Kos (III. 21. – IV. 20.): Mindent versenynek tekint
- Ebben jó: Az állatöv legmozgékonyabb jegye, aki az egyéni és a csapatsportokban is kiemelkedik, sőt akár egyszerre több sportágban is jeleskedik. Mindig versenyben van, első akar lenni, és a csapattársait is erre ösztönzi.
- Nyári program: Ha még nem választott sportágat, a sportesemények jó alkalmat nyújthatnak rá, hogy beleszeressen egybe. De az is jó ötlet, ha együtt tollaslabdázunk, focizunk, vagy akár csak labdázunk a tó vizében.
BIKA (IV. 21. – V. 20.): Művész is lehet belőle
- Ebben jó: A jegy szülötteinek képzőművészet iránti fogékonysága korán megmutatkozhat – hobbiként ez még akkor is ott van az életükben, ha nem ebből élnek meg. De a pénzügyeket, a pénz beosztását, befektetését is ösztönösen átlátják.
- Nyári program: Élvezni fogja, ha együtt mennek múzeumba, vagy vele lapozgatja a művészeti albumokat. Adjon neki feladatot a bevásárlásnál, járjanak együtt piacra, boltba. De annak is örül, ha a természetben sétálhat, megfigyelheti az állatokat, növényeket.
IKREK (V. 21. – VI. 21.): Az idegen nyelvek mestere
- Ebben jó: Valósággal ragadnak rá az idegen nyelvek, és olvasni is szeret – ám az okostelefonjában is hajlamos túlzottan elmerülni. A sportnál is megtapasztalhatja, hogy az agyműködésére is jó hatással van, ráadásul kimondottan jó is lehet benne.
- Nyári program: Szeret a felnőttek közelében lenni, de azt még jobban élvezi, ha ezekre a programokra egy kis barátját is meghívhatja. Ha a szülei, nagyszülei a kedvéért bevonódnak a számítógépes játékokba, azzal valósággal le lehet őt nyűgözni.
RÁK (VI. 22. – VII. 22.): Felismeri az értéket
- Ebben jó: Született tehetség a konyhában, szívesen részt vesz a főzésben. De a szép és értékes tárgyak is megdobogtatják a szívét, akár a bolhapiacon is messziről felismeri őket. Általában az állatok nyelvén is kiválóan ért.
- Nyári program: A család kedvenc receptjeit együtt is elkészítheti vele, így a hagyományokat is észrevétlenül adhatja tovább. De a közös nagybevásárlás és a piacozás is remek szórakozás lehet számára.
OROSZLÁN (VII. 23. – VIII. 23.): Másokat is képes ösztönözni
- Ebben jó: Az állatöv legkreatívabb jegye, az élet több területén is tehetséges, főként, ha ő állhat a középpontban. Született vezető, másokat is a lehető legjobb teljesítményre ösztönöz.
- Nyári program: Szereti a kártya- és társasjátékokat, amelyekben nyerni lehet. A gasztronómiai programokat is élvezni fogja, a svédasztalos éttermek a kedvencei.
SZŰZ (VIII. 24. – IX. 23.): Nyugodt, és eredményes
- Ebben jó: Szeret tanulni, olvasni, de a lassú, nyugodt kertészkedés is jó időtöltés számára. Tehetségesen veszi fel a természet ritmusát, belső békéjét épp ez a töltődés adja. Másokat észrevétlenül befolyásolni is remekül tud.
- Nyári program: Szeret idegen tájakat, kultúrákat megismerni, vagy épp más települések apró titkait felfedezni. Utazzon vele – akár csak a szomszéd városba is –, és máris örömmel telik el a napja.
Ez is érdekelhet: Önmagadat és a jövőt is megismerheted a lapokban: így olvasd jól a tarot-kártyát
MÉRLEG (IX. 24. – X. 23.): Színpadra termett
- Ebben jó: A jegy szülöttei közül kerül ki a legtöbb remek színész és énekes. Tehetségesen gyűjti maga köré a barátokat, és azokat az embereket, akik önként nyújtanak neki segítséget. A konfliktusok elsimításában is jeleskedik.
- Nyári program: A színház, a zenés darabok vagy a koncert mindig örömére szolgál. Nyaralás közben is szívesen nézi meg a helyi művészeti emlékeket, ezzel pedig egyben a kreativitását is fejleszti.
SKORPIÓ (X. 24. – XI. 22.): Csapatban teljesít a legjobban
- Ebben jó: A csapatjáték igazán az ő terepe, de a vízi sportokban, a kalandos sportágakban és a táncban is megcsillogtathatja az adottságait. Remek emberismerete már gyerekkorában megmutatkozik. Tudásszomja hatalmas, szivacsként szívja be az ismereteket.
- Nyári program: A labda-játékok mellett a kaland-park, a falmászás is remek időtöltés, a biciklizést is együtt élvezheti a család. Ha moziba megyünk, mindig beszéljük meg a látottakat, és a film esetleges tanulságát.
NYILAS (XI. 23. – XII. 21.): Remek a memóriája
- Ebben jó: Minden új ismeretet játszi könnyedséggel sajátít el, ezeken belül is különösen az idegen nyelvekben lehet tehetséges. Rendkívüli a humorérzéke, mindig van valami vicce, és kiváló a memóriája. Ösztönösen rajong az állatokért, és felelős gazdi válik belőle.
- Nyári program: Az ország- vagy épp világjárásra nem nehéz rávenni. Kreatív időtöltés lehet az is, ha a nyári élményekről papír alapú naplót készíthet a szülő, a nagyszülő és a gyerek.
BAK (XII. 22. – I. 20.): A teljesítmény motiválja
- Ebben jó: Vele született tehetsége a takarékoskodás, a remek gazdálkodás. Teljesítményorientált gyermek, aki a régmúlt emlékeiért is rajong. A jegy szülöttei közül kerül ki a legtöbb szobrász, építész, lakberendező, régész, művészettörténész vagy épp fazekas.
- Nyári program: Általában vonzzák a hegyek, így a magasan fekvő tájakon tett túra mindig jó ötlet. Szerelkezzenek fel térképpel, iránytűvel, elemózsiával. A kirándulás közben némi városnézést is beiktathatnak.
VÍZÖNTŐ (I. 21. – II. 19.): Szabálytalan zseni
- Ebben jó: Közülük kerül ki a legtöbb nem szabályos tehetségű csodagyerek. Gyakran a természettudományokban is kiemelkednek, és az alkotás vagy a színjátszás is az ő terepük.
- Nyári program: Az unoka élvezni fogja az ön hirtelen jött ötleteit, a spontán kirándulásoknak jobban örül, mint az alaposan megtervezetteknek. Az idei nyár jelmondata ez lehet: mindent ki kell próbálni, mert az ember soha nem tudhatja, miben leli örömét.
HALAK (II. 20. – III. 20.): Jól működnek a megérzései
- Ebben jó: Már gyermekkorában is rendkívül fejlett az intuíciója. Nem rohan fejjel a falnak, inkább az ösztönei segítségével kitér a nehézségek elől. Jellegzetes tulajdonsága a sokoldalúság, egyszerre több dologba kezd bele, és mindben sikert ér el.
- Nyári program: Menjenek olyan helyekre, ahol a gyerek még egészen biztosan nem járt. Válasszanak varázslatos, szokatlan játékokat, például sátorozást az érintetlen természetben.
Ez is érdekelhet:
Fotó: Adobestock