A Búcsún megismerkedhettünk az ott lakók életével, az önfenntartással, a környezettudatos életmóddal, és bepillanthattunk az ősi India, a védikus kultúra bölcsességébe.
„Megelevenedtek az indiai táncstílusok, hangszerek és táncdrámák, valamint volt mantrakoncert, és számos körsétára is lehetőség nyílt: gyógynövénytúrára, életmód sétára, szerencsehozó vagy karmatisztító zarándoklatra, ökrös szekér túrákra, és a mandír, a szentély bejárására. A hétvége fénypontja a védikus esküvő volt, tűzceremóniával, amelyre több pár időzítette az egybekelését, hogy a család mellett a vendégek áldását is megkapják. A hagyományos indiai rítusok szerint piros száriban, hennával kifestve, virágfüzérekkel esküdtek, és az első dolguk házaspárként az volt, hogy megetették lepénnyel a teheneket” – meséli Fodor Kata, a közösség sajtóreferense.
Nincs hűtőjük, mosógépük, tévéjük
Több mint 30 évvel ezelőtt a majdnem elnéptelenedett tájat Sivaráma Swami, a Krisna-hívők vezető lelkészének vezetésével keltették életre, aki Sríla Prabhupáda tanítványa. A 320 hektáros biofarmon nemcsak a Búcsú ideje alatt zajlik az élet, a völgynek közel 150 lakója van, a faluban további 300 hívő él, évente pedig 30 ezer turista és zarándok látogatja meg. Az itt élők életmódjukkal és életszemléletükkel a természetközeliség és fenntarthatóság elveit képviselik.
„A Hare Krisna mozgalom eredetileg Indiából ered. A filozófiánk alapja, hogy lelkek vagyunk, nem vagyunk azonosak a testtünkkel, és próbáljuk ezt a lelki kapcsolatot újjáéleszteni Istennel, aki időről időre megjelenik ebben a világban, átadva tanításait. Az életmódunkat e szerint a cél szerint alakítjuk. A természettel összhangban, erőszakmentesen élünk, vegetáriánus étkezést folytatunk. Az itt élők jó úton haladnak az önfenntartás felé: a házakat saját kézzel építik, áram csak a középületekben van, hűtőként télen az ablak, a melegebb hónapokban pedig a kút funkcionál. A tisztálkodás is sok helyen lavórral és kancsóval történik, kézzel mosnak, a felhasznált víz pedig a nádgyökérzónás szennyvíztisztítóba kerül. Tévéjük nincs, és mobiltelefont is csak korlátozottan használnak. A hatalmas fóliaházakban tíz hónapon át tudnak zöldséget termelni, gabonából, mézből, zöldségekből elegendő van, vizet a saját fúrt kútból merítenek. Hatalmas pincék vannak, ahol télire eltárolhatjuk a befőzést. A fa nagy része a saját erdőnkből van, a tehenek tejéből pedig joghurtot és tejsavót készítünk.”
A völgyben Krisna-hívő szerzetesek élnek, akik számos szabályt követnek: gyakorolják a lelki életet, nem esznek húst, halat, tojást, és nem használnak mámorító szereket. „Az életmód egyik legnagyobb előnye, hogy az embereknek van idejük magukra, az élet mélyebb kérdéseivel is tudnak foglalkozni, ezáltal megteremtik a belső harmóniájukat. A szerzetesek nemcsak a lemondásnak élnek, a napi lelki gyakorlataik szerves része az ének és a tánc, a mantrázás, a jóga, a finom falatok vagy éppen a közös zenélés, a kírtana” – teszi hozzá Kata.
Árulkodó arcfestés
A viseletük színének és a homlokukra festett pontnak is jelentése van.
„A férfiaknál a fehér öltözet azt jelzi, hogy házas, míg aki sáfrányszínű ruhát hord, cölibátust fogadott. Az arcra kent szent agyag a hívők szerint nemcsak megvédelmezi a testet, hanem fontos jelentése van: a viselője hisz Krisnában és követi őt. A nőknek a homlokukra festett piros pont azt mutatja, hogy foglaltak, ha pedig hajukat az elválasztásnál piros csík is díszíti, az arra utal, hogy férjnél vannak és a védikus rítusok szerint keltek egybe.”
Maguk nevelte növényből öltöznek
A völgyben nagy hangsúlyt kapnak a népi mesterségek, mint a nemezelés, a kenderpapír-merítés, a kovácsolás és a vályogépítészet. Az ott élők őrzik a régi magyar falusi gazdálkodási szokásokat. A Syama Handmade Textilműhely is itt munkálkodik, hagyományos eljárással termesztett növényekből ruhaneműket és textíliákat gyártanak és díszítenek.
„Édesapám építészként, műszaki vezetőként dolgozott a völgyben, én pedig még egyetemistaként a nyári szünetben jöttem segíteni: döngöltük a vályogot, amelyből a templom falai készültek. Az építkezés során a családommal folyamatosan itt voltunk, majd 2003-ban leköltöztünk Krisna-völgybe. Eleinte az oktatásért feleltem, azt követően belekezdtünk a textilműhelybe, mert hiányzott innen. Olyan növényekből készítjük a ruhákat, amelyeket itt vetettünk el: lenből, kenderből és gyapjúból dolgozunk. Hamar kiderült, hogy Magyarországon kihalófélben van a textilipari szakma, és rajtunk kívül senki nem csinálja ezt a folyamatot, ezért még fontosabbnak tartjuk, hogy a tudást továbbadjuk. Már tanfolyamon oktatom, hogyan juthatunk el a magtól a kész ruháig, hogy fennmaradjon a szakma. Lenből és kenderből sokkal tartósabb darabokat készíthetünk, mint szintetikus anyagokból, ezért hosszú távon kifizetődőbb, és ami szintén fontos szempont, hogy a textiljeink lebomlanak, így a környezetet sem szennyezik” – avatott be Németh Péter, Préma-moja dász, a textilműhely vezetője.
Naponta négy órát meditálnak
A mesterek mellett a szerzetesek mindennapjai is tevékenyen telnek. Magola Roland és felesége szintén életvitelszerűen él a Krisna-völgyben.
„Szolgálattól függően általában hajnali fél ötkor kezdődik az első hitéleti tevékenység, egy szertartássorozat mantra-meditációval, amely négy órán át tart, majd a lelki feltöltődés után elkezdjük a szolgálatot. Részt veszünk a templomi imádatban, amit komolyan veszünk: minden ételt felajánlunk Krisnának, szeretettel főzünk rá, mint a családtagjainkra. Emellett kétszer díszítjük is az oltárat, szertartásokat végzünk az oltáron, ami húsz teljes idős embert foglal le” – meséli Roland, akinek Krisna-tudatos neve Rúpa-manohara dász. „Akik elköteleződnek, az avatás után kapnak nevet, amelyet a tulajdonságaik alapján választanak: az enyém jelentése mások elméjét elbűvölő legfelsőbb úrnak a szolgája, a feleségemé pedig a nagylelkűség szolgálólánya. Általában napi hét órát szolgálunk, és hetente egy szabadnapunk van. Szeretünk itt élni, és itt is tervezzük a jövőnket, a gyerekeknek van iskolánk is, minden adott, ahhoz, hogy boldog, teljes életet éljünk.”
A karma törvénye szerint élnek
A Tehénvédelmi Központban és a bocisimogatóban 70 állatot tartanak.
„Szépen bánunk az állatainkkal, minden tehénnek neve van, és úgy törődünk velük, ahogy magunk is elvárnánk másoktól. Ha megöregszenek, tovább gondozzuk őket, ha pedig elpusztulnak, tiszteletteljesen elbúcsúzunk tőlük” – tette hozzá Roland.
fotó: Somlai-Kiss Tímea, Balogh Tas, Filo Foto, Manah-mohana Dasa
