Szekszárd határában, az utolsó ház a város szélén a Somogyi családé. „Könnyen meg fogják találni – segít Erzsébet –, a háztetőt állatok díszítik: malac, nyúl, gólyapár. Ha ez mégsem elég, ahol három kengurut látnak ugrabugrálni, na, az a mi házunk!” Amikor megérkezünk, a kenguru szülőpár a kertben kergetőzik, a kicsinyük, Kukucska viszont megszeppenve bámul a trambulin alól. Két kis mancsát maga előtt tartva álldogál, de hamar kiderül, hogy egy kis finomságért cserébe hagyja magát simogatni, míg szülei továbbra is bizalmatlanul méregetik a látogatókat. Hogy kerültek ide az erszényesek? Somogyi Mihály vadász- családba született, amikor csak tehette, olvasott, távoli vidékek történeteibe menekült. Nem volt olyan állatfaj, amiről ne tudott volna órákig mesélni. A kenguruk azonban már a kezdet kezdetén fontosabbak voltak neki. „Mindig vágytam egy kengurura, de azért ez álomnak tűnt sokáig. Nagyon szeretem az állatokat, ám valami miatt ők a legkülönlegesebbek nekem. ” Amikor Erzsébettel megismerkedtem, valahogy minden a helyére billent. Egy olyan asszony állt mellém, aki mindenben támogatott. Bár először azt hitte, még engedélyt sem kapunk a tartására. Kiderült azonban: semmi akadálya, hogy nálunk éljen egy.”
Képtelenség, hogy ez egy kenguru!
Közben esni kezd, ám a kengurukat ez cseppet sem zavarja. Meglepő, de az esőt és a havazást különösen kedvelik, olyankor nehezen mennek be a garázsba, ahol egyébként az éjszakát szalmaágyon töltik. Legfeljebb a bundájuk még selymesebb lesz egy kis csapadéktól. Az első Benett kenguru 2009-ben került a családhoz, de három év után elpusztult. Utána sokáig nem tudták, mi legyen, de Erzsébet titokban megszervezte, hogy egy pár érkezzen hozzájuk a házassági évfordulójukra. „Az utolsó Németországba indított telefonbeszélgetésem lebuktatott ugyan – emlékszik vissza az asszony –, de így legalább a férjem mehetett ki az állatokért. Míg az utat jól viselték, az első időszak nagyon nehéz volt. A kenguruk rosszul tűrik a stresszt, a változást, ha nincs elég terük, akár öngyilkosok is lehetnek. Amikor kijöttek a kennelből, Jackie, a fiú nagyokat ugrott, direkt a plafonnak, a falnak ment. Aztán megnyugodott. Talán mert látta a macskákat, a nyuszit, hogy nálunk több állat is él. Utána a garázsban napokig csak ültünk közöttük, hogy megszokjanak minket. Lassan nyertük el a bizalmukat.” A kenguruk persze nem maradtak titokban. Volt, aki szürkületkor látta meg őket az udvaron, és kiabálni kezdett: „Óriás patkány, óriás patkány”! Eszébe sem jutott, hogy a hosszú, erős farkú, keskeny fejű állat kenguru, amit eddig legfeljebb csak mesekönyvben látott. Hát igen, Micimackó történetéből lett a nőstény Zsebibaba. Az igazi szenzáció mégsem a szomszédokat és az erre járókat érintette, hanem a tulajdonosokat. „Láttuk az állatokat szerelembe esni – emlékszik vissza Erzsébet –, így számíthattunk rá, hogy bővülni fog a család. Annál lenyűgözőbb látványt, mint amikor a kicsi hónapok múlva végre kidugta a fejét az erszényből, nem tudok elképzelni. Az anya nagyon gondoskodó, sokáig szoptat. Mi pedig kényeztettük: dinnyét, almát, körtét adtunk neki. Hamar észrevettük ugyanis, hogy szereti a gyümölcsöket. Az új porontyot Kukucskának neveztük el, a kislányunk, Noémi legnagyobb örömére.”
„Fogja meg a kezét, bájos!”
S valóban, az itt született Kukucska a legbarátságosabb, az elsős Noémi nem győzi dédelgetni. „Fogja meg az állat kezét, milyen bájos! – biztat Mihály – nagy fekete körmei vannak, kacska kis mancsa, de ennél finomabb érintést nem adhat egy állat.” S valóban, úgy fogja a kezemet a kenguru bébi, amilyen gyöngéden csak tudja, nehogy elhúzzam, amíg a magokat be nem habzsolja. Noémi ovistársai minden évben ellátogattak ide az Állatok világnapján, megcsodálják a porta állatait. Volt, akinek a csíkos mókus, másnak a törpemalac vagy a táncoló egér tetszett, mert azt is tartottak Somogyiék, de a legtöbb kisgyerek mégis kengurukat kezdett el rajzolni, amikor hazament.
Két fiú nem lehet egy portán!
A kengurukra jellemző, hogy a nőstény maradhat az anyjával, de a fiúknak menni kell. A hím egyedek ugyanis gyorsan egymásnak esnek. Amikor Kukucska ivaréretté válik, vagy neki, vagy az édesapjának el kell hagynia a portát. Mihályék nem tudnak megegyezni, melyik kedvencüktől váljanak meg, mert bár először Kukucskát árulták, a kicsi szelíd és barátságos természetével annyira a szívükhöz nőtt, hogy meggondolták magukat. Keresik a megoldást, de a természet erejét még ők sem írhatják felül.
