Lélek

Indulás előtt mindig együnk, kerüljük a benzingőzt: 15 + 1 tipp a félelmetes úti hányinger ellen

Mit együnk és igyunk, hova üljünk, és mit tegyünk vészhelyzetben. Kavargó gyomrunkon sokat segíthet, ha odafigyelünk néhány apróságra.

Utazási stressz

Ha érzékeny a gyomrunk, nehezen viseljük, amikor a busz vagy az autó ide-oda billeg, fékez vagy gyorsít. A repülő fel- és leszállásáról és a hajókázásról már ne is beszéljünk. Ilyenkor a fülünkben lévő egyensúly-érzékelőt sok hatás éri egyszerre, és ha még az utat sem látjuk rendesen, hogy fel tudjunk készülni a hirtelen mozgásokra, hamar felkavarodik a gyomrunk. Néhány egyszerű szabály betartásával azonban nagyobb eséllyel kerülhetjük el a bajokat.

  1. Autóban a legnyugodtabb hely az anyósülés, nem pedig a hátsó ülések. Gondoljunk arra, hogy a sofőr sosem szokott rosszul lenni az utazástól. Buszban az első tengely előtti ülésre üljünk.
  2. Lehetőleg úgy helyezkedjünk el, hogy lássuk a menetirányt, így a testünk fel tud készülni a hirtelen mozgásokra. Nézzük mindig az utat!
  3. Hajón a belső kabinokat kell választani, mert középen billeg a legkevésbé. Ha tehetjük, érdemes felmenni a fedélzetre, a távolban kinézni magunknak egy pontot, és azt figyelni. Úgy fogjuk érezni, hogy kevésbé mozog alattunk minden.
  4. Repülőn mindig a szárnyak fölötti, folyosó melletti helyet válasszuk, dőljünk kényelmesen hátra, és ne nézzünk ki az ablakon, hanem csukjuk be a szemünket. Ilyenkor a belső fül alvó üzemmódba kapcsol, tehát nem érzékeli annyira az imbolygást. Lehetőleg sokszor álljunk fel, és sétálgassunk.
  5. Útközben ne olvassunk, még a térképen se mi akarjuk megmondani, hogy merre kell menni.
  6. Ne igyunk kávét és alkoholt, és ne dohányozzunk – utazás előtt közvetlenül se!
  7. Próbáljuk meg elkerülni az éles, bűzös, rossz illatú helyeket, mert azok elősegítik a rosszullét kialakulását. A benzin illata sem tesz jót, ezért tankolásnál menjünk a lehető legmesszebb a kocsitól.
  8. Utazás előtt mindenképpen együnk egy keveset (még ha nem is kívánjuk, mert attól félünk, hogy minden visszajön majd). Válasszunk zsírszegény és könynyű ételt, és vigyünk magunkkal az útra is harapnivalót. Időnként foglaljuk le a gyomrunkat egy kis kétszersülttel vagy keksszel. Gyakran segít a rágózás vagy a gumicukor rágcsálása is.
  9. Ne igyunk tejet, csak vizet vagy teát.
  10. A megelőzésben segít a gyömbér is: tegyünk gyömbércseppeket vízbe vagy gyümölcslébe, esetleg készíthetünk belőle teát is. Igyunk belőle indulás előtt és útközben is. Ezzel segítünk megnyugtatni a gyomrunkat, és csökkenthetjük az émelygést is.
  11. Ha valamelyik gyerekünk lesz rosszul, próbáljuk ki az akupresszúrát. Az óramutató járásával ellentétes irányú, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk át a tenyér alatt, a csuklótól kb. két ujjnyira található pontot/inat. Ezt úgy lehet a legkönnyebben kitapintani, ha a gyerek behajlítja a csuklóját, és összepréseli a hüvelyk- és kisujját. Mindkét karon érdemes megmasszírozni!
  12. A mentaolaj is nyugtatja a gyomrot. Vészhelyzetben cseppentsünk belőle a kézfejünkre, és nyalogassuk le.
  13. Ha ezek az enyhébb szerek nem segítenek, válasszunk olyan tablettát vagy rágógumit, amelyek dimenhidrinátot tartalmaznak. Az utazás megkezdése előtt egy órával érdemes őket bevenni. Azonban vigyázat: ezek a gyógyszerek fáradttá és aluszékonnyá tesznek, tehát ha mi vezetjük az autót, nem szabad őket beszedni. Hatásuk egyébként körülbelül négy órán keresztül tart.
  14. Ha a homeopátiás szereket részesítjük előnyben, válasszuk az Anamirta Cocculus-bogyót, vagyis a kokkelszemet. A növény szárított gyümölcsét használják gyógyszerkészítésre.
  15. Utazás közben ne is beszéljünk erről a témáról, mert már maga a félelem a hányingertől is rosszulléthez vezethet.

+ 1 Két-három óránként mindenképpen álljunk meg pihenni és egy kicsit sétálni, hogy friss levegőhöz juttassuk a szervezetünket.

Fotó: shutterstock