Ijesztő problémával fordulok önhöz. Kisfiam 2,5 éves, kiegyensúlyozott, okos, boldog gyerek! Stressz nem éri, csak szeretet veszi körül. Mégis, havi 5-6 alkalommal éjszakánként felül a kiságyában, és iszonyatos üvöltésbe kezd. Csak néz maga elé, a szeme nyitva, de mintha nem lenne ébren! Rögtön felveszem, de a karomban rugdalózik, vergődik. Ha finoman ráfújok, vagy megmosom az arcocskáját, egy pillanatra megnyugszik, de utána újra kezdi. Éjszakánként csikorgatja a fogait.
Dr. Alpár Zsuzsa gyermekpszichológus:
Úgy tűnik, ezzel a kisfiúval nappal minden rendben van: szeretet és megértés veszi körül, az éjszakái ennek ellenére nyugtalanok, és a szorongás, sőt a pánik jeleit mutatja. Vajon hogyan lehetséges ez? Már az is baj,
ha nyugalom van? Dehogyis!
A levél azonban a két és fél éves gyerekeknél megszokott dackorszak beköszöntéről nem szól. Ebben az életkorban kell elkezdeni nemet mondani. Ilyenkor „kell” toporzékolni, mert nem akarok fürödni, lefeküdni, elmenni, hazajönni, és a sort hosszan lehet folytatni. Azt hiszem, az ilyen korú gyerekek szülei még számos okot tudnának mondani arra, hogy mi mindent nem akar a 2-3 éves gyerekük. Ez az idill nem lenne gyanús, ha nem csak éjjel lenne képes tombolni, amikor nincs magánál, ha nem csikorgatná álmában a fogait. Ilyenkor el kell gondolkodnunk azon, hogyan lehet a mi családunkban haragudni? Milyen levezetési lehetősége van a gyereknek, hogy indulataitól, dühétől megszabaduljon? Olyan helyzetet ugyanis nem lehet elképzelni, hogy semmi, de semmi ok sincs a haragra. A dackorszaknak fejlődéslélektani szempontból nagy jelentősége van. A gyerek megismeri saját hatósugarát, időről időre ütköznie kell ahhoz, hogy megtudja, mi az, amit el tud érni a környezetében, és mi tilos.
Nem szolgálja a javát, ha minden vágya azonnal teljesül, mert éppen az ebben a korban kialakulóban lévő önismeret torzul el. Épp ennyire káros, ha azt a hamis nevelési célt tűzik maguk elé a szülők, hogy a jó modor, az illedelmesség kialakítása időszerű. Hányszor szólnak rá a kicsikre: „nem akarom, hanem szeretném”. De bizony, ő akar, mert a beszédfejlődés kezdetén még nem képes szem előtt tartani az udvariassági szabályokat, és szükségletei, vágyai sürgetően jelennek meg. Indulatait pedig sokszor szavakba sem tudja önteni, emiatt veti a földre magát, vagy csapkod kezével-lábával. Ebben a konkrét esetben azt tanácsolnám az anyukának, keressenek fel szakembert, pszichológust, mert nehéz külső segítség nélkül változtatni ebben a kérdésben.
Fotó: pexels
