KOS III. 21. – IV. 20.
Újra megtalált optimizmusa rég tapasztalt érzelmi magasságokba repítheti.
Olyan visszajelzéseket kaphat, amelyekből megértheti: mások is tisztában vannak az erősségeivel, és kellőképpen értékelik is azokat. A józan ész is komoly szerephez jut a mindennapjaiban, így megtapasztalhatja a dolgoknak azt a kellemes együttállását, amikor képes magasra törni, ugyanakkor nem rugaszkodik el teljesen a valóságtól.
BIKA IV. 21. – V. 20.
Az univerzum mindent csatasorba állít, hogy a dolgai a kedve szerint alakuljanak. Ám ez nem feltétlenül nagy fordulatok formájában valósul meg, sokkal inkább olyan lépésekben, amelyek külön-külön ugyan aprónak tűnnek, együttesen azonban komoly hatást gyakorolhatnak mind a munkájára, mind pedig a magánéletére.
Arra is felfigyelhet, hogy rég érezte magát ilyen nyugodtnak. Mások kedvessége is jóleshet önnek.
IKREK V. 21. – VI. 21.
Csúcsra járhat a kreativitása, és ezekben a napokban még azokkal az érzelmeivel is barátságot köthet, amelyeket eddig valamiért nehezen tudott elfogadni. Minden eddiginél mélyebb önismerethez segítheti hozzá, ha igyekszik megismerni személyiségének árnyékosabb oldalát.
A barátai is észrevehetik, hogy mostanában kicsit komolyabb, de őszintébb. Mindez az emberi kapcsolataiban is eltüntethet minden megjátszást és felesleges kört.
RÁK VI. 22. – VII. 22.

Gyorsan változó hangulata furcsa játékot űzhet önnel – vigyázzon, ha lehet, kerülje el a felesleges félreértéseket és vitákat!
Vegyen pár mély levegőt, mielőtt bármire is reflexből reagálna, és kétszer is gondolja át, hogy amit kimond, azt valóban úgy érti-e, ahogy mások. Sőt, ha pontosan tudja, hogy hibát követett el, most ne legyen túlságosan büszke ahhoz, hogy vállalja a felelősséget, és bocsánatot kérjen a tévedéséért.
OROSZLÁN VII. 23. – VIII. 23.
Ha hajlamos elégedetlenkedni azzal kapcsolatban, ahogy bizonyos életterületei jelenleg állnak, gondolja végig tiszta fejjel a valós helyzetet. Könnyen lehet, hogy ha realistán néz rá az ügyeire, mindjárt kiderül, hogy nem is olyan rossz a szituáció, mint ahogy azt először gondolta. Ha nem tud dönteni, aludjon egyet a kérdésre, és máris minden letisztul.
Sőt, még az is megtörténhet, hogy újszerű, kreatív megoldást talál valamire.
Még többet olvasnál ezotériáról? Ezek most a legolvasottabb cikkeink
SZŰZ VIII. 24. – IX.23.
Az egyensúly és az ebből fakadó gyors és határozott növekedés kerülhet a figyelme középpontjába ezen a héten. Természetes intelligenciája kisegítheti a nehezebb szituációkból és az esetleges vitákat is segíthet elsimítani.
Most azt is világosan érzi, hogy milyen hosszú távú következményekkel jár az a döntés, amit a pillanat hevében épp meghozni készül. A szerettei tanácsai is segítenek új fényben látni egyes élethelyzeteket.
MÉRLEG IX. 24. – X. 23.
Úgy érezheti, hogy már eleget halogatott, ideje végre a kezébe venni a sorsát.
Az ilyen elhatározások persze mindig némi felfordulással járnak, ugyanakkor arra is rávezethetik, hogy ennek az érzelmi hullámzásnak sok jó hozadéka is van. Nem hagyja ugyanis, hogy beleragadjon azokba a gondolati mintákba, amelyek a kényelmes megszokás látszatát keltik, mégis sokkal inkább hátráltatják, mint segítik a mindennapokban.
SKORPIÓ X. 24. – XI. 22.
Remek érzékkel ismeri fel, mikor kell inkább elsétálnia egy helyzettől vagy akár egy vitától, és mikor van szükség arra, hogy extra erőfeszítést tegyen a megoldás érdekében.
Ennek a páratlan ösztönnek, az elszántságnak és a türelemnek a kombináció-ja jellemző most önre – jó, ha tudja, hogy mindez ritkább képesség, mint valaha is gondolta volna. Éljen a lehetőséggel, és hagyja, hogy az univerzum besegítsen a céljai elérésében!
NYILAS XI. 23. – XII. 21.
Erősödhet az emberekbe és a jövőbe vetett hite, most nyoma sincs a hangulatában a borúlátásnak. Azok is szinte varázsütésre sorakoznak fel ön mellett, akik képesek támogatni az ügyeit, akár még egy kis kimondatlan protekciót is biztosítva önnek. A tőlük kapott gyakorlati és lelki támogatás felerősíti az önbizalmát.
Erre a remek hangulatra építve lássa vendégül a szeretteit, barátait, és érezzék jól magukat együtt.
BAK XII. 22. – I. 20.
Egymással ellentétes érzelmek hatása alá kerülhet, hol előrerohanna, hol inkább visszahúzódna, de az is megtörténhet, hogy az egyik pillanatban türelmetlen és dühös, a másikban pedig nagyon megértő és béketűrő.
Érdemes elszámolnia tízig, és minden oldalról átgondolni, mit akar a helyzet és az azzal kapcsolatban feltörő érzés tanítani önnek. Ha megkeresi a mögöttes jelentését, a megoldás is könnyebben megérkezhet.
VÍZÖNTŐ I. 21. – II. 19.
Gyors döntések, váratlan események, izgalmas élmények jellemezhetik a hetét, és az a fajta kíváncsiság is megjelenhet önben, amely lehetővé teszi, hogy kiélvezze ezeket a hepehupákat. Az újdonságok akár mérhető, számolható haszonnal is járhatnak, de ha esetleg nem így lenne, lelki értelemben akkor is gazdagítják.
Sőt, az is lehet, hogy akkor fogja learatni a gyümölcsüket, amikor erre esetleg nem is számít.
HALAK II. 20. – III. 20.
A hét jelszava az érzékenység lehet: könnyebben a szívére vesz dolgokat, ugyanakkor pedig képes extra empátiával fordulni embertársai felé. Míg az első esetben kissé nehezebb lehet az együttműködés, az együttérzés sokat javíthat a kapcsolatain, még azokon is, amelyekben esetleg korábban nehézségek merültek fel.
Ha a szerelmet keresi, ebben az időszakban remek esély mutatkozhat rá, hogy megtalálja a lelki társát.



