Ezotéria

Szerető, banya, vagy papnő: ez az ősi női mintád határozza meg a sorsod, akkor is, ha nem tudsz róla

Az ősi nőalakokkal azért könnyű azonosulni, mert kisebb-nagyobb mértékben valamennyi ott van a lelkünkben. Ha tudjuk, melyik a legjellemzőbb ránk, jobban megérthetjük önmagunkat.
Öt nő hátulról összeölelkezve

Az archetípusok, vagyis a jellegzetes, ősi minták fogalmát Carl Gustav Jung svájci pszichiáter nevéhez szokták kötni. Ezek az ősi alakok azonban már évezredek óta velünk vannak, többféle változatuk is létezik az ezoterikus hagyományokbn.

A kollektív tudattalanból származnak, és életünk szakaszaiban más-más kerülhet előtérbe közülük.

Felismerésük segít megérteni a problémáinkat és kiaknázni az erősségeinket.

Lány

  • Erőssége: Hisz az őszinte szerelemben, mindent megtesz a családtagjai boldogulásáért. Csendes, szerény, hajlamos az önfeláldozásra. Színes fantáziájának köszönhetően hihetetlen dolgokra képes, és az érem mind két oldalát látja.
  • Gyengesége: Naiv, mindenkiről jót és szépet feltételez, ezért időnként elkerülhetetlenül csalódik. Sőt, a rabszolgájává válhat annak, aki erős akarattal a kezében tartja. Időnként megszépíti a rideg valóságot, ezt azonban sokan hazugságként értékelik.

Amazon

  • Erőssége: A világ minden pontján otthon érzi magát. Nem a társaság és a párkapcsolat a legfontosabb számára, egyedül is boldogul. Bármibe kezd is, azt szenvedéllyel végzi. Fontos számára az igazság, a becsület és a tisztesség. Az elesettekért is felemeli a szavát. Rajong az állatokért.
  • Gyengesége: Hajlamos a túlzásokra. Ha valami nem sikerül neki azonnal, lelohad a lelkesedése, és újabb cél után néz. Hirtelen haragú, dühe azonban olyan gyorsan múlik el, ahogy jött. A törtetés sem áll távol tőle.

Szerető

  • Erőssége: Mindennél fontosabb neki a párkapcsolat, imád szerelmes lenni. Rendkívül népszerű a férfiak kö-rében, már a megjelenésével elvarázsolja őket. Diplomáciai képességének köszönhetően remekül tud közvetíteni a haragosok között. Ügyesen alkalmazkodik, és helyezkedik bele új szituációkba.
  • Gyengesége: Ha kellemetlen helyzetbe kerül, szívesen halogatja a dolgokat vagy a válaszadást. Ha valaki megbántja, azon sokáig rágódik, nagyon a szívére veheti. Bár nem szereti, ha őt kritizálják, ő szívesen bírál másokat.

Öt nő hátulról összeölelkezve(Forrás: Getty Images)

Még többet olvasnál az ezotériáról?

Anya

  • Erőssége: Fontossági sorrendjében első az anyja, a nagyanyja. Ha gyermeke születik, ő kerül az élre, igazi anyatigrisként védelmezi. Együttérző, segítőkész, hasznos tanácsokat ad, és minden titkot meg tud őrizni.
  • Gyengesége: A kedélyállapota hullámzó, ez irányítja az életét, például sokszor félbehagyja, amibe belekezdett. Bármennyire takarékos, mégis kifolyik a kezei közül a pénz. Elkényelmesedhet, és ilyenkor az önbizalma is gyenge lábakon áll.

Feleség

  • Erőssége: Életcélja a tartós párkapcsolat, a családalapítás. Társának nemcsak a kedvese, hanem a legjobb barátja, a pszichológusa és az anyja is. Rendkívül jól kommunikál, ennek hatására bárkit rá tud beszélni bármire.
  • Gyengesége: Nagyon fontos számára, hogy mit szólnak a rokonok, a szomszédok, a kollégák. Aki nem úgy él, ahogyan ő, akinek mások az értékei, mint az övéi, azokat elítéli. Hajlamos teljesen alárendelni magát a férje akaratának, ugyanakkor féltékeny típus.

Banya

  • Erőssége: Az ősei között lehetett olyan, akitől a nem e világgal kapcsolatos képességeit örökölte. Senki másnak nem olyan erős a hatodik érzéke, mint neki. Jó közvetítő, szerény, mértékletes, akadályt nem ismerő. A legjobb tanító válhat belőle. A felületesség, a félmunka nem az ő eleme.
  • Gyengesége: Ha nincs mitől szorongania, akkor keres valamit, amin rágódhat. Furcsa kettősség jellemzi: szeretne kötelékben élni, közben a szabadság is fontos számára. Ezzel a viselkedéssel a partnere életét nehezítheti meg. Hajlamos a különcködésre, olyan dolgokért lelkesedhet, amitől a szeretteinek a haja szála is égnek áll.

Vezető

  • Erőssége: Született irányító, óriási energiájának és nem mindennapi kreativitásának nagy részét a munkába fekteti, így a munkahelyén előbb-utóbb főnöki szerepkörbe kerül. Különleges az optimizmusa, nehézség esetén nem csügged, hanem megoldást keres. Élete más területein is hasonlóan viselkedik.
  • Gyengesége: Hajlamos a fontoskodásra, a felvágásra, hiúságát viszont kihasználhatják. Kissé szeleburdi, időnként nem figyel a részletekre, és ezzel nehéz helyzetbe hozhatja magát. El sem tudja képzelni, hogy valaki másként gondolkodjon, mint ő, és amikor erre fény derül, vitázni kezdhet.

Papnő

  • Erőssége: Érdekli az okkultizmus, a misztika. A múzsa szerepében is tökéletes, lelkesen inspirál másokat. Sokoldalú, ezért gyakran egyszerre több dologgal is foglalkozik, több hivatást is űz. Tartózkodó, de ha látja, hogy szeretik, máris odaadó, bizalmas, nyílt és megbízható lesz.
  • Gyengesége: Hajlamossá válhat a kicsinyességre, elveszhet a részletekben. Nemcsak érdekli a pletyka, hanem amit hall, azt gyorsan tovább is adhatja úgy, hogy ő is hozzátesz egy kicsit. Szerelmi ügyei zavarosak, mert olykor nincs tisztában a saját érzéseivel, illetve azzal, hogy mit is akar igazán.

Varázslónő

  • Erőssége: Pontosan tudja, hogy nemcsak az létezik, amit az öt érzékszervével megtapasztalhat. Remek érzéke van az ezotériához, a láthatatlan világból szerzett tudással segíthet másokon. Határozott, bátor, amit elkezd, azt be is fejezi.
  • Gyengesége: Nem, vagy csak nehezen tud megbocsátani. Ha látszólag ki is békül, amikor eljön az idő, bosszút áll a sérelemért. Hajlamos a vitát addig erőltetni, míg borotvaélen nem táncol a helyzet. Feleségként is képes házisárkányként viselkedni.