A közönség minden este izgatottan várja a csodát, és ahogy az egy nagymúltú cirkuszi társulattól elvárható, meg is kapja azt. Szórakoztató, ámulatba ejtő produkciót láthatunk: néha nevetéstől hangos a nézőtér, máskor a feszült várakozástól egy pisszenést sem lehet hallani. Laikusként is egyértelmű, hogy rengeteg munka, energia van a produkcióban. Ám abba kevesen gondolunk bele, vajon hogyan élnek ezek a családok. Ki tudna a kulisszák mögötti életről jobban mesélni, mint egy hétgenerációs cirkuszi család tagja, aki a 30 évével egyben a legfiatalabb cirkuszigazgató is: ifjabb Richter József.
Megszoksz vagy megszöksz
„Ez egy rettentően izgalmas, gyönyörű élet, ám tény, hogy nem mindenki tudja megszokni. Azt is mondhatnám, hogy nekem egyszerű dolgom volt, hiszen „beleszületettem” ebbe a miliőbe, az anyatejjel szívtam magamba a cirkusz szeretetét. Angliában jöttem a világra, mert a szüleim épp ott léptek fel. Nyilván fel sem merült, hogy a gyerekeik születése után mással kellene foglalkozniuk. De miért is kellett volna? El sem tudok képzelni ennél szebb életet, főleg egy kisgyerek számára. Ha megkérdezünk egy gyereket, hogy milyen a cirkusz, egyből rávágja, hogy izgalmas, érdekes. És az is, pláne, ha reggeltől estig ott lehetsz. Olyan, mintha minden nap egy játszótéren lennél: rengeteg tehetséges ember, vidám társaság és persze egy csomó állat vesz körül. Engem a mai napig elvarázsol ez a világ, lenyűgöz a szorgalom, a tudás, a munka, ami egy produkció mögött van” – mondja Joci.
Magával ragadó az az elhivatottság, szenvedély, ahogy a fiatal cirkuszigazgató beszél az életéről. De ahogy József is említette, másként nem lehet ezt csinálni. Az utazás kezdetben izgalmas, ám egy idő után bizony megterhelő is lehet.
„Ebbe a szakmába vagy beleszületik valaki, és akkor ez lesz neki a természetes, vagy ha kívülről jön, akkor megszokja ezt a ritmust. Természetesen előfordul olyan is, hogy valaki belekóstol gyerekként, és azt mondja, felnőttként más életet szeretne, mert szüksége van az állandóságra. Annak idején lett volna lehetőségem kiszállni, mert 16 éves koromig teniszeztem, és elég tehetségesnek tartottak, korosztályos bajnok voltam. De egyszerűen nem tudtam elviselni a monoton hétköznapokat, így visszakanyarodtam a porond irányába” – meséli.
Lakókocsi az otthonuk
Modern, komfortos lakókocsiban beszélgetünk Józseffel, amely neki egy pihenőhely, hiszen van Budapesten és Nagykőrösön is egy bázisa, ám sok munkatársának, külföldi fellépőnek ez az otthona jó néhány hónapig.
„A családomnak Zuglóban van egy otthona, ott éltünk, ha épp nem volt turné. Amikor pedig utaztunk, akkor mi is lakókocsiban laktunk, ahogy most a nálunk dolgozó külföldi fellépők is. Van, aki saját lakókocsival érkezik, és akad olyan kolléga, aki tőlünk kér egyet. Nekik nyilván van valahol egy lakásuk, de a turné idejére ez az otthonuk. Itt minden megtalálható, talán picit kisebb, de ugyanolyan komfortos és meghitt tud lenni, mint egy ház. A gyerekek általában magántanulók, tanár jár hozzájuk, aki felkészíti őket a vizsgákra. Előfordul, hogy szombat, vasárnap tanulnak, mert hétfőn utazik a cirkusz. Az iskoláséveim alatt is így működött, talán az internet térhódításával könnyebb dolguk van a mai diákoknak. Arról nem beszélve, hogy az itt élők nagyon hasonló élethelyzetben vannak. A cirkusz világa egy zárt, ugyanakkor roppant támogató közösség. Nemcsak a trapézon lógva tudjuk, hogy a másik elkap minket, hanem a mindennapokban is számíthatunk egymásra” – mondja a fiatal akrobata.
Szüksége van a katarzisra
Joci igazi örökmozgó volt gyerekként, és az maradt felnőttént is. Állandóan van egy nagyszabású terve, amit meg akar valósítani. A cirkusz mellett megnyitotta hazánk első autóval bejárható szafariparkját, ahol idén március 31-én kezdődött a szezon.
„Ötévesen álltam először porondon. Manapság, 30 évesen már nehezebben megy, időnként fájnak a végtagjaim, de nem könnyű elszakadnom. Az az érzés, amikor a telt házas előadás végén felállva ünnepel a közönség, olyan katarzis, ami nélkül én nem tudok élni.”
Richter Safari Park – a második szerelem
Mivel József állatok között nőtt fel – elefántjaik, zebráik, lovaik, tevéik voltak –, az volt az álma, hogy legyen egy zsiráfja. Tíz éve felvette a kapcsolatot egy német szafariparkkal, ahol megismerte a zsiráftartás szigorú feltételeit.
„Kimentem Németországba, ahol megláttam, milyen az, amikor az állatok hatalmas területen, szabadon élhetnek. Akkor, ott eldöntöttem, ha egyszer abbahagyom a cirkuszt, nyitok egy ilyet. Az új európai uniós szabályok miatt változott az állatok cirkuszban való szerepeltetése, de a szívem mélyén én is éreztem, hogy ideje váltani. Aztán jött a Covid, és mivel nem tudtunk előadásokat tartani, elérkezettnek láttam az időt, hogy megnyissam a szafariparkot. Ma Nagykőrösön, egy 32 hektáros területen élnek az állatok, ahol tóval, cirkusszal, állatsimogatóval, óriáskerékkel és dinóparkkal várjuk a látogatókat.”
Szöveg: Kovács Vera
Fotó: Magyar Nemzeti Cirkusz
