt ápolt, és vele osztotta meg az érzéseit. Nyilvános párkapcsolata nem volt, és gyermeke sem született.

A névtelen vár sorozat forgatása idején már leukémiával kezelték.

1985. december 30-án, 58 évesen, egy szilveszteri tévéfelvétel szüneté­ben hunyt el hirtelen, barátja és kollégája, Gálvölgyi János szeme láttára.

Ez is érdekelhet

Benkő Gyula: (Vavel gróf apja) Hamvait egy erdőben szórták szét

A szakmában a legelegánsabb magyar színészként ismerték, aki a magánéleti nehézségek ellenére is úriember maradt. Első nagy szerelme, Zádor Gyöngyi színésznő 21 évesen, egy hónappal az esküvőjük előtt váratlanul meghalt.

A boncolás megállapította, hogy a lánynak menthetetlen agydaganata volt, amely végzetes agyvérzést okozott.

Benkő Gyula a színjátszásba temetkezett, majd később újra megházasodott, és megszületett a fia, Benkő Péter, aki folytatja édesapja hivatását. A legendás színművész 78 éves korában hunyt el, 1997-ben. Hhttps://www.youtube.com/watch?v=mVBF_KU9Jsg&list=RDmVBF_KU9Jsg&start_radio=1amvait – végakarata szerint – a süttői erdőben szórták szét.

A helyszínről: Csehországban forgattak

A magyarországi forgatási helyszínek mellett a sorozat nyitóképében megjelenő névtelen vár valójában Csehországban áll. Červená Lhota néven ismert, magyarul a Vörös kastély. A magányos sziklán lévő romantikus építmény a színéről kapta mai nevét.

A halastóval körülölelt és kőhídon megközelíthető kastély belépőjeggyel látogatható. A parkja csónakázást is kínál a vártavon, ahonnan egyedi kilátásban gyönyörködhetünk.

Fotó: Ambrus Marcsi, Birton Szabolcs, Getty Images, archív

A videó AI alapú programmal készült.