Lélek

Szerződéses szerelem: soha nem csalódik, aki előre lefekteti, ki viszi le a szemetet?

Együtt megyünk bulizni vagy külön? Melyikünk főz? Ki adja fel a csekkeket? Kinek a szüleihez megyünk karácsonykor? Ezernyi kérdés, ami minden párkapcsolatban felmerül. Ám egy szerződéssel elkerülhetjük a vitás helyzeteket.

Többé nem akarok csalódni!

Írásban szerződünk, ha autót, lakást vásárolunk, ha házasságot kötünk, vagy ha beköttetjük az internetet az otthonunkba. Ám egy új őrületnek köszönhetően, ma már a kialakulóban lévő szerelmi kapcsolatunkban is írásban lefektethetjük az elvárásainkat, igényeinket. De vajon ettől tényleg jobb lesz minden?

„Alapvetően nagyon jó és fontos, hogy amikor megismerünk valakit, és úgy érezzük, hogy komolyabbak a szándékaink, akkor beszélgessünk minél többet. Próbáljunk a lehető legtöbb dolgot elárulni magunkról, hogy mit szeretünk, mit nem, mi az, amivel meg lehet minket bántani, mi az, ami pedig teljesen kiveri nálunk a biztosítékot. Ez egyébként a saját személyiségünket is fejleszti, és számunkra is tudatosabbá válnak a vágyaik. Ráadásul a másikat is jobban megismerjük, könnyebben boldogulunk, és elkerülhetünk néhány félreértést, vitát is” – mondta Piczkó Katalin pszichiáter.

Kompromisszum vagy szabályok tömkelege?

„Ha jobban belegondolunk, akkor minden kapcsolat eleve rengeteg kompromisszummal, ha úgy tetszik: szabállyal jár. Ám ezekre a dolgokra ritkán gondolunk akkor, amikor megismerünk valakit, akit minden porcikánk akar, akivel minden percet szeretnénk együtt tölteni. Próbáljuk a legjobb oldalunkat mutatni, és mindent megteszünk, hogy a másikat boldoggá tegyük. Kissé illúzióromboló lehet ilyekor előkapni egy tollat és egy papírt, mondván: Na Drágám! Akkor tisztázzuk! Milyen gyakran látogassuk meg a szüleidet? Ja, és nem csalhatsz meg, ezt most leszögezem! Éppen ezért általában azok tartják ezt jó ötletnek, akik már sérültek, csalódtak egy – vagy akár több – szerelemben. Ilyenkor az ember minden eszközzel szeretné megelőzni az újabb fájdalmas pillanatokat. Ám sajnos azt kell mondanom, hogy nem lehet.”

Terápiának tökéletes

„Párkapcsolati terápiákon gyakran szokták alkalmazni, hogy a felek leírják, mit szeretnek a másikban, mit kevésbé, mit várnak el tőle, mi az, amin jó lenne, ha változtatna. Ez elsősorban azért jó, mert ilyenkor tudatossá válnak azok az elvárások is, amik eddig csak tudat alatt motoszkáltak bennünk. Egész egyszerűen kitisztul minden. Mediációban is gyakran bevett szokás, hogy a párok írásban szerződnek, de ez inkább válásnál, gyermekelhelyezéskor fordul elő. A mediáció során a konfliktushelyzetben egy harmadik személy, a mediátor közvetít közöttünk. Nem ő oldja meg a gondjainkat, csupán a tárgyalások, egyezségek során közös felületet, a közös pontokat segít megkeresni nekünk, igyekszik olyan megoldást találni, ami mindkettőnknek megfelel. Ilyenkor valóban mindent papírra kell vetni, ez a szabály.”

A szó elszáll?

„A szó elszáll, az írás megmarad? Nem hinném, hogy hatékonyabban számon kérhetjük a másikon, ha hibázik, csak azért, mert azt írásba foglaltuk. Ráadásul kétféle elvárásunk lehet. Az egyik a tudatos, amikor meg tudjuk mondani a párunknak például, hogy azt szeretném, ha egy héten öt estét együtt töltenénk. De vannak a nem tudatos elvárások, mint például a szeretetnyelv. Azt ugyanis nem szoktuk megfogalmazni a másiknak, hogy így vagy úgy mutassa ki az érzelmeit részünkre, így leírni sem tudjuk, mint ahogy azokat a problémákat sem, amelyek váratlanul adódnak egy együttélés során.”

Büntetés

Minden szerződésbe beleírják, hogy milyen szankciók, büntetések vonatkoznak arra, aki megszegi azt. De egy kapcsolati szerződésben is pontosan megfogalmaznánk, hogy mivel bűnhődik a másik, ha nem tartja be a szabályokat? Ha nincs büntetés, nincs következménye a szerződésszegésnek, akkor nincs értelme az egésznek. Ha tehát szerződnénk, vegyük tényleg komolyan.

Íme egy szerződés!

1. Soha nem fekszünk le haraggal a szívünkben. Mindig kibékülünk lefekvés előtt.
2. Minden családi és munkahelyi rendezvényre elkísérjük a másikat.
3. Hetente egy estét tölthetünk külön, és olyankor úgy viselkedünk, hogy a másiknak ne legyen oka sem féltékenykedni, sem pedig aggódni a másikért.
4. A közös családi ünnepeket felosztjuk, és hol egyikünk, hol másikunk családjánál töltjük.
5. Egymás születésnapjáról, névnapjáról nem feledkezünk meg, a Valentin-napot és a szentestét pedig mindig kettesben töltjük.
6. Soha nem flörtölünk a kollégákkal, barátokkal.
7. Együtt megyünk orvoshoz, ha csak lehet, és ápoljuk a másikat, ha megbetegszik.
8. A régi szerelmekkel nem tartjuk a kapcsolatot, nem találkozunk velünk, nem idézzük fel a régi szép időket.
9. A következő három évben a karrierünk és az egzisztenciánk megalapozása a közös cél, gyereket csak utána vállalunk, de akkor kettőt, minél kisebb korkülönbséggel.
10. Nem nyaralunk egymás nélkül.
11. Nem szidalmazzuk a másik szeretteit.
12. Kutyát esetleg, de macskát soha nem hozunk a házhoz.

Fotó: profimedia