Van olyan rózsa a kertben, amelyikből egyetlen tő egyszerűen nem elég? Pont olyan a színe, amilyet szerettünk volna, nyáron szinte megállás nélkül virágzik, esetleg egy régi családi kertből került hozzánk. Ilyenkor adja magát a gondolat: jó lenne belőle még kettő-három. Ehhez pedig nem feltétlenül kell újabb rózsatöveket vásárolni.
A rózsa dugványozással is szaporítható, az ősz pedig erre is ad lehetőséget. Október közepén azonban már érdemes jobban megnézni, milyen hajtással dolgozunk. A Royal Horticultural Society (RHS) szakmai útmutatója szerint a félfás dugványok ideje nyár végétől őszig tart: olyan idei hajtást keressünk, amelynek alsó része már megszilárdult, miközben feljebb még nem teljesen fás. Később, amikor a hajtások már beértek és megfásodtak, a fás dugványozás időszaka következik.
Ez Magyarországon október közepén különösen fontos különbség. Egy melegebb, védett kertben még találhatunk megfelelő félfás hajtást, míg egy hidegebb fekvésű területen a rózsa ugyanebben az időpontban már jóval előrébb járhat az őszi fásodásban. Vagyis most ne kizárólag a naptárt, hanem magát a rózsát figyeld.
-
A rózsa szaporítása a megfelelő hajtással kezdődik

A legszebb virágot hozó ág még nem feltétlenül a legjobb dugványalapanyag. Egészséges, idei hajtást válassz, amelyen nincs betegségre vagy kártevőre utaló elváltozás.
A Gardeners’ World rózsadugványozási útmutatója szintén az adott évi, erős és egészséges hajtások kiválasztását javasolja. A rózsát egyébként többféle dugványról lehet szaporítani:
- tavasszal és nyáron puhafás, nyár végén és kora ősszel félfás,
- télen pedig érett, fás hajtás használható.
Október közepén ezért az aznapi időjárásnál sokkal többet mond a vessző állapota.
-
Tiszta metszőollóval vágd le a rózsadugványt
A dugványozáshoz tiszta, éles metszőollót használj. Az RHS félfás dugványoknál 10-15 centiméteres szárdarabot javasol, és azt tanácsolja, hogy a vágás közvetlenül egy levélcsomó alatt történjen. A beteg, sérült vagy rendellenesen fejlődő hajtásokat érdemes eleve kihagyni.
Az alsó leveleket távolítsd el, hogy ne kerüljenek a közegbe. Ha még virág vagy bimbó van a kiválasztott hajtáson, azt is érdemes levágni.
És itt jön egy apró, de fontos szabály: ne hagyd a levágott hajtásokat órákig a kerti asztalon. Az RHS azt tanácsolja, hogy a levágott dugványok kiszáradását meg kell előzni, és lehetőség szerint minél hamarabb elő kell készíteni őket.
-
Ne egyszerű virágföldbe dugd bele
A rózsadugványnak nem egy tápanyagokkal teletömött, nehéz föld az első számú kívánsága. Sokkal fontosabb a jó levegőzés és vízelvezetés.
A Royal Horticultural Society általános félfás dugványozási módszere 50 százalék jó vízelvezetésű, tőzegmentes ültetőközeget és 50 százalék kertészeti homokot javasol. Az öntözés után a fölösleges víznek szabadon el kell tudnia távozni.
Vagyis a lényeg nem valamilyen titkos hozzávaló, hanem az, hogy a dugvány töve nedves maradhasson anélkül, hogy levegőtlen sárban állna.
-
A túl sok víz többet árthat, mint a visszafogott öntözés
Ez az a pont, ahol a gondoskodó kertész könnyen túlteljesít. Én úgy szoktam hívni, hogy túlszeretgeti a növényeit. Meglátjuk a kis dugványokat, és az első gondolatunk az, hogy biztosan szomjasak. Jót akarunk, de nem az agyonlocsolás a legjobb most a dugványoknak.
A közegnek nyirkosnak kell maradnia, de semmiképpen sem állandóan vizesnek. A túlzott nedvesség mellett gombás betegségek és rothadás jelentkezhet, ezért a megfelelő szellőzés is fontos.
Ne naptár szerint locsold tehát a dugványt. Előbb ellenőrizd a közeget, és csak akkor adj neki vizet, amikor valóban szüksége van rá.
-
Októberben már a hidegre is gondolni kell

A szeptemberi dugványozás és az október közepi próbálkozás között nálunk már komoly különbség lehet. A frissen készített dugványt ezért világos, védett helyre érdemes tenni, ahol nincs kitéve szélsőséges időjárásnak.
A félfás dugványokat világos, meleg, de közvetlen napsütéstől védett helyen lehet gyökereztetni. A fagytűrő cserjék dugványai hidegágyban is gyökereztethetők, ám előfordulhat, hogy csak a következő késő tavasszal gyökeresednek meg teljesen.
Az őszi szaporítás inkább türelemjáték. A rózsadugványok a téli hónapok során fejleszthetnek gyökeret, majd a következő év tavaszán vagy nyarán kerülhetnek külön cserépbe.
-
Ne egyetlen dugvánnyal próbálkozz
Ha nagyon szeretnéd megőrizni azt a bizonyos rózsát, ne bízd a munkát egyetlen levágott hajtásra. A dugványozásnál természetes, hogy nem minden darab ered meg. Egy cserépbe akár több dugványt is helyezhetsz, amivel helyet is spórolsz. Tedd meg, hálás leszel magadnak érte.
Tegyél tehát egymás mellé több egészséges dugványt. Ezzel ugyan nem garantált, hogy mindegyikből növény lesz, viszont sokkal jobb esélyt adsz magadnak arra, hogy tavasszal legalább néhányon meginduljon az élet.
Rózsa szaporítása légbujtással
(Forrás: Adobe Stock)
Ennek a módszernek az az érdekessége, hogy a rózsa hajtása mindaddig kapcsolatban marad az anyanövénnyel, amíg saját gyökereket nem fejleszt. Válassz egy egészséges, erős hajtást, majd azon a részen, ahol gyökereztetni szeretnéd, távolítsd el a leveleket.
A száron egy körülbelül 2,5 centiméteres, ferdén felfelé irányuló bemetszést kell készíteni. A seb köré kerüljön nedves tőzegmoha, ezt pedig műanyag fóliával kell körbezárni, majd mindkét végét rögzíteni, hogy a közeg ne száradjon ki.
A képen ennek egy egyszerűbb, földdel töltött, átlátszó fóliás változata látható. A lényeg ugyanaz: a megsebzett szárrészt folyamatosan nedves gyökereztető közeg veszi körül. Ha ezen a területen megfelelő gyökérzet fejlődött, a hajtást a gyökeres rész alatt levághatjuk az anyanövényről, majd önálló növényként cserépbe ültethetjük. Rózsánál is alkalmazzák a légbujtást, de nem ez a leggyakoribb szaporítási mód.
Mikor derül ki, hogy sikerült-e a rózsa dugványozása?
Ez nem az a kerti trükk, amelynél kedden levágunk egy ágat, vasárnap pedig már diadalmasan új rózsabokrot fotózunk. Az őszi dugványoknak idő kell.
Ha a dugvány egészséges marad, majd a megfelelő időben gyökeret fejleszt, később önálló növényként nevelhető tovább. A jól begyökeresedett növényeket lehet külön cserépbe ültetni, a szabadföldön gyökereztetett példányokat pedig óvatosan kell kiemelni, hogy a fiatal gyökerek ne sérüljenek.
De igenis érdemes vele próbálkozniEgy ősszel levágott, jelentéktelennek tűnő vesszőből idővel ugyanannak a szeretett rózsának egy új példánya fejlődhet. Pénzbe alig kerül, türelem viszont kell hozzá. A kertben ez általában egészen jó csere.



