Erősítsük az önbizalmát!
Egy olyan gyereket a környezete is könnyebben megkedvel, aki barátságos, jókedvű és tisztelettudó. Ehhez csupán kellő magabiztosság és bizalom szükséges. „Az első és legfontosabb dolog: bízzunk a gyerekünkben annyira, hogy szerethetővé teszi magát. Erősítsük az önbizalmát, hogy képes kiállni magáért, elég okos és ügyes ahhoz, hogy helyt álljon – kezdi szakértőnk, dr. Hirsch Anikó gyermekpszichiáter. – Emellett éreztessük, hogy ránk bármikor számíthat, és fordulhat hozzánk segítségért. Viszont ez semmiképp se menjen át abba, hogy a szülők úgyis mindig mindent megoldanak helyette. Ha ez az egészséges egyensúly megvan, kisebb eséllyel lesz gond a tanárral való kapcsolatában.”
Szimpáta szerint válasszunk!
Ugyan fontos az, hogy a gyerekünk minél jobb hírű iskolába kerüljön, hogy minél többet tanuljon, de talán mindezeket felülírja, hogy jó legyen a környezet. „Lehetőleg ne aszerint válasszunk iskolát, hogy milyen típusú, hanem azt nézzük, milyen lesz a hangulat, milyenek a tanárok. Ezért jók a bemutatóórák, az »iskolakóstolgatós« napok, amikor a gyerekünknek is lehetősége van beiratkozás előtt körbenézni. Ugyanis sorsdöntő lehet, hogy a tanító vagy a tanár szerethető lesz-e számára. Na meg az is fontos, hogy lássa, nekünk is szimpatikus az illető, mert
ezáltal ő is jobban tud nyitni feléjük.”
Adjuk át a »stafétát«!
Mivel a tanár rengeteg időt tölt a diákokkal, ezért legalább olyan fontos szerepet tölt be a mindennapjaikban, akár a szülők. „Fontos, hogy a szülő át tudja adni a döntés felelősségét a tanárnak, ha meg tudja alapozni a tekintélyét. Vagyis erősítse a következőket a gyerekben:
„Ezentúl ő az, aki biztonságot ad, akitől kérhetsz, akitől tanácsot kaphatsz.” Így tudja a csemeténk is elfogadni azokat a kereteket, amik az iskolában működnek, tehát azt, hogy nem lehet bekiabálni, hogy mikor lehet kimenni stb.” – árulja el a szakértő. Gondoljunk csak bele, hogy minden tanárnak szimpatikus egy olyan tanuló, aki jól viselkedik, és aki tisztelettel néz rá.
Mi van, ha pikkel rá?
Csupán egy idealizált világban létezik olyan, hogy a tanító minden tanulóját egyformán szereti. Igenis létezik olyan, hogy pikkel valakire, és ezt érezteti is.
„Amikor a gyerekünk arra panaszkodik, hogy a tanára vele direkt kiszúr vagy semmibe veszi, akkor próbáljunk óvatosan tapogatózni. Kérdezgessük, hogy ezt honnan veszi, pontosan mi történt. Ha tényleg súlyos a helyzet, akkor keressük fel személyesen a tanárt, de semmiképp se kezdjünk el vádaskodni, csupán meséljük el, mit tapasztaltunk otthon. Kérjük meg, hogy találjunk valamilyen megoldást erre a helyzetre ott helyben, kérjünk tanácsot, mit lehetne tenni. Nagyon sok múlik ilyenkor a tanár önismeretén, vagyis egyáltalán magának beismeri-e, hogy egy tanítványát nem annyira kedveli. Ha sikerül ezt elérni, akkor vélhetően ő is nyitott lesz arra, hogy orvosoljuk a problémát” – javasolja Hirsch Anikó. Ellenkező esetben csak az iskolaváltás segít.
Nyisson a tanár felé!
Főleg akik most kezdik az iskolát, sokszor elég félénkek, ezért fontos, hogy a tanárral is jó legyen a viszonyuk.
„Próbáljuk meg a csemeténket arra biztatni, hogy ne csak az osztálytársaival beszélgessen, hanem olykor a tanító nénivel vagy tanító bácsival is váltson néhány szót, próbáljon vele kapcsolatot teremteni. Ugyan nem kell direkt módon erre sarkallni, csak akkor tegye, ha a helyzet valóban adja magát.” Ha a hogyléte felől érdeklődik, vagy csak mond neki valami szépet, máris elérheti, hogy belopja magát a szívébe.”
Beszéljünk a rossz tulajdonságokról is!
Minden szülő számára a saját gyereke a legtökéletesebb, ám ha igazán őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor azért pontosan tudjuk, hogy milyen hibái vannak. Ha esetleg ezek valóban súlyosabbak, például tisztában vagyunk vele, hogy a csemeténk szétszórt, vagy nehezebben halad a tanulásban, akkor ezt érdemes megbeszélni a tanárral is.
„Az őszinte kommunikációnál nincs hatásosabb fegyver, de semmiképp nem szabad rossz képet festenünk a gyerekről. Ha a tanító ezekre eleve felkészül, akkor elfogadóbb lesz vele. Érdemes tanácsokat is kérni, amiket otthon akár hasznosíthatunk is.”
Ne essünk túlzásba!
Ha túlontúl igyekszünk, hogy a tanár megkedvelje a gyerekünket, azzal néha az ellenkezőjét érjük el. „A szülőnek időről időre nagyon fontos bemenni a tanárhoz, és érdeklődnie a gyerek tanulmányi eredményeiről a viselkedéséről. De nem szabad túlzásba esni, és ezen felül csak indokolt esetben látogasson el hozzá.” Ugyanakkor azzal nem tudunk mit kezdeni, ha a többi szülő lekenyerezi a tanárt, nem csak csokit, virágot küld, de még salsaórára is elhívja – és ezt a tanár elfogadja.
Fotó: pexels
