Kecskék fedezték fel
Valamikor a 800-as években egy Kaldi nevű pásztor az Etióp-magasföldön legeltette a kecskenyáját. Megfigyelte, hogy ha az állatok egy bizonyos cserje termését rágcsálják, energikussá válnak, sőt éjszaka sem alszanak. A pásztor maga is megkóstolt pár termést, és hasonló hatást tapasztalt. Amikor a felfedezést elvitte egy közeli kolostorba, a szerzetesek ördögi találmánynak hitték a bogyókat, és tűzbe vetették azokat. A felszálló kávéillat hatására azonban hamar meggondolták magukat, és inkább italt készítettek belőle. A legenda jemeni változata szerint egy szúfi misztikus figyelt fel Etiópiában utazva a mágikus bogyóra, amely visszaadta a madarak erejét, és ő próbálta ki magán a varázsszert, amikor kimerült. Akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy a 15. századra már nemcsak Etiópiában és Jemenben, hanem Perzsiában, Egyiptomban, Szíriában és a Török Birodalomban is termeltek kávét. A név is az arab quahwah, azaz „sötét” szóból származik.
Vallási alapon üldözték
A jemeni szúfik az éjszakai virrasztásokhoz használták a kávé ébresztő erejét, és úgy vélték, javítja a koncentrációt, így segít a vallásos elmélyülésben. A Mocha kikötőjéből érkező újdonságot azonban a konzervatív mekkai imámok inkább elítélték, mivel hatását az alkoholéhoz és a hasiséhoz hasonlították. 1511-ben a mekkai vallási bíróság be is tiltotta az italt. Bár 1524-ben a szultán feloldotta a tiltást a birodalmában, az ital megítélése az iszlám világ más tájain, sőt az Etióp Ortodox Egyház által uralt területeken is sokáig kétes volt – még akkor is, ha egyébként sorra nyíltak a kávémérések. Eközben a Közel-Keletre utazó európai kereskedők és a török hódítók viszont elhozták Európába a „fekete levest”.
Szentesítették a „sátáni italt”
A 16. és 17. században a velencei kereskedők hozták magukkal először a Közel-Keletről a kávébabot, de az ital Nápolyba is hamar eljutott. 1570 körül, amikor az első zsákok megérkeztek Velencébe, és egyre nagyobb divattá vált a kávézás, a helyi papság növekvő aggodalommal figyelte az új trendet. Nemcsak az ital hatása miatt, hanem azért is, mert a kávé szorosan összeforrt az arab világgal, a muszlimokkal. A hagyomány szerint azt követelték VIII. Kelemen pápától, hogy tiltsa be a sátáni italt, ő viszont addig nem volt hajlandó döntést hozni, amíg meg nem kóstolta a forró nedűt. Ezután viszont ahelyett, hogy betiltotta volna a fogyasztását, kifejezetten szentesítette azt.
A 17. századra egész Európát meghódította a kávézás szokása, egyre-másra alapították a kávéházakat a kontinensen. Anglia első kávézója 1652-ben nyílt meg Cornhill-ben, száz éven belül pedig már csaknem 3000 kávémérés működött országszerte. Franciaországba Szulejmán Aga, a XIV. Lajos udvarába érkező török követ juttatta el a kávét 1669-ben. Két évvel később egy Pascal nevű örmény nyitott kávémérést a St. Germain-i vásárban, megnyitva az utat a párizsi kávéházak aranykorához. Bécsben a törököktől szerzett zsákmányból létesítették az első kávézót 1683-ban. A tulajdonos, egy Jerzy Franciszek Kulczycki nevű lengyel katonatiszt kezdett el azzal is kísérletezni, hogy az italhoz ízesítőként gőzölt tejet és cukrot adott.
A függetlenség kifejezése
A kávécserjét a hollandok hozták el Európába, innen viszont a franciák vitték tovább az Újvilágba, először a karib-tengeri Martinique szigetére. Mivel Latin-Amerika éghajlata épp megfelelő a kávétermesztéshez, az új gazdasági ág gyorsan elterjedt errefelé. Már csak azért is, mert az amerikai függetlenségi háborút megelőző évektől az Egyesült Államok hazafias lakói a brit teáról áttértek a kávéra, hogy ezzel is kifejezzék a függetlenségüket. Így aztán alaposan megnőtt a kereslet az új italra. Brazília 1852-re lett a világ legnagyobb kávétermesztője, és azóta is megőrizte ezt a pozícióját.
Hátravan még a fekete leves!
A kávét természetesen a törökök hozták el Magyarországra – az itteni kahvedzsik, azaz kávémérések azonban ekkor még jórészt az itt élő törököket szolgálták ki. Mivel a szultáni udvarban meglehetősen rossz volt a kávé híre, a szultán szeme azonban nem látott el Budáig, itt nyugodtan kávézgathattak a hódítók. A fekete leves kifejezés az 1680-as évekből származik, amikor a váradi pasa ebédre invitálta Thököly Imrét. A fejedelem gyanakodott, hogy valamit terveznek ellene a törökök, ám elfogadta a meghívást. Amikor az étkezés végén sietősen távozott volna, egy janicsár feltartotta: „Ne siess, uram, hátra vagyon még a fekete leves!” Thököly kénytelen-kelletlen maradt, a kávé után azonban elfogták, és láncra verve szállították az isztambuli Héttoronyba.
Magyar művészsztárok kávéházai
A törökök ugyan 150 év elteltével távoztak Magyarországról, a kávé azonban itt maradt. Pesten egy Cavesieder Blasius, azaz Kávéfőző Balázs nevű vándorkávés mozgóárus kezdte kínálgatni. Amikor már jól megszedte belőle magát, 1714-ben állandó üzletet is nyitott, amelyet főleg a rác és örmény kereskedők, hajósok látogattak. Hamarosan háborúba keveredett a többi pesti kávéssal, az olasz Bellianóval és a bécsi Reschfellnerrel, később azonban összefogtak, és létrehozták a Három Kávésok Céhét.
Az első mai értelemben vett kávéházat 1727-ben Starkh János alapította, innen nőtték ki magukat a kávéházak polgári találkozóhelyekké. A leghíresebb közülük az 1848-as események kiindulópontjaként ismert Pilvax, a 19–20. század fordulójának művészkávéházai közül pedig a Hadik, a New York vagy a Spolarich. Itt a kor művészsztárjai, Karinthy, Kosztolányi, Ady találkoztak egy könnyű vacsora és természetesen forró kávé mellett.
Fotó: Getty Images, MTI, Fortepan/Bauer Sándor
