„Nem is tudom, hol kezdjem a történetemet, annyira el vagyok keseredve. Félek, hogy az anyósom miatt lesz vége a tíz éve tartó házasságomnak – kezdi levelét olvasónk, a 46 éves Adél. – Már amikor megismerkedtünk Péterrel, akkor éreztem, hogy szoros kapcsolatot ápol az anyjával, aminek még örültem is, hiszen én soha nem voltam túl jóban a családommal. Addig nem is volt semmi probléma, amíg Petivel össze nem költöztünk. Az anyósom akkor többször is váratlanul beállított az albérletünkbe, néha az ágyból ugrottunk ki ajtót nyitni…
Azóta évek teltek el, de továbbra sem veszi figyelembe a közös életünket, programjainkat. Megesett, hogy épp színházba készültünk, amikor az anyósom felhívta a férjemet, hogy azonnal menjen át hozzá, mert nem záródik jól a nappali ablaka, és így fél elaludni. A fia persze átrohant, ezért egyedül mentem az előadásra. Egy másik eset: a most nyolcéves kislányunk akkor még csecsemő volt, amikor egy fontos orvosi vizsgálatra kellett egyedül átutaznom a várost, mert az anyósomnak kifogyott a liszt a kamrából, és azonnal pótolnia kellett a sütéshez. Mindig az ő szava dönt, Peti engem és a lányunkat is háttérbe szorítja, ha választania kell köztünk. Láthatóan tart az édesanyjától, mert egy elég karakán nő. Az anyósom egyedül él, és főleg akkor ugráltatja a fiát, ha tudja, hogy nekünk közös programunk lenne hármasban. Élvezi a kivételezett szerepet, és mi emiatt egyre többet veszekszünk a férjemmel. Peti is látja, hogy rángatva van, de azt mondja, az anyjának nem mondhat nemet. Na de könyörgöm! Tényleg azért kell elkésni a lányunk óvodás ballagásáról, mert el kell vinni az anyját a postára?
Normális, hogy a férjemet így ugráltatja, és ő soha nem áll ki magáért, illetve értünk?”
Visszaköszönhet a gyerekkor
Mi legyen az első lépés, amikor az anyós már tényleg felborítja az egész életünket? Dr. Darida Ágnes coach szerint először is őszintén beszélnünk kell a párunkkal a helyzetről. El kell mondanunk, hogy mi mit érzünk pontosan, és hogyan hat ránk az anyja viselkedése.
„Próbáljuk megérteni az ő álláspontját is, hiszen gyakran felnőttként is gyerekszerepben maradunk a szüleinkkel való viszonyunkban – ezen persze bármikor lehet változtatni. Fontos, hogy a férjjel közös nevezőre tudjunk jutni, hogy mi az, ami még elfogadható számunkra, és hol van az a pont, amibe már nem engedünk beleszólást” – mondja a szakértő, aki szerint a határok felállítása az egyik legfontosabb feladat, de ez nem mindenkinek megy könnyen.
„Ha gyerekkorunkban engedték és támogatták a szüleink, hogy megszabjuk a saját határainkat, akkor ez könnyebb menet. Viszont több olyan család is van, ahol ennek negatív következménye volt – például szeretetmegvonás, sértődés, büntetés, bűntudatkeltés a szülő részéről (amit akár felnőtt korunkban is ugyanígy csinál). Aki így nőtt fel, az érthetően nem tudta megtanulni, hogyan képviselje egészséges módon a saját érdekeit. Mindig, minden esetben felnőtt-felnőtt viszonyra kell törekedni a szüleinkkel, és ha ez nem megy egyedül, érdemes szakember segítségét kérni” – teszi hozzá.
A közös jövő érdekében
Számolnunk kell azzal, hogy a határok megszabása nem fog tetszeni az anyósunknak, megsértődik, vagy áldozatként állítja be magát. Ne hagyjuk, hogy a bűntudat erősebb legyen bennünk. Ahogy az otthonunkat is védjük zárható ajtókkal, ugyanúgy érdemes védeni a saját, szűk családunk határait is, és ezt senki más nem teheti meg helyettünk. Ezzel a lépéssel a mamával való kapcsolatunkat is óvjuk, hiszen így egy sokkal tisztább és őszintébb kapcsolatot alakíthatunk ki vele.
Kérlek, ne szólj bele!
Soha ne feledjük, hogy akkor tudunk erősek maradni, ha egy csapatként működünk a párunkkal, és együtt képviseljük a közös álláspontot. A legszerencsésebb az, ha a pár mindkét tagja a saját szüleivel szemben lesz a szószóló, tehát az anyjával mindenki maga beszéli meg a helyzetet, éreztetve, hogy ez a párjával együtt a kettejük közös döntése.
Ezekkel a mondatokkal könnyebben elérhetjük a célunkat:
- „Anya, kérlek, bízd ránk a nevelési kérdéseket, majd mi megoldjuk! Ha a tanácsodra van szükségünk, akkor úgyis szólunk.”
- Ha továbbra sem változik semmi, érdemes higgadtan, de határozottan következményeket előrevetíteni:
- „Anya, ha legközelebb megint beleszólsz abba, hogyan neveljük a gyerekeket, rögtön hazaindulunk.”
- Ebben az esetben csak olyan dolgot mondjunk, amit hajlandók is vagyunk megtenni.
Egyeztessünk előre!
- A határainkat kedvesen, nyugodtan, határozottan, egyértelműen kinyilvánítva képviseljük. Mondjuk így: „Kérlek, hogy előre egyeztess velünk, hívj fel minket, mielőtt jönni szeretnél, és megbeszéljük, hogy nekünk mikor alkalmas.”
- Ha ez nem történik meg, és újra váratlanul beállít, mondjuk meg neki: „Kértük, hogy előre szólj, amikor jönnél. Nekünk most nem alkalmas, de szombat délután ráérünk.”
- A határainkat nemcsak szóban kell jelezni, hanem szükség esetén tettekkel is. Alkalmazzuk a fokozatosság elvét, ne rögtön a legerősebb következménnyel indítsunk.
Nem esnek jól a szavaid
- Ha négyszemközt nekünk szól be az anyós, amikor nincs ott a párunk, válaszoljunk neki határozottan: „Rosszulesik, amiket mondasz. Kérlek, ne beszélj így velem!”
- Ha ez máskor is előfordul, egyeztessünk egy stratégiát a párunkkal. Amennyiben figyelmeztetjük, de nem hagyja abba, akkor például szóljunk neki, hogy következménnyel jár, ha nem változtat. Például így: „Kértelek, hogy ne beszélj sértő módon velem. Ha ez legközelebb is megtörténik, el fogunk menni.”
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Gettyimages
