Szép gondolat, hogy a hálószoba legyen a nyugalom szigete, egy kis szentély, ám ha nem túl nagy a lakás, akkor a szobának más funkciókat is be kell töltenie. Amivel nincs is gond, egészen addig, amíg olyan dolgokat nem zsúfolunk a hálóba, amelyek megzavarják az alvást, megnehezítik, hogy meghitt hangulatba kerüljünk, vagy akár az egészségünket károsítják.
Nézzük, mik a „tiltott hálótársak”.
1. Elektronikai kütyük
Sokan szeretnek elalvás előtt tévézni, pedig ennek sok negatív hatása van. A képernyő által kibocsátott kék fény gátolja a mély, nyugodt alvásért, illetve az alvás-ébrenlét ritmusáért felelős melatonin hormon termelődését. Ugyanez igaz a laptop, tablet, telefon képernyőjére is – az egészségünk szempontjából az lenne jó, ha ezeket lefekvés előtt legalább egy, de inkább két órával már nem használnánk. Ezek az eszközök azt is megnehezítik, hogy a párunkkal együtt, nyugalomban zárjuk a napot és menjünk aludni.
2. Munka
Mind a munkához kapcsolódó tárgyakat, mind a munkával foglalkozó gondolatainkat, érzéseinket jó lenne a hálószobán kívül hagyni. Az utóbbit nem mindig egyszerű megvalósítani, sokaknak este is a munkahelyi feladatokon vagy konfliktusokon pörög az agyuk. Ebben segít, ha a laptopot, iratokat, szakirodalmat, átnézendő anyagokat nem hagyjuk a hálószobában éjszakára. A munkahelyi dolgok látványa stresszt, szorongást is okozhat, ami gátja a pihentető alvásnak.
3. Bármi, ami rendetlenséget okoz
Szék támláján gyűlő ruhák, vasalnivaló a sarokban, elpakolásra váró holmik – hiába „csak” aludni megyünk a hálószobába, a rendetlenség zavaró lehet a nyugodt pihenés szempontjából. Nehezebben kerülünk relaxált állapotba, ha a szoba hangulata kaotikus. Ráadásul a por is jobban összegyűlik a szanaszét hagyott tárgyakon, és ez az arra érzékenyeknél fokozza az allergiás reakciók esélyét.
4. Túl sok dekoráció
A díszpárnák, képek, függönyök, dekorációs kiegészítők hangulatossá tehetik a hálószobát, de ha túlzásba esünk, az a zsúfoltság, rendezetlenség érzését kelti. Ráadásul ezek a tárgyak remek porfogók. Ha a lefekvéshez szükséges procedúra a párnák, ágytakaró és egyéb dekorok miatt hosszadalmas, akkor lehet, hogy tudattalanul, de halogatjuk az ágyba bújást. Ne nehezítsük meg a dolgunkat!
5. Edző-eszközök
Csak itt fér el a szobabicikli, vagy nem találunk jobb helyet a súlyzóknak? A testmozgás fontos, de ha a sportoláshoz szükséges dolgok a hálóban folyton arra emlékeztetnek, hogy mit kellene még csinálnunk, mi az, ami ma sem fért bele az időnkbe, az stresszt okozhat. Ráadásul ezek a tárgyak a zsúfoltság, rendetlenség érzetét is fokozhatják.
6. Bizonyos növények
A zöld növények élettelibbé, barátságosabbá teszik a lakást, de a hálószoba nem a legjobb hely számukra. Főleg akkor nem, ha olyasvalaki alszik mellettük, aki asztmára, allergiára hajlamos – a pollenek, a por, a földben esetleg megtelepedő gombák, baktériumok rossz hatással lehetnek rá.
A hálószobában ne tartsunk erős illatú növényt (jácint, levendula, liliom, jázmin), virágzó, sok pollent termelő fajokat, vagy olyanokat, amelyek könnyen allergizálhatnak (ilyen például a fikusz). Arra is figyeljünk, hogy a szoba fényviszonyai kedvezőek legyenek a növény számára: a kókadozó, alig tengődő zöldek látványa nem segíti a kikapcsolást.
7. Ágy felé fordított tükör
A tükörben megcsillanó fény vagy a saját mozgásunk visszatükröződése nehezítheti az elalvást, vagy éjszakai ébredés esetén a visszaalvást, ami negatívan hathat a pihenésünk minőségére. Érdemes úgy helyezni el a tükröt, hogy az ne az ágy felé nézzen, vagy elfordítható legyen.
8. Emlékek a volt partnerektől
A régi kedvestől származó fotók, ajándéktárgyak feszültséget kelthetnek a párkapcsolatunkban – még akkor is, ha úgy gondoljuk, számunkra már nem jelentenek semmit, vagy „nem úgy”. Ám jelenlegi családi fotókkal sem ajánlott telezsúfolni a hálószobát. Olyan érzést ébreszthetnek, hogy a család „belelát” az intim szféránkba. Érdemes néhány fotóra korlátozni a mennyiséget, és feltétlenül legyen köztük a párunkkal közös kép is.