Lélek

A Facebook minden elmesél rólunk: hogyan válhatunk áldozattá a közösségi oldalon?

A közösségi oldalakon megtalálhatjuk a régi kedves ismerősöket, de akár bűnözők céltáblájává is válhatunk. Kerüljük el a csapdákat, ami áldozattá tehet!

Gyerekek és felnőttek is veszélyben

Egy magyarországi felmérés szerint a 9 és 15 év közötti gyerekek 37 százaléka már találkozott az interneten pornográf, rasszista vagy éppen öngyilkosságot, táplálkozási zavart pozitív színben feltüntető tartalmakkal. Sőt, arról is beszámoltak, hogy előfordult, szexuális tartalmú üzeneteket kaptak a világhálón.

Nemrégiben az Egyesült Királyságban két tinédzser lett öngyilkos, mert zaklatták őket a világhálón, tavasszal pedig egy kárpátaljai lány vetett véget az életének, mert iskolatársai az egyik közösségi oldalon őt gyalázó oldalt hoztak létre. Vannak olyanok is, akik a virtuális térben rossz szándékkal akarnak ismerkedni. Hamis képpel, hamis életkorral könnyen tudnak elbújni, magukról minél előnyösebb képet kialakítani, miközben a másikról mindent megtudnak.

Figyelmeztesse gyermekét: soha ne áruljon el magáról mindent idegennek, ne adja meg címét, telefonszámát, és ne találkozzon netes ismerkedés után senkivel! A facebook, vagy éppen a twitter azonban nemcsak a gyerek számára rejt veszélyeket. Sokan követik el azt a meggondolatlan hibát, hogy képeket tesznek fel a felújított vagy újonnan vásárolt lakásról. Vagy csak a macskáról, ám a háttérben jól látszódik az új LCD tv vagy egy értékes antik bútor. A nyaralást az utazás napján kihirdetik, s azt is elmesélik napi bejelentkezéssel, hogy egy hétig nem lesz otthon senki. Mindez fontos információ egy betörőnek, aki akár egy ismerős ismerőse is lehet.

Ezt inkább ne!

Sokan töltenek fel gyermekükről fürdőkádas, meztelen, nyaralós vagy pózoló fotókat. Vannak, akik kifejezetten ilyen fotókat keresnek, letöltik őket, és ezeket rögtön pedofiloldalakra teszik ki. Fontos tudni, hogy ha valaki akár a pedofília veszélyeire felhívó szándékkal közzétesz ilyen képet, maga is bűncselekményt követ el.

A nyilvános adatokat mindenki láthatja

Azok az információk, amelyeket nyilvánosnak jelölünk, azok számára is elérhetőek névkeresés alapján egy keresőben, akik nem tagjai közösségi oldalnak, érdemes tehát ezt a szempontot is figyelembe venni a beállításnál. Keressünk rá a nevünkre próbaképp a képkeresőben, bárkinek kiadja az aktuális profilképünket, ha nem állítottuk be, hogy ne legyen nyilvános!

Bármely korábbi posztunkat korlátozhatjuk (szerkesztéssel vagy az idővonalon való elrejtéssel), s ha valakit végképp nem akarunk az ismerőseink között látni, akkor megszüntethetjük a kapcsolatot: visszavonjuk az ismerősség bejelölését, de le is tilthatjuk.

Válást hozhat

Sokan volt párjuk profilnézegetésére használják a közösségi oldalakat. Figyelik a posztjait, lájkjait és persze azt, hogy kik az új ismerőseik. Ha netán az ex új kapcsolatba lép, ezt megírja, fotókkal dokumentálja, a nézegetés felerősödik. Ez azonban mindenképp rosszul hat: nehezebben lehet elbúcsúzni, túllépni a régi kapcsolaton. A közösségi oldalak a meglévő kapcsolatokba is hozhatnak feszültségeket, elég, ha férjünk egy kedves megjegyzést ír egy csinos ismerőse fotójához.

Megdöbbentő, de a világon a szakítások és a válások 20%-át a közösségi oldalak okozzák!

A munkaadó is megnézi a profilt

A legtöbb munkaadó megnézi az alkalmazottja vagy a leendő alkalmazottja fotóját. Kínos, ha betegségre hivatkozva nem megy be valaki a munkahelyére, de az oldalára feltölti, hogy kirándulni volt. Ennél rosszabb, ha valaki kompromittáló fényképeket tölt fel magáról: buliban részegen az asztalon táncol, vagy szolgálat közben alkoholt iszik.

Vannak foglalkozások, ahol a munkaadó kérheti, hogy az alkalmazottak még civilként se legyenek közösségi oldalak tagjai!

Ha csak jó cikkeket olvasnál a Facebook-on, gyere a Meglepetés oldalára, ott garantáltan nem leszel átverve!

Fotó: pexels

Címkék: