Pál Kinga Ágnes az Általános Orvostudományi Kar harmadéves, Kiss Karolina Aida pedig az Egészségtudományi Kar elsőéves hallgatója. Fiatalok, mosolygósak, eltökéltek, és mindketten az Országos Mentő-szolgálat által szervezett országos szűrésben vesznek részt önkéntesként. Egy szombati napon a Nógrád megyei Rimócra érkeztek segíteni, PCR-mintát venni, de tesztelőkből pillanatok alatt életmentőkké kellett válniuk…
„Kutya bajom…”
A 21 éves Pál Kingának tavaly november óta ez volt a nyolcadik hete, hogy részt vesz a PCR-szűrésekben, a 19 éves Kiss Karolinának pedig a hetedik. Nem először önkénteskedtek együtt, és elsőre azon a szombaton is úgy tűnt, volt már nehezebb napjuk…
„Sütött a nap, igazi kirándulóidő volt, lényegesen kevesebb címünk volt, mint szokott, és azok is közel egymáshoz” – kezdi Karolina. „Reggel nyolckor indultunk, délre már túl voltunk a felén, és arról beszélgettünk, kivételesen időben hazaérünk” – mesélik a fiatalok, akik épp egy családi ház szobájában álltak, és azt kérdezték, kinek van szüksége a tesztelésre. Egy középkorú nő lépett eléjük. „Nekem – idézi fel Karolina – semmi nem látszott rajta. Nem tűnt betegnek. Nem volt gyenge, nem csillogott a szeme. Elmondta: nagyon fáj a lába, ezért ment orvoshoz, aki első körben tesztet javasolt. Azt is hozzátette: »nem értem, miért van szükségem a tesztelésre, hisz ezen kívül kutya bajom!« Pedig volt. A következő mondatot ugyanis már nem tudta elmondani. Épp elkezdtük kipakolni az adminisztrációhoz szükséges papírokat és a tesztet, de mire visszanéztünk, már zihálva feküdt előttünk.”
„Nem volt keringése”
„Hörgött, egyre nehezebben vette a levegőt. Iszonyú pánik lett úrrá a szobán – folytatja Karolnia. – Volt, aki sírt, volt, aki kiabált: Úristen, most mi lesz!?” A két lány epilepsziás rohamra gyanakodott, így először stabil oldalfekvésbe helyezték a nőt. „Közben berádióztunk a központba, hogy azonnal küldjenek egy esetkocsit” – veszi át a szót Kinga. „Figyeltük, hogy emelkedik és süllyed a mellkasa, de egyszer csak leálltak az életfunkciók. Nem volt pulzus, nem volt reakció, nem volt keringése.” Egy hozzátartozó segítségével leemelték az asszonyt a földre. „Tudtuk, csak mi vagyunk képesek csinálni valamit. A családtagok egyre jobban sírtak, de mi nem eshettünk pánikba” – mondják egymás szavait kiegészítve az egyetemisták, akik nyomban neki is láttak életük első, éles újraélesztésének. Merthogy az volt. „Én kezdtem a mellkaskompressziót – mondja Kinga. – Az alapjait már a gimnáziumban megtanultam, az első évben pedig az ÁOK-n is részesültünk elsősegély-oktatásban, de most először élesben kellett alkalmaznom a tanultakat.” „Én nem orvostanhallgató vagyok, szülésznő leszek – veszi át a szót Karolina. – Nekem még nem volt ilyen gyakorlatom – majd csak jövőre lesz –, így egyszerre próbáltam visszaemlékezni arra, amit még a jogosítvány megszerzése előtt tanultam, és figyelni arra, amit Kinga csinál mellettem. Másra nem támaszkodhattam, de úgy dolgoztunk együtt, mint egy összeszokott páros.”
„Nem tarjuk hősnek magunkat”
A két lány felváltva végezte a mellkaskompressziót. Másra, például mesterséges lélegeztetésre az óvintézkedések miatt most nincs lehetőség. „Csak az pörgött közben az agyamban, hogy legyen elég ez is, nincs más út” – meséli Karolina, aki – mint mondja – először akkor könnyebbült meg, amikor meglátta a mentősöket, másodjára pedig akkor, amikor kiderült, sikerrel jártak, hiszen még eszméletlenül ugyan, de már stabil állapotban vették át a beteget a kezeik közül.
„Akkor láttuk utoljára a hölgyet – mondja Karolina. De a csapatmunka itt még nem ért véget…”
„Tudom, hogy életben maradt”
Karolina az édesanyja miatt választotta ezt a hivatást. „Ő is egészségügyis, aznap is épp a sürgősségi osztályon dolgozott, amikor ez történt. Mivel hozzájuk vitte a mentő a betegünket, így tudom, hogy életben maradt. Mást még nekem se mondhatott el, de nem is kell, ennyi elég, én ettől már nagyon boldog voltam.”
„Azóta rengeteg gratulációt kapunk, ami jólesik, de fontos, hogy amit tettünk, az természetes – mondják egybehangzóan a lányok. – Nem tarjuk hősnek magunkat. Minket aznap lélekjelentlétből tesztelt a vírus, és ezegyszer örültünk, hogy az eredmény pozitív lett.”
Kitüntetést kaptak
Az eset után a lányok története gyorsan elterjedt, gratulációk, jókívánságok sokaságát kapják a mai napig. Hogy mi a tanulsága a történetnek, arra a válaszuk egybehangzó: „Fontos, hogy aki csak tud, a járvány alatt kivegye a részét a segítségnyújtásból. A legmélyebb nyomot az hagyta bennünk, hogy milyen éles a határ élet és halál között. Mi jókor voltunk jó helyen, és tudtunk segíteni, és arra biztatunk mindenkit, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, ne gondolkozzon, győzze le a pánikot, és cselekedjen; egy élet múlhat rajta” – mondja Kinga és Karolina, akiket az eset óta az Országos Mentőszolgálat is kitüntetésben részesített a tettükért.
„A járvány kockázatai súlyosabbak a hátrányos helyzetű térségekben”
„A mélyszegénységben élők sokkal kitettebbek a koronavírus-fertőzésnek, és a korlátozások nagymértékben fokozzák egyébként is meglévő nehézségeiket, kiszolgáltatottságukat – ezt állapította meg a nemzetiségi ombudsmanhelyettes, és ezt erősítették meg a tereptapasztalatok is – magyarázza dr. Jovánovics Eszter, a TASZ Egyenlőségprojekt-vezetője. – A járvány súlyosabban érinti a hátrányos helyzetű térségeket: ezeken a településeken sokszor nincs háziorvos, a legszegényebbek egészségi állapota is lényegesen rosszabb az átlagosnál. Sokan alultápláltak, nem férnek hozzá gyógyszerekhez, sokszor tiszta ivóvízhez sem. Ezt tetézi, hogy sokan már az első hullám idején – tehát egy évvel ezelőtt – elveszítették a munkájukat, azóta felélték a tartalékaikat, lényegében éheznek. Ha egy mélyszegénységben élő ember elkapja a vírust, az könnyen végzetes lehet, ezért kiemelten fontos lenne a megelőzés. A legszegényebb családoknak viszont nincs pénzük maszkokra és fertőtlenítőszerekre, az ingyenes tesztelésre napokat kell várniuk, ráadásul tipikusan több generáció él közös háztartásban, sokszor kis térben összezárva, ezért lehetetlen az izoláció, ha valaki a családból megfertőződik. Bár a vakcinák megoldást jelentenének a vírus rohamos terjedésének megállítására a szegénytelepeken is, tapasztalataink szerint az információhiány miatt a legtöbben nem szeretnék beoltatni magukat, és nincsenek olyan közérthető, célzott tájékoztató kampányok, amik felhívnák a figyelmüket az oltás fontosságára és veszélytelenségére. Akik mégis szeretnének oltást, az internet-hozzáférés hiánya miatt nem tudnak regisztrálni, vagy nem is tudnak róla, hogy ez szükséges – hangsúlyozza a szakember. – Bár mindezek miatt szinte biztos, hogy a mélyszegénységben élők körében könnyebben terjed a koronavírus, és arányosan jóval több a halált okozó megbetegedés, erre vonatkozó részletes adatok nem állnak rendelkezésünkre. Kértük a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, hogy hozzák nyilvánosságra a fertőzöttségi és halálozási adatokat megyei, járási és települési szinten, kérésünknek nem tettek eleget.”
B.Molnár Márk
