Három hónapos volt Békési Tamara, amikor szüleinek és a gyermekorvosnak is feltűnt, hogy mozgásában lemaradt a kortársaitól. Nem emelte a fejét, szinte alig próbálkozott mozgással, és egyáltalán nem tartotta magát. Azonnal beutalót kapott a neurológiára, ahol csak hónapokkal későbbre kaptak időpontot. „A túlságosan laza, gyenge izomzat általában azoknál a babáknál alakul ki, akik születésükkor oxigénhiányos állapotba kerültek – meséli Békési-Blahó Orsolya, Tamara édesanyja. – Az én terhességem zavartalan volt, csakúgy, mint a szülésem, így hát a neurológus sem értette, mi lehet az oka a kislányunk mozgási problémájának, de azért előírta az ilyenkor szokásos otthoni, napi többszöri tornáztatást a Katona-módszer szerint. Hónapokig lelkiismeretesen tornáztunk, ami sajnos nem hozott várt eredményt, és kezdtünk komolyan kétségbe- esni.” Orsolya és férje, Békési Attila visszavitték a kislányt az orvoshoz, aki ekkor teljes kivizsgálást rendelt el. A kétnapos kórházi procedúra után még egy MRI következett. „Kiderült, hogy Tamara kisagya, amely az izomtónusért, illetve a mozgásért és a beszédért felelős, kisebb az átlagnál – mondja a kislány édesapja, Attila. – Nem képes ellátni a feladatát, és ha nem találunk rá a megfelelő terápiára, ami segíthet, a lányunk talán egész életében egy helyben fekszik majd. Ez egyszerűen nem volt számunkra elfogadható opció! A feleségem már a diagnózis megléte előtt kutatni kezdett a témában, így talált rá a híres gyógytornász, Dévény Anna módszerére.” „Az orvosok véleménye mind a mai napig megoszlik a módszer hatékonyságáról – sajnos a mi akkori neurológusunk sem javasolta –, többektől hallottam, hogy jaj, az fáj a babáknak, nagyon sírnak közben, én mégis ösztönösen éreztem, hogy ezen az úton kell elindulnunk Tamara fejlesztését illetően, a férjem pedig bízott a megérzésemben” – mondja Orsolya.
„Sírtunk, amikor először felült”
Az idő is a család ellen dolgozott, hiszen tudták, Tamara problémáját a korai fejlesztés keretein belül lehet a leghatékonyabban kezelni. A kislánnyal kezdetben hetente egyszer foglalkozott Dévény Anna kerületi tanítványa. Tami eleinte sírdogált a kezelések közben, de aztán megszokta a gyógytornát, és közben kedélyesen elnézelődött. Fél évvel később, két és fél esztendősen pedig egyszer csak fogta magát, és felült, majd óvatosan mászni kezdett. „Csak figyeltük a lányunkat, ahogy szép lassan fejlődik, és potyogott a könnyünk. Ha az első pozitív változásokra gondolok, ma is potyog – mondja sírva-nevetve az anyuka. – Miután mászni kezdett, bejelentkeztünk az alapítványhoz, hogy megismerjük Panni nénit, és a lányunk további fejlesztését illetően a segítségét kérjük. Amikor megvizsgálta, azt mondta nekem, hogy Tami terpesze határtalan, és mutatta is, hogy úgy lehet mozgatni a lábacskáit, akár egy rongybabának. Aztán hozzátette, hogy meglátja, anyuka, fog még ez a kislány szaladni! Az a bizonyosság, ahogyan ezt mondta, visszatükrözte a mi hitünket, és az első perctől megbíztunk benne. Emlékszem még, amikor annak idején orvosi bizottság elé vittük Tamit. A szék karfájának támasztottam őt, és ott maradt, akár egy esernyő. Most pedig szalad, fut, sőt, imád táncolni!”
Mindent Tami gyógyulásáért
A kislány hároméves volt, amikor a rendszeres tornának, a babaúszásnak és még számos egyéb kezelésnek köszönhetően önállóan elindult, négyévesen kezdett futni, és azóta mozgásában majdnem mindenben utolérte a kortársait. „Az elmúlt években mindent annak rendeltünk alá, hogy végre jól legyen – meséli az édesapa. – Eladtuk a lakást, hogy fedezhessük a kezeléseket, és mindig oda költöztünk albérletbe, ahol volt a kislányunknak megfelelő óvoda, iskola.” „Ha visszagondolok a kálváriánkra, nem is tudom, honnan volt ennyi erőnk. Azt szeretném üzenni a hasonló cipőben járó szülőknek, hogy csak menjenek a gyerekükért a megérzéseik után. Nincs vesztegetni való idő, hiszen minél nagyobb a gyerek, annál nehezebben fejleszthető. Tami későn került jó kezek közé, de meghálálta a törődést. Végtelen hálát érzünk mindazok iránt, akik segítették a gyógyulását” – mondja Orsolya, majd együtt csodáljuk Tami táncát. Búcsúzóul elárulja, ha felnő, vagy állatorvos lesz, vagy pompomlány.
A Könyv őrzi a sikertörténetet
Dévény Anna végtelenül szerény szakember volt, sosem szeretett az érdemeivel kérkedni, de szerepelni sem. Élete utolsó évben azonban mindent elmesélt magáról és gazdag pályájáról Hermann Irén újságírónak, aki megírta a csodálatos gyógytornász memoárját Dévény Anna — Egy mindenkiért című könyvében. A kötetből kiderül, a szakember pályája egyik legkiemelkedőbb sikerének, a Dévény Anna Alapítvány védjegyének tartja a kis Békési Tamara fejlődését, gyógyulását.
