Bár Magyarországon is a legtöbb helyen már megterem az élettanilag is értékes füge, a beérésével még mindig akadnak gondok. A füge viszonylag későn hajt és hoz gyümölcsöt, ezért sok fajta bogyói csak éretlenül lepotyognak, ahelyett, hogy beérnének még a hideg ősz előtt. Van azonban egy fajta, amelyik korán kezd teremni, sokáig is ontja magából a gyümölcsöt ősszel, és még a –20 fokos tartós fagyokat is túléli télen. Akár úgy is, hogy rügyek vannak rajta. Mivel a rügyeit sem veszti el télen, ezért tavasszal nagyon korán képes kihajtani és mivel télálló, teleltetni sem kell.
Ez a fajta a francia Campanière, ami lédús, mézes bogyós termést hoz. Erőteljes növekedésű, termékeny fügefajta, ami tökéletes a rövidebb vegetációs időszakokat kínáló klímára, mint a mienk is.
Hogyan kell termeszteni a Campanière fügét?
- Mindamellett, hogy télen is életképes marad, a Campanière a szelet is bírja.
- Jó vízelvezetésű talajra van szüksége, nem szereti, ha áll alatta a víz.
- Mészben és káliumban gazdag talajba ültesd, ez is segít ellenállni a fának a hidegben.
- Ősz végére szinten minden az évben hozott ága megfásodik – így tud ellenállni a fagynak.
- Hihetetlenül korán érik.
- Attól a pillanattól kezdve, hogy a gyümölcs tavasszal elkezd duzzadni és színt váltani a zöldről sárgásra, mindössze 4 nap telik el. Elhiszed, mindössze 4 nap alatt beérik a gyümölcse?!
- Kifejezetten bőtermő fügefáról beszélünk, a termésnek ragacsos, lekváros állaga van és nagyon édes.
Aszalni is kiválóan lehet ezt a fügét

Mindamellett, hogy eddig mennyi jó tulajdonságát soroltuk fel, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Campanière aszalva is kiváló, sőt tökéletesen alkalmas is rá.
- Akár a fán is hagyhatod a termést, úgy sem fog megrohadni, hanem szépen kiszárad.
- A gyümölcs kiválóan tapad a fához, nem erjed és penészedik meg.
Egyetlen baj van vele, de az elég nagy: vagy nem ezen a néven árulják Magyarországon, vagy mi kerestük rosszul, mert legközelebb csak egy francia faiskolát találtunk, ahol kapható lenne. Hátha most rájönnek a magyar kertészetek, hogy be kellene szerezni belőle jópár tövet.
Fotó: gettyimages