Hamvazószerda előtti napon asszonyfarsangot tartottak, maskarába öltöztek, ettek, ittak, táncoltak, és kizárták az eseményről a férfiakat. A következő rendezvényük a nőnapi zenés est lesz, a vacsorára és a mulatságra már a férfiak is mehetnek. Lesz mit ünnepelni: elsősorban a hölgyeket, de azt is, hogy éppen 50 éve, 1973. március 8-án alakult meg a mai Nőklub Tapolcán.
Hatvan-nyolcvan év közöttiek a tagok
„Független férfiakat természetesen nem veszünk fel a Nőklubba – kezdi nevetve Varga Károlyné Edit, aki elnökként immár húsz éve áll a szervezet élén. – De a rendezvényeinkre a hölgyek férjei eljöhetnek, és örömmel jönnek is. Ha valamelyik klubtársunk eltávozik e világból, és az özvegye továbbra is szeretne tag maradni, szívesen látjuk. Ez egy összetartó baráti közösség, egy haláleset után nem szabad és nem is akarjuk ebből a közegből kizárni az egyedül maradt férfiakat.”
Jelenleg 138, főleg hatvan-nyolcvan év közötti tagjuk van, ezzel a Nőklub Tapolca legnagyobb civil szervezete. Edit asszony mellett hattagú elnökség dolgozik, ők többek között a programokat szervezik, sokszor olyanokat, melyekre a város lakosságát is várják. Ilyen a Téltemető rendezvény, vagy húsvétkor a tojásfa állítása a főtéren. De ők azok, akik pályázatokat írnak, hiszen a klubtagság jelképes, mindössze ezer forint, és tavaly a klubnak 814 ezer forint volt a működési költsége.
„Támogat minket Tapolca Város Önkormányzata, az összejöveteleinket például a helyi művelődési házban tartjuk, melyért nem kell fizetnünk, de kapunk felajánlásokat is, és gyakran pályázunk. Nemrég 350 ezer forintot nyertünk, hogy a Tapolca és Zalahaláp közötti út mellett a volt forrás helyét rendbe tegyük, kitakarítsuk a környékét, és egy kis kiránduló-, pihenőhelyet alakítsunk ki, jelezve, hogy a mai kis tó partján felállított barokk Szentkút valamikor itt állt. Ehhez persze szükséges a szakemberek, gépek segítsége, no meg a magunk kétkezi munkája” – mondja az elnökasszony.
Temetőtérkép, járdafestés, babaköszöntő
Az önkéntes munkákat vagy maguk találják ki, vagy a város kéri fel őket. „Tapolca várossá nyilvánításának 60. évfordulójára elkészítettük a három nagy temető regiszterét, mivel ez hiányosan volt csak meg, mert hol az egyház, hol a város tulajdonában állt a temető. Hosszú napokon át dolgoztunk, sütöttünk otthon pogácsát, azt vittük magunkkal, meg termoszban teát. De nemrég rendbe tettük az igen elhanyagolt izraeli temetőt is, ebben más szervezetek és egy alapítvány is segített. Másik alkalommal egy óvoda előtti járdára száz méter hosszan festettünk ugróiskolát, amely a gyerekek mozgásfejlődését segíti. Nehéz munka volt, sokat hajladoztunk, bőven tartottunk pihenőket, de az eredmény minden gyereknek tetszett. Másik vállalásunk, hogy minden újszülöttnek írunk egy köszöntőlevelet, és horgolunk egy koripot (így nevezik azt a polip figurát, amit azért kapnak a kisbabák rögtön a születésük után, mert a karjai a köldökzsinórra emlékeztetik őket, a puhasága pedig a méhen belüli tapintást idézi fel bennük – a szerk.), ezeket a védőnők viszik ki a babáknak, évente átlagosan 150-et” – sorolja mindazt a hasznos munkát, amit a városért tesznek.
Ezek közül egyébként országos visszhangot is kapott az az akciójuk, amikor a pandémia idején úgynevezett „nagymamakölcsönzőt” szerveztek. Akkoriban a 18 év alattiak csak felnőtt, oltott kísérővel mehettek be például könyvtárba, s mivel nem minden gyerek szülőjét oltották be, a Nőklub védett tagjai vállalták, hogy kísérik a nebulókat. Ugyanez idő alatt mintegy 4500 maszkot is megvarrtak a város intézményeinek és lakóinak.
Sok-sok jó barátság köttetett itt
És akkor még szóba sem kerültek a saját szórakoztatásukra szervezett programok, mert ebből is van bőven! „A zárt Facebook-csoportunkban folyamatosan beszélgetünk egymással, itt hirdetjük meg a programokat, indítottunk például számítógépes tanfolyamot a klubtagoknak, örömtáncot, ahol együtt „ropjuk” egy közülünk végzett oktatóval, kirándulásokat a környékre, vagy több napos utakat Erdélybe, Horvátországba. Előfordult, hogy kiírtam, másnap vonatozzunk el Győrbe, nézzük meg a Munkácsy-kiállítást, és sétáljunk egy jót utána. Elmentünk egytucatnyian” – meséli Edit, majd hozzáteszi:
„Elnökként az összetartó erőnkre vagyok a legbüszkébb. Sok, főleg egyedülálló embernek ez a civil szerveződés jelenti a közösséget, a társaságot és olyan programokat, melyeken talán soha nem vennének részt. Ráadásul sok-sok jó barátság köttetett itt. Én 73 évesen, háromszoros nagymamaként ezért dolgozom, a klubtársak pedig ezért találkoznak, tevékenykednek és szórakoznak együtt.”
Így indult a történet
A kiegyezés után szerte az országban szerveződtek nőegyletek, a mai Nőklub elődje Tapolcán már az 1870-es években működött. A kor szokása szerint ekkor a férjezett, jómódú zsidó nők, majd később a keresztény felekezetek tagjai szinte kötelességszerűen vállaltak szerepet a szegények gyámolításában. Bálokat, teaesteket szerveztek, a bevételből a település szegényeit támogatták. A háborúkban népkonyhát vittek, kötőestélyeket szerveztek. Volt olyan időszak, amikor négy nőegylet is munkálkodott Tapolcán, de ezek soha nem egymás ellen, hanem egymást segítve működtek. Így van ez most is, a helyi szervezetek, klubok, egyletek mindig is egymást támogatva, kiegészítve tettek és tesznek a városért és a lakosságért.
Szöveg: Szabó Csaba
Fotó: privát
