Természetes, hogy egy bimbódzó kapcsolat kezdetén tele a lelkünk kérdőjellel. Szerencsés esetben majd szétvet bennünket a boldogság, mégis megannyi kétely gyötör: vajon elég jók leszünk neki? Vajon minden jól alakul majd? Vajon együtt maradunk, és ez lesz életünk szerelme? Szakértőnk, Bálint Gabriella pszichológus szerint a legnagyobb hiba, amit egy kapcsolat kezdetén elkövethetünk, ha nem merjük önmagunkat adni, mert attól félünk, úgy nem szeretne meg minket. „Egy szerelem kezdetén leginkább az a fél aggódik, aki nem bízik eléggé önmagában — vélekedik szakértőnk. — A probléma abból fakad, ha nem megfelelően reagálunk a saját bizonytalanságunkra, azaz, ha kivetítjük a másikra az önmagunkkal kapcsolatos gondjainkat. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy ráakaszkodunk a másikra, kontrollálni akarjuk a szabadidejét, sürgetjük a kapcsolat előrehaladását, vagy féltékenykedünk. Az ilyen viselkedéstől azonban minden egészséges lelkületű ember elmenekül, tehát a legjobb, ha ebben az értelemben önfegyelmet gyakorolunk és fejlődünk: nem telepedünk rá a másik életére, hanem hagyjuk a dolgokat a maguk medrében haladni.”
Adjuk önmagunkat!
„Nagyon fontos az is, hogy ne próbáljunk meg az egyéniségünktől eltérően, másként viselkedni csak azért, mert azt gondoljuk, a másiknak erre van igénye. Azzal nemcsak magunkat, hanem a párunkat is becsapjuk. Ha nem szeretjük a focit, ne menjünk vele csak azért meccse, hogy azt gondolja, a későbbiekben ehhez is milyen jó partnerek leszünk, mert ez nem lesz így. Eljön majd az idő, amikor már nem lesz erőnk eljátszani, hogy élünk-halunk a futballért, és akkor a párunk jogosan bántódik majd meg. Ezernyi ehhez hasonló példát hozhatnánk az életből, amelyek rámutatnak, hogy megéri önmagunkat adni. Akarunk-e egy életen át szerepet játszani? Lehet-e egyáltalán? Legjobb, ha első perctől őszintén vállaljuk újdonsült párunk előtt az erényeinket, de a gyengeségeinket is” — vélekedik szakértőnk, hiszen a párkapcsolatban nem árulhatunk zsákbamacskát — egy életre keresünk ugyanis társat, aki teljes önvalónkat elfogadja, csakis így lehetünk boldogok.
A helyzet kulcsa a türelem
Ami a párkapcsolatot illeti, sokan türelmetlenek vagyunk, a múlt keserű tapasztalatai miatt eszeveszett erővel vágyjuk a boldogságot, és egyik percről a másikra szeretnénk a másikhoz a lehető legközelebb kerülni, ami nyilván lehetetlen. „Igenis rá kell szánnunk az időt, heteket, hónapokat arra, hogy az a bizonyos láthatatlan kötelék kialakuljon köztünk — mondja a pszichológus. — Ne arra koncentráljunk, milyen jó lenne már holnap összeházasodni és két imádnivaló gyerekkel élni, mindig csak a következő randi, együtt töltött hétvé-ge vagy közös utazás lebegjen a szemünk előtt, mert a végcélhoz a közös élmények, az élet szépségeinek együtt történő felfedezése, megélése visz közelebb.” Gondoljunk úgy a kapcsolatunkra, mint egy pici facsemetére, ami az idővel, a közös örömmel és viszontagsággal növi ki magát terebélyes fává. Ne sajnáljuk erre az életünkből az időt!
Tartsuk meg a saját életünket is!
„Semmiképp ne rendeljük annak alá az életünket, hogy végre lett egy párkapcsolatunk — tanácsolja Bálint Gabriella. — Ha előtte kedd délutánonként a barátokkal kávéztunk és beszélgettünk, ezen ne változtassunk, és a párunktól se várjuk el, hogy a kedvünkért kihagyja a szerdai sörözést a barátaival. Ragaszkodjunk a saját prioritásainkhoz, és tartsuk tiszteletben az övét is. Ha a kapcsolatunk arra rendeltetett, hogy együtt legyünk boldogok, idővel ki fog alakulni a közös szokásrendszerünk is. Ami pedig biztos: aki megtartja a személyes, külön világát is, a számára fontos dolgokat, a programjait, a baráti társaságát, az mindig érdekesebb és vonzóbb lesz a társa számára, mintha egész nap az ő nyakán lógna. Az önfeladás idővel a kapcsolat halálához vezet.”
Honnan tudjuk, hogy ő az igazi?
Van-e biztos jele annak, hogy ezúttal azt az embert sodorta az utunkba a sors, akit romantikusan nagy ő-nek hívunk? „Ha két ember összeillik, az igen hamar kiderül, mert nagyon sima lesz köztük a kommunikáció, mintha két puzzle illeszkedne össze. Az ilyen találkozások esetén nincsenek rossz előérzetek, nincs taktikázás, a két ember szinte fénysebességgel közeledik egymás felé, és mindkettejük számára természetes, hogy ez egy komoly kapcsolat kezdete, örömteli, szinte magától értetődő módon, súrlódásoktól mentesen kerülnek egyre közelebb és közelebb egymáshoz. Minél inkább az igazival hozott össze bennünket a sors, annál harmonikusabb minden, annál kevesebb a szorongás, a félelem. Ha boldogok, nyugodtak vagyunk, akkor tudhatjuk, hogy a megfelelő ember mellett horgonyoztunk le” — foglalja össze szakértőnk.
