Otthon és Kert

Ezért marad koszos a lakás: ezek a márkás, drága porszívók visszaengedik a port a levegőbe

317 porszívót vizsgáltak laboratóriumban magyar szakemberek. A tesztből kiderült, hogy a magasabb ár nem mindig jelent jobb takarítást, és egyes készülékek még a port is visszaengedhetik a levegőbe.
nő porszívózik vezetékes porszívóval

A frissen felporszívózott padló gyakran makulátlannak tűnik. Eltűnnek a morzsák, a szemmel látható por és a kisebb szennyeződések, ezért könnyű azt hinni, hogy valóban tiszta lett az otthonunk. A laboratóriumi mérések azonban azt mutatják, hogy a látvány sokszor csalóka.

A szőnyegek mélyén, a falak mentén vagy a nehezen hozzáférhető résekben továbbra is maradhat szennyeződés, sőt egyes készülékek a felszívott por egy részét vissza is juttathatják a levegőbe.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi együttműködésben összesen 317, hazai üzletekben és webáruházakban kapható porszívót vizsgált laboratóriumi körülmények között.

A szervezet eredményei alapján a magasabb ár, a jól ismert márkanév vagy a hosszú funkciólista önmagában még nem garancia arra, hogy egy készülék valóban hatékonyan takarít.

317 porszívó laboratóriumi vizsgálata

A nagyszabású teszt során három kategóriát elemeztek:

A szakemberek nem csupán azt nézték meg, hogy mennyi koszt képesek felszedni a készülékek. Különböző felületeken és eltérő szennyeződésekkel vizsgálták a tisztítási hatékonyságot, emellett mérték a porszűrést, a zajszintet, az energiafogyasztást és a használhatóságot is.

Ahol releváns volt, az üzemidőt, a navigációt és a felmosó funkció teljesítményét szintén pontozták. A vezetékes modellek esetében a motor és a kábel tartóssága is a vizsgálat része volt.

Padló és szőnyeg: nem minden készülék teljesít egyformán

nő porszívózik vezeték nélküli porszívóval
Attól mert drága még nem biztos hogy jól teljesít egy porszívó Forrás Adobe Stock

Sokan úgy gondolják, hogy a keménypadló nem jelent különösebb kihívást egy porszívó számára, a tesztek azonban ennek ellenkezőjére is szolgáltattak példát. Mindhárom kategóriában akadt olyan készülék, amely ezen a felületen gyengébb eredményt ért el.

A vezetékes modellek között például a Philips XD3110/09 és a Philips XD3112/09 3000 Series nem teljesített megfelelően keménypadlón.

Szőnyegen még összetettebb a helyzet. Nem mindegy ugyanis, hogy hajszálakat, állatszőrt vagy finom port kell eltávolítani. A vezeték nélküli állóporszívók közül több modell jól szerepelt a hajszálak és a háziállatok szőrének felszívásában, a finom por azonban több tesztelt készüléken is kifogott.

Porszűrés: különösen fontos allergiásoknak

A porszívók egyik legfontosabb, mégis ritkán emlegetett tulajdonsága a szűrőrendszer hatékonysága. Allergiások és asztmások számára ez különösen lényeges szempont, hiszen nem elegendő a por felszívása, azt bent is kell tartani a készülékben.

A laboratóriumi mérések szerint egyes modellek a beszívott por számottevő részét visszaengedték a helyiség levegőjébe.

Az állóporszívók között az Ufesa U7 Digital Animal és a Hoover HF210H 011 produkálta a legrosszabb eredményeket ezen a területen: a beszívott por több mint 11 százaléka visszakerült a légtérbe.

A vezetékes modellek közül a Sencor SVC 1080TI engedte vissza a legtöbb port, 3,44 százalékot.

Felmosó funkció: jól hangzik, de nem mindig hatékony

Egyre több robotporszívó és vezeték nélküli állóporszívó rendelkezik felmosási funkcióval, a teszteredmények azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez önmagában még nem jelent garantáltan jó teljesítményt.

A vizsgált 109 felmosós robotporszívó közül mindössze 23 kapott jó vagy nagyon jó értékelést. A 30 felmosásra is képes vezeték nélküli állóporszívóból pedig csak 2 produkált az átlagosnál valamivel jobb eredményt.

Természetesen pozitív példák is akadtak. A robotporszívók között jól szerepelt például a Cecotec Conga 11090 Spin Revolution Home&Wash és az iRobot Roomba Plus 505 Combo N185040.

Érdekes megfigyelés, hogy a legtöbb készülék a sárfoltot viszonylag könnyen eltávolította, a csokoládéfolt azonban komoly kihívást jelentett.

Üzemidő és takarítási teljesítmény

A vezeték nélküli állóporszívók egyik legfontosabb tulajdonsága az akkumulátoros üzemidő. A tesztelt készülékek maximális fokozaton 6 és 44 perc közötti működési időt produkáltak.

A mérések ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a hosszabb üzemidő nem feltétlenül jár együtt jobb tisztítási teljesítménnyel. Több olyan modell is akadt, amely ugyan sokáig működött egy töltéssel, de a takarítás hatékonyságában elmaradt az élmezőnytől.

Sarkok, falak és rések: itt marad a legtöbb kosz

A lakás közepén könnyen látványos eredményt lehet elérni, a problémát inkább a nehezen hozzáférhető területek jelentik. A falak mentén, a sarkokban és a padlórésekben gyakran marad vissza szennyeződés, amelyet a hétköznapi használat során észre sem veszünk.

A robotporszívók ezen a téren különösen gyengén szerepeltek. A teszt szerint a résekből csak elhanyagolható mennyiségű koszt tudtak eltávolítani, és még a legjobb modell sem ért el kielégítőnél jobb eredményt.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete rendszeresen készít termékteszteket, a korábbiakat itt éred el:

A magas ár nem jelent automatikusan jobb minőséget

nő porszívózik vezetékes porszívóval
A vezetékes kategória legdrágább szereplőjét a 337 000 forintba kerülő Nilfisk GM80 C BLOW 107418490 modellt a tesztelők a legkevésbé felhasználóbarát készüléknek minősítették képünk illusztráció Forrás Adobe Stock

A vizsgálat idején a tesztelt készülékek átlagára 20 000 és 708 000 forint között mozgott, ám a drágább modellek sem bizonyultak minden esetben jobbnak.

A kutatás több látványos példát is talált:

  • A közel 300 000 forintos Sencor SRV 9790BK robotporszívó még keménypadlón sem takarított megfelelően.
  • A 421 000 forintos DJI Romo S a szobaszimulációs teszteken a mezőny leggyengébbjei között végzett.
  • A vezetékes kategória legdrágább szereplőjét, a 337 000 forintba kerülő Nilfisk GM80 C BLOW 107418490 modellt a tesztelők a legkevésbé felhasználóbarát készüléknek minősítették.

Mire érdemes figyelni porszívóvásárlás előtt?

A szakértők szerint vásárlás előtt érdemes végiggondolni néhány alapvető szempontot:

  • Mekkora arányban található a lakásban keménypadló és szőnyeg?
  • A finom por, a morzsa, a hosszú haj vagy az állatszőr okozza a legtöbb problémát?
  • Fontos szempont-e a kiemelkedő porszűrés, különösen allergia vagy asztma esetén?
  • Sok-e a nehezen elérhető sarok és rés a lakásban?
  • Valódi felmosási teljesítményt várunk, vagy elegendő a napi, enyhe szennyeződések eltávolítása?
  • Az üzemidő, a töltési idő, a tisztíthatóság és a tartósság megfelel-e az otthon méretének és a használati szokásoknak?

Nem feltétlenül a legdrágább modell a legjobb választás

A tesztek egyik legfontosabb tanulsága, hogy a jól teljesítő porszívók között nemcsak prémium árkategóriás készülékek találhatók. A különböző kategóriák legjobb tíz helyezettje között 65 000 és 110 000 forint közötti modellek is szerepelnek.

A felmosó funkcióval felszerelt típusok általában drágábbak, ezért ezeknél különösen fontos ellenőrizni, hogy a pluszköltség valódi teljesítménynövekedést is jelent-e.

A Tudatos Vásárlók Egyesületének részletes összehasonlító tesztjei éppen ebben nyújtanak segítséget: nem csupán ár vagy márkanév alapján választhatunk, hanem az otthonunk adottságaihoz és saját takarítási szokásainkhoz leginkább illő készüléket találhatjuk meg.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK