Augusztus végén-szeptember elején a legtöbbünknél a fókusz már a betakarításon és az eltevésen van, hiszen ha jól ápoltuk a veteményest és a gyümölcsöst, rengeteg finomsággal ajándékozott meg. Két befőttesüveg tetejének becsavarása közben azonban ne feledkezz meg róla: vannak még kerti feladatok is.
Az Agroinform összegyűjtötte, mely gyümölcsfákat muszáj és melyeket tilos ilyenkor megmetszeni.
Ez is érdekelhet
Ezeket a gyümölcsfákat meg kell metszeni szeptember elején
A gyümölcsfák tavaszi és őszi metszése mellett némelyik gyümölcsfát a nyár végén is érdemes megmetszeni. Ez a metszés sokat segít a jövő évi termés mennyiségének és minőségének javításában, és abban is, hogy minél kevesebb betegség és kártevő fenyegethesse a gyümölcsfáinkat.
A metszés során ügyelj rá, hogy mindig fertőtlenített metszőollót használj, és mielőtt egy újabb fát kezdesz el metszeni, mindig fertőtlenítsd le újra. Így nem fogsz fertőzést átvinni a fákra. A sebeket is kezeld le, de a nyár végi metszés azért is praktikus, mert ilyenkor a gyümölcsfán ejtett metszési sebek sokkal gyorsabban gyógyulnak, így jóval kevesebb lesz az esély a betegségek megjelenésére.
Nagyon fontos, hogy nyár végén csak az alábbi fáknak ess neki metszőollóval:
- alma
- birs
- cseresznye
- eper
- őszibarack
- nektarin
- körte
- sárgabarack
- szilvafa.
A körtefákat július közepétől lehet metszeni, az almafákat néhány héttel később, augusztus végéig.
Ezeket is metszd meg szeptember elején

A növények ilyenkor, a vegetációs időszak második felében, már a következő évre gyűjtik az energiát, ezért a metszéssel ebben tudjuk őket segíteni, hiszen így a tápanyagokat a rügyek és gyökerek erősítésére tudják fordítani.
- Metszd meg ilyenkor a ribiszkét és a málnát is. Távolítsd el a régi ágakat, hogy új hajtásokat tudjanak hozni.
- De a díszcserjék se maradjanak ki,
- mint ahogyan a szőlőnél sem feledkezhetünk meg ilyenkor a csonkázásról és a hajtásválogatásról.
- A fűszernövényeink is meg fogják hálálni a nyár végi metszést, hiszen új hajtásokat fognak hozni, így a nyáron túl is megfűszerezhetjük velük az ételeinket.
Fotó: gettyimages