Észrevetted már, hogy vannak emberek, akik bármilyen nyüzsgő szociális életet élnek, bármilyen nagy cégnél dolgoznak, ahol sok ember van, legjobban mégis akkor érzik magukat, ha otthon lehetnek a négy fal között a háziállatukkal? Lehet, hogy éppen te is ilyen vagy?
Ha igen, talán nem is véletlen, hogy így alakult a sorsod, az asztrológia szerint ugyanis az, hogy milyen csillajegy alatt születtünk, még azt is meghatározza, mennyire kedveljük az embereket és például a macskákat. Ha magadra ismersz, az tehát nem a véletlen műve.
Sőt, ebből az összeállításból még az is kiderül, a macskád mit szeret benned a legjobban.
Kos: ugyanolyan szabadlelkű, mint egy macska
A Kos tele van kíváncsisággal és kalandvággyal, akárcsak a macskák. E két energia tökéletesen rezonál egymásra: mindketten szeretik felfedezni a világot, és nem tűrik, ha korlátozzák őket. A macska a Kos mellett bátrabbá, nyitottabbá válik, míg a Kos élvezi, hogy egy olyan társ veszi körül, aki nem igényel állandó figyelmet, mégis ragaszkodó tud lenni.
Oroszlán: a bundás lelki társ
Az Oroszlán magabiztos, nyitott és határozott, míg a macska inkább csendes megfigyelő. Talán épp ezért működnek jól együtt: az Oroszlán kezdeményez, a macska pedig megvárja, amíg megérkezik hozzá a figyelem. Két külön világ, mégis tökéletes harmóniában. Az Oroszlánok igazi macskarajongók – és ez a kölcsönös tisztelet az, ami összeköti őket.

Ezeket olvastad már?
Ikrek: a játékos duó
Az Ikrek imádják a társaságot, folyamatosan mozgásban vannak, és mindig készek egy kis játékra, pont, mint a macskák. Egy kíváncsi, bohókás macska tökéletes társa az Ikreknek, aki így sosem unatkozik. Különösen az egyedülálló Ikrek értékelik a macskák társaságát, akik pont annyi figyelmet adnak, amennyi jól esik.
Halak: a csendes bizalom mesterei
A Halak érzékenyek, empatikusak és ösztönösen ráéreznek mások hangulatára – így nem csoda, hogy a macskák pillanatok alatt megszeretik őket. Ők azok, akik türelmesen kivárják, amíg egy bizalmatlan cica megnyílik, és szinte szavak nélkül is képesek kapcsolatot teremteni vele. A Halak és a macska kapcsolata mély, nyugodt és őszinte: igazi lelki kötődés.
Kutyás vagy macskás vagy?
A szakértők szerint a cicások ugyan hajlamosabbak az idegeskedésre, ők jobban vonzódnak a művészetekhez, könnyebben elfogadják a rendhagyó, különleges megoldásokat az élet minden területén. Kíváncsiak, vágynak a kalandra, az újdonságra, és a kutyásokkal ellentétben imádják a spontán döntéseket. A vakkantó négylábúakat kedvelők pedig jobban szeretik az előre megtervezett napirendet. Nem csoda, hiszen egy kutya igényli, hogy többé-kevésbé ragaszkodj egy napi rutinhoz, legalábbis ami a sétát illeti.
Forrás: bunte
Fotó: archív


