Anita és Csilla az Ázsia Expresszben extrém körülmények között tesztelte, mennyit bír a kapcsolatuk.
„Két motiváló erő volt, hogy igent mondtam a műsorra. Az egyik, hogy tavaly életmódot váltottam: a tizenöt kilós fogyás után nagyon jól érzem magam. Fizikailag energikusabb lettem, és mentálisan is jó állapotba kerültem. Ez adott egyfajta önbizalmat ahhoz, hogy belevágjak ebbe a kalandba. A másik ok pedig Anita volt, akivel több mint húszéves barátság köt össze. Neki nagy álma volt, hogy részt vegyen a versenyben, örülök, hogy együtt vágtunk neki” – meséli Csilla.
„A bizonytalanságban az ember tartja magát”
A többezer méteres magasság, a stoppolás, az idegenekhez való bekéredzkedés és a pénz nélküli útkeresés mellett az is kiderült, hogyan működnek akkor, amikor nincs idő hosszan mérlegelni egy-egy döntést.
„Csillával nagyon jól kijöttünk, amiben a humor is fontos szerepet játszott. Előre megbeszéltük, hogy mindig kimondjuk, ha problémánk van, és ez jól is működött, hiszen Csilla is szókimondó ember. Bizonyos szempontból az is előnyünkre vált, hogy nem a legközelebbi barátunkkal vagy családtagunkkal vágtunk bele ebbe a kalandba.
Az ember ugyanis jobban tartja magát, ha nem a legszűkebb biztonsági zónájában van.
Egy olyan ember mellett, aki minden rezdülésemet ismeri, sokkal könnyebben elengedtem volna magam” – mondja Anita, aki ugyan előre felhívta Csilla figyelmét a gyenge pontjaira, így is voltak meglepetések.
„Akadtak olyan pillanatok, amikor csak néztünk a másikra: jé, ezt nem is tudtam rólad. Nagy felismerések is voltak, de az összhang végig megmaradt. Gyorsan kellett döntéseket hoznunk, nem volt sok lehetőségünk mérlegelni, éppen ezért különösen fontos volt a bizalom.
Nagyra értékeltem Anita alkalmazkodóképességét és jóindulatát.
Ő egy tiszta szívű, érzékeny, nagyon szerethető ember, aki rengeteg szeretetet tud adni, és mindig támogatóan fordul mások felé. Végtelen türelem van benne, és számos olyan jó tulajdonsága van, amelyeket a közös kaland során közelről is megtapasztalhattam.”
„A légszomjban a testünk másként működik”
Mindketten készültek az utazásra, míg Csilla spanyolul tanult, Anita még intenzívebben edzett.
„Mentálisan és lelkileg nem kellett készülnöm, voltam már hátizsákkal Indiában és Nepálban, ezért az utazásnak ettől a részétől nem tartottam. Fizikailag egyébként is jó kondiban vagyok, mindennap sportolok, de a magaslat miatt ráerősítettem az állóképességi edzésekre, gyakorlatilag megdupláztam azokat. Nagyon érdekes volt megtapasztalni a magasságot.
Szinte el sem lehet mesélni, mit éltünk át: a légszomjat, azt, hogy a testünk mennyire másképp működik többezer méterrel a tengerszint felett.
Még azok a feladatok is komoly fizikai megpróbáltatást jelentettek, amelyek elsőre viccesnek vagy egyszerűnek tűntek” – meséli Anita, aki a legjobban attól tartott, hogy a komfortzónáján kívül olyan helyzetekkel találkozik, amelyekre nem lehet előre felkészülni.
„Macskafóbiám van: attól féltem leginkább, hogy este bekéredzkedünk valahová, és kiderül, hogy macska van a házban. Tudom, apróságnak hangzik, de ettől tényleg szorongtam. Ráadásul tériszonyos is vagyok, és vegetáriánusként az is kérdés volt, hogyan oldom majd meg az étkezést egy olyan helyzetben, ahol nem én döntöm el, mi kerül az asztalra.”
„Kibillentett a komfortzónámból”
Csilla számára a műsor nem csupán egy izgalmas kaland, hanem lehetőség arra is, hogy megmutassa: hatvan év fölött sem áll meg az élet.
„Hálás vagyok, hogy ezt az időszakot is megélhettem. Kibillentett a komfortzónámból, hogy olyan dolgokat próbálhattam ki, amelyeket talán soha nem tettem volna meg az életben. Mindez hatalmas lelki töltést és erőt adott nekem.
Bolívia soha nem szerepelt a bakancslistámon, magamtól biztosan nem jutottam volna el oda.
Mégis, az ott élő emberek egyszerűsége, lelki tisztasága nagy hatással volt rám. Szeretnék példát is mutatni, hogy hatvan fölött is van élet, és minden életszakaszban meg lehet találni a szépséget” – mondja a színésznő, akinek a kaland nemcsak új élményeket, hanem önbizalmat is adott.
Anita számára is sokat jelentett a verseny. A kihívások mellett a családjától való távollét jelentette az egyik legnehezebb próbatételt.
„Ottó és a lányok maximálisan támogattak, és végig nagyon szorítottak nekem. Vittem magammal egy kis fényképet róluk a hátizsákomban. Bárhol aludtunk, esténként mindig magam mellé tettem, így valahogy lélekben velem voltak. Közben tudatosan próbáltam félretenni a hiányuk érzését, mert tudtam, hogy ha folyton rájuk gondolok, sokkal nehezebb lesz végigcsinálnom a versenyt.
Át kellett kapcsolnom anyukaüzemmódból túlélő üzemmódba.”
Fotó: TV2, archív
