Tzivia rebecen – a rabbi felesége – mesél arról, milyen nőnek lenni egy, a kívülállók számára zárt, rejtélyes ortodox közösségben, hogyan fér meg egymás mellett a szabályok betartása és a modern élet. Amikor Tziviá-val és férjével találkoztunk, már az első pillanatban érezhető volt, hogy máshogyan élnek.
„Nálunk csak nő nővel, férfi férfival fog kezet.”
„Ha például elviszem az autót a szervizbe, előfordul, hogy kezet nyújtanak, ilyenkor elmondom, hogy örülök a találkozásnak, de ortodox zsidó nőként férfiakkal nem fogok kezet. Általában vicces reakció érkezik, vagy érdekesnek találják, de arra még sosem volt példa, hogy megszóltak érte.”
A paróka tórai parancsolat
Nagymamája holokauszt-túlélő. Büszke rá, hogy unokája olyan életet élhet, amelyben már nem hordozza a múltbéli traumákat, hanem büszkén mesél a zsidóságról.
„Sok félreértés és félinformáció él az emberek fejében az ortodox zsidó nők életéről. Ez egy életstílus, ami mindenre rávetül.”
„Minden reggel kétsoros hálaadó imával indul, a napomat végigkísérik a szokásaink. Szombaton, a sábesz idején nem dolgozunk, a zsinagógában imádkozunk. A Tórát is ilyenkor olvassuk fel, de csak akkor, ha legalább tíz férfi jelen van – ezt nevezzük minjennek. Ami kicsit távolságot teremt köztünk és nagyvilág között, hogy kóserül étkezünk.
Sok étterembe nincs lehetőségünk beülni, ha valahova megyünk, viszünk magunkkal ennivalót” – meséli Tzivia, akinek öltözködésében is megmutatkozik a vallása.
„Ortodox zsidó nőként olyan ruhát viselek, ami nem kivágott, eltakarja a könyökömet, és nadrágot sem veszek fel, hanem szoknyát, ami a térdem alá ér. Annál az irányzatnál, a Chábád, ahova tartozom harisnyát is hordunk. Kiélem a nőiességem, de vannak megkötések, amiket követünk.
Ugyanígy van a parókával is: tévhit, hogy azért fedjük be a hajunkat, mert el kell csúfitanunk magunkat, vagy kopaszok lennénk. A Tórában az a törvény, hogy esküvő után a házas nő befedi a fejét. Nekem például sok parókám van, mert szeretem őket. Egy tórai parancsolatot, egy mitzvát teljesítek azzal, hogy befedem a hajamat, és ezt szeretném úgy megtenni, hogy kényelmes legyen, és jól érezzem benne magam.”
Ilyen egy ortodox zsidó nő élete, a rabbi felesége, Tzivia mesélt: „Nálunk csak nő nővel fog kezet”
Ez is érdekelhet
Az esküvőig nem érinthetik egymást
Az ortodox világban az ismerkedés és a házasság is másképp működik.
„Mi nem klubokban ismerkedünk, hanem írunk magunkról egy bemutatkozó profilt. Ez egyfajta önéletrajz, amelyben leírjuk, mi érdekel, milyen értékek fontosak, és milyen társat szeretnénk magunk mellé. Mi is ezen a shidduch rendszeren mentünk keresztül.
„Az ortodox közösségben külön vannak választva a nők és a férfiak.”
„Külön imádkozunk a zsinagógában, külön vagyunk az iskolában és a rendezvényeken is. Éppen ezért nagyon ritka, hogy a fiatalok csak úgy összefutnak és megismerkednek. Én Angliában éltem, amikor egy kedves barátnőm felhívott, hogy van ez a fiú, Myers Mendy, akinek ismeri a családját, és nagyon hasonlítunk egymásra. Akkor még nem voltam biztos benne, hogy szeretnék randizni, mert ez egy nagyon komoly dolog, de végül igent mondtam.
Megírtam magamról egy résumét, megadtam három-négy barátnőm telefonszámát, őket felhívták a szüleik, beszélgettek velük rólam. Ugyanez az én oldalamról is megtörtént” – meséli Tzivia, aki már az első találkozásnál sejtette, hogy ebből lesz valami.
„Nyolc órán át beszélgettünk, majd még találkoztunk néhányszor, és megkérte a kezemet.”
„Az udvarlás időszaka egy tudatos döntés: az ismerkedés során nincs semmiféle fizikai kontaktus, még kézfogás sem. A randevúk is nyilvános helyeken zajlanak. Ha egy pár szimpatikus egymásnak, és működik a kémia, akkor nehéz fizikai kontaktus nélkül lenni, ezért az eljegyzést követően 3-4 hónapon belül össze is házasodtunk.”
Ima előtt adományt dobnak a perselybe
Rabbifeleségként hagyományos szerepben él, mégis egyetemen tanul, a közösségi médiában edukál és a férjével közösen vezeti a Zsidóházat.
„A zsidó családok felépítése nagyon gyerekcentrikus, általában hat, akár nyolc gyerek van. A karrier, a pénz azt szolgálja, hogy a nyugodt családi életet támogassa.”
„A gyereknevelés szent feladat, nemcsak a nőé, hanem a férfié is.”
„Már fiatalon szó esik a nevelési elvekről. Nekem anyaként fontos, hogy a zsidó szokásokat ne csak továbbadjam, hanem megszerettessem. A férfi kötelezettsége az oktatás, és az, hogy például megtanítsa a gyerekeket úszni. Tudatosan nevelünk, és figyelünk arra, hogy a mitzvákat, vagyis a jócselekedeteket szeretettel csinálják. Két óvodáskorú gyermekünk van, de már ők is szoknyát hordanak, és tudják, hogy az öltözőben nem szaladhatnak be kisfiúk, mert az vörös vonal.”
Az otthonuk is átgondoltan van kialakítva, az L-alakú konyhában külön tejes és húsos oldal van, és a lakás számos szegletén megtalálható a rituális kézmosó, az ajtófélfán pedig a mezüze, amelyben egy kis pergamen-tekercs van.
„Egy ima szövege van kézzel ráírva héberül. A tekercset díszes vagy egyszerű tokba helyezzük, és ezt tesszük az ajtófélfára, hogy megóvjon minket. Ez egy micva betartása, és emlékeztet arra, hogy Isten mindenhol jelen van az otthonunkban is.
A cödekedoboznak nevezett adománygyűjtő persely is több helyen van. A mi családunknak van egy fő perselye, amelybe ima előtt adományt dobunk. Ha megtelik, elvisszük, és felajánljuk egy szervezetnek. A család minden tagja ad mindennap, ezért a ház különböző pontjain is megtalálhatók ezek a kis dobozok, vannak köztük olyanok is, amiket a gyerekek készítettek.”
Aktív közösségi életet élnek
Férjével, Myers Mendyvel közösen vezetik a szentendrei Chábád központot, a Zsidóházat, a Cháj Galériát és Kávézót.
„Hat éve költöztünk Szentendrére, szerettünk volna egy sokrétű zsidó kulturális központot létrehozni. Már azelőtt is sok vendég fordult meg nálunk, hogy Magyarországra költöztünk, és hivatalosan megnyitottunk volna. Hétköznap reggelente is átjöttek egy beszélgetésre, tanulni vagy reggeli imára. Hétvégén, sábátkor is gyakran összegyűltünk.
A zsinagóga a költözésünk után azonnal megnyílt, ezt követte a galéria és a kávézó. Jelenleg ez az egyetlen kóser vendéglátóhely Szentendrén.”
Fotó: Birton Szabolcs, privát
