Lélek

Verekszik a gyerek az iskolában: súlyosabb lehet az ok, mint gondolná

Olvasónk szakértőnkhöz fordult tanácsért, amiért kisfia verekszik az iskolában. Az intézmény tehetetlen, de mit tegyen a szülő ilyen helyzetben?
iskolai erőszak iskolai verekedés

Kisfiam májusban volt 7 éves, idén kezdte az iskolát, de máris gondok vannak a viselkedésével. Erre ugyan felkészültem, mert az oviban sem volt egy mintagyerek, de a suliban sajnos verekedik is, ami eddig soha nem fordult elő. Könyörgök neki, hogy legyen jó. Mindig megígéri, a végén meg azt mondja: nem tudok jó lenni. Nevelési tanácsadóban már jártunk.

Ott azt mondták, a gyerek problémája a terhességre és a születésre visszavezethető. Ezt vagy kinövi, vagy elkíséri egy életen át. 34 évesen szültem. A születése után nem vette rendesen a levegőt, ezért elszállították egy 100 km-re lévő kórházba, megfigyelésre. Mivel császároztak, engem nem vittek vele. Egy hét telt el, mire újra visszakerült hozzám. A nevelési tanácsadó szerint ez okozza a fiamnál a viselkedés problémát. Valóban lehet ez az ok? – kérdezte korábban egy olvasónk.

A Meglepetés szakértőjének válasza

Úgy vélem, a helyzet nem annyira ijesztő, mint amilyennek látszik. Azt írja, kisfia sosem volt mintagyerek, de higgye el ezzel nincs egyedül. Amikor várjuk a babát, úgy hisszük, csuda szuper lesz, mint ahogy az is lesz, de nem úgy, ahogy álmodozunk róla. Álmaink kisbabájával ugyanis soha nincs semmi gond. Na, ilyen gyereket még nem láttam, pedig nem ma kezdtem a pályát. Kisfia új helyzetbe került, és igyekszik megfelelni az új kihívásoknak. Valószínűleg nem a legokosabb módon próbálja meg érvényesíteni akaratát.

Verekszik, de vajon miért? Bizonyára azért, mert nem érzi jól magát. Talán bántják, piszkálják, kigúnyolják. Talán a feladatok haladják meg az erejét. Talán az borítja ki, hogy nyugton kell maradni 45 percig. Beszélgessen erről vele. Azt írja, könyörög a gyereknek, hogy legyen jó, de ez sem hatásos. Nem csodálkozom, mert ez nem elhatározás kérdése ebben a korban.

iskolai erőszak iskolai verekedés

Jó akar lenni

Higgye el, ő jó akar lenni, de valamiért elfogy a cérnája, és üt. Mindössze hétéves. Most kezdte az iskolát. Nagy a teher, talán az elvárás is, és ez néha agresszív viselkedést eredményez. A szülés körüli problémák valóban okozhatnak későbbi magatartászavart, de azzal is lehet mit kezdeni. Az viszont, hogy olyan választ kapnak, hogy vagy kinövi, vagy elkíséri egy életen át, nem a megfelelő hozzáállás szerintem. Ami a baba születése körül történt, az megtörtént.

Ha vannak hatásai a mára, mert előfordul, hogy lehetnek, azon viszont érdemes segíteni. Ne nyugodjon bele ebbe a „majd csak lesz valahogy, kinövi vagy így marad” diagnózisba. Fejlesztéssel, gyakorlással, sporttal és az energiák tudatos kezelésével sok hátrány behozható, vagy kordában tarthatók az indulatok.

Neurológiai, pszichológiai vizsgálat, és jól megtervezett terhelés segíthet kisfián, hogy aztán azokban a tevékenységekben, amikhez éppen impulzivitás, erő és akarat kell, ő lehessen a legjobb. A dolog egyáltalán nem reménytelen, még akkor sem, ha extra odafigyelésre lehet szükség. Megfelelő irányítással és rengeteg szeretettel, megértéssel legyőzhető mindaz, ami most a gondot okozza.

Fotó: gettyimages