Rendhagyó helyzet, amikor egy kapcsolat nem azért ért véget, mert elmúlt a szerelem, vagy megjelent a csábító harmadik, hanem azért, mert a hajdani társ elhunyt. Nem könnyű az elveszített férj/feleség helyébe lépni, pláne, ha a szerettei, a barátai szinte szentté avatták, csak a jóra emlékeznek vele kapcsolatban. Ha gyakran felemlegetik, kis sóhajjal a mondat végén, milyen jó is lenne, ha itt lenne, hiszen senki nem fogható hozzá. Özveggyel kapcsolatot kialakítani már csak emiatt a folyamatos összehasonlítgatás miatt is nehéz.
Igaztalan vádak a családtól
„Ilyenkor a rokonok általában nem látják szívesen az újonnan érkezőt, főleg, ha még viszonylag friss a seb a haláleset után – mondja Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó. – Talán az a gyanú is felmerül bennük, hogy túl hamar jött az új jelentkező, és lehet, hogy már akkor is jelen volt szeretőként, amikor az elődje még élt. Emellett a családtagokban jelen van az érzés, hogy az ott Gizike széke volt, de most ez a másik nő ül rajta, ami újra és újra feltépi bennük az elvesztés fájdalmát. A család attól is tarthat, az új társ csak ki akarja használni az egyébként is megtört szívű szegény embert. Tehát özvegy párjaként egy sor előítélettel meg kell küzdeni.”
Ne akarjuk átvenni az eltávozott szerepét
Hogyan lehet ezzel a helyzettel megbirkózni és boldog kapcsolatot építeni? Szakértőnk szerint nagyon fontos, hogy társunk fokozatosan vezessen be minket a családjába. Először csak meséljen rólunk, hogy megismert valakit, akivel nagyon jól érzi magát, hagyja bennük kialakulni a természetes kíváncsiságot. Amikor pedig a bemutatásra sor kerül, ne rontsunk ajtóstul a házba, ne akarjuk azonnal átvenni az anya vagy a nagymama szerepét, hagyjunk időt a megismerkedésre.
„Fontos, hogy elfogadjuk az elődünk jelenlétét, felemlegetését a családban, tiszteljük az emlékét, és soha ne keltsük se a párunkban, se a szeretteiben azt az érzést, hogy féltékenyek vagyunk rá, vagy elegünk van a témából. Hagyjuk a társunknak is, hogy ha szeretne, mesélhessen róla. Gondoljunk arra, ezáltal még jobban megismerhetjük, ki volt ő előttünk és élesebben láthatjuk, kivé vált mellettünk” – tanácsolja a szakember.
Fejezzük be az önbizalom rombolást
Új társként utolérhet bennünket az érzés, hogy nekünk másodrendű szerep jut ebben a kapcsolatban, egyáltalán, azért szerettek belénk, mert az elődünk elhunyt. Ez a kisebbrendűségi érzés a rokonok halottmagasztalása miatt fokozódhat.
„Nem jó, ha túl nagy teret engedünk ezeknek az önbizalom-romboló érzelmeknek. Gondoljunk arra, hogy ez valamiért így alakult. Senki nem tudhatja, mi lett volna, ha a párunk volt társa életben marad. Az is lehet, hogy néhány évvel később egyébként is elválnak. Tudatosítsuk magunkban, az események alakulásáról nem mi tehetünk, nem volt ráhatásunk. Örüljünk annak, hogy társra leltünk, és legyünk hálásak azért, hogy ennek nem egy család szétesése volt az ára. Az utóbbi valójában sokkal több problémát eredményez egy új kapcsolatban, mint amikor valaki megözvegyül” – mondja Villányi Gergő.
Új szokások és a régiek tisztelete
Legjobb, ha elengedjük magunkban az érzést, hogy nekünk bármiben is az elődünkhöz képest kellene megfelelnünk. Nem kell arra törekednünk, hogy ugyanúgy főzzük a húslevest, mint az elhunyt társ. Nem kell megsértődnünk azon, ha az egyik gyerek vagy unoka azt mondja nekünk, ezt vagy azt a nagyi másként csinálta. Fogadjuk el, hogy mi más emberek vagyunk, és gondoljunk arra, a társunk jó okkal választott bennünket. Mutassuk meg neki és a családnak is önmagunkat, az értékeinket, alakítsunk ki új közös szokásokat, mindezt úgy, hogy közben tiszteljük az elődünk emlékét és a család vele kapcsolatos megemlékező szokásait is. A szellemmel való küzdelem helyett legyünk hálásak az elődünknek, amiért a párunk mellette válhatott azzá az emberré, aki most beragyogja az életünket.
És még egy fontos dolog, amiről ne feledkezzünk meg! Az elmúlás mindig megszépíti a közös emlékeket, pedig nagy valószínűséggel abban a hajdanvolt kapcsolatban is akadtak borúsabb napok. Az a másik is csak egy ember volt, szeretni való tulajdonságokkal és hibákkal együtt. Ha egy elhunytat túlzottan piedesztálra emel a környezete, az nem minden esetben jelenti azt, hogy a párunknak jó társa is volt. Ezt csak ő tudhatja – lehet, hogy elmondja, lehet, hogy örökre magába zárja.
Kiemelt kép: AdobeStock
