A szezonban – ami márciustól november elejéig tart – nem könnyű Erzsivel időpontot egyeztetni, hiszen a nyaralások idején rengeteg munkája van. Amikor pedig nem Pompeiről vagy Nápolyról mesél az utazóknak, akkor a családjával töltődik fel. Végül szeptember közepén sikerült egy nyugodtabb napot találnunk, amikor „már” délután öt órakor végzett.
„A Covid óta megtanultam, hogy akkor és addig kell dolgozni, amíg tudok. Ez a szakma nagyon érzékeny a külső körülményekre, gondoljunk csak a koronavírus-járványban történt lezárásokra. De az időjárás, a természeti jelenségek (földrengések, árvízek) és a világgazdaság is hatással van az emberek utazási szokásaira.”
„Nagyon nehezen mondok vissza egy csoportot.”
„Bár hozzáteszem, most már időnként megteszem. Negyven fölött muszáj egy határt húznom, nemcsak azért, hogy kicsit sarkítva, a férjem és a lányom augusztus végén is megismerjen még, hanem magam miatt is” – mondja mosolyogva.
19 évesen ismerte meg a férjét
Néhány évtizeddel ezelőtt talán senki nem fogadott volna arra, hogy Valkai Erzsi a medencét történelmi utcákra, vagy Pompei régészeti parkjára cseréli. Hiszen a 2004-es athéni olimpiát is megjárta a női vízilabdaválogatottal, világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki aranyérmes sportoló.
„Tinikoromban eszembe sem jutott, hogy idegenvezető szeretnék lenni, de a véletlenek így alakították az életem. Anyukám úszó-, apukám vízilabdaedző volt, így a sport, a mozgás nyilván adott volt, ám a vízilabda véletlenül jött.”
„Egyszer vártam aput az uszodában, amikor unalomból beálltam játszani a csapatával.”
Kiderült, hogy van érzékem hozzá. Elkezdtem edzeni apa fiúkból álló csapatával, ami kemény kiképzés volt, de ennek köszönhetően 15 évesen már a női válogatott tagja lehetettem. A második véletlen ezután jött, a nővérem, Anna párja Kiss Gergő olimpiai bajnok vízilabdázó Nápolyba, a világ legizgalmasabb városába szerződött, így nyáron apu a mi kis csapatunknak oda szervezett edzőtábort” – meséli Erzsi.
Olimpikon vízilabdázóból idegenvezető: Valkai Erzsébet szívét rabul ejtette Olaszország
Ez is érdekelhet
Meglátni és megszeretni – talán így lehetne leírni Erzsi és Olaszország találkozóját. Ám nemcsak a nyüzsgő dél-olasz város rabolta el a fiatal lány szívét, de a férjét is akkor, ott 19 évesen ismerte meg.
„Roberto a vendéglátó csapat edzője volt, azóta is edzősködik másodállásban. Az első pillanatban tudtam, hogy nekem ezzel az emberrel dolgom van. Egy ideig távkapcsolatban éltünk, aztán kiköltöztem Nápolyba – a vízilabda révén lehetőségem volt erre –, és nem sokkal később összeházasodtunk. A város és Robi is rabul ejtette a szívemet, és ez a szerelem azóta is tart.”
A turisták előtt nem lehet rosszkedvű
Erzsi kint a vízilabda mellett beiratkozott az egyetemre. Ott hallotta meg egy barátnője véletlenül, hogy lehet pályázni magyar nyelven idegenvezetői képzésre. Megpróbálta, megcsinálta, és megtalálta az életcélját a sport utáni időkre. „Imádtam a vízilabdát, nagyon sokat kaptam tőle, és én is sokat adtam a vízilabdának. Ám ez az életforma rengeteg lemondással jár, nem lehet a végletekig kizsigerelni a testet. Ezért is kezdtem el az egyetem kommunikáció szakát, és amikor lehetőség adódott, akkor az idegenvezetői képzést.
Ehhez a szakmához nemcsak a nyitottság, a jó problémamegoldás, de a türelem és a vidámság is fontos, hiszen a nyaralók tökéletes kikapcsolódásra vágynak, őket nem érdekli, ha az idegenvezetőnek gondja van, rosszkedvű. Bár magyar turistáknak, magyarul tart idegenvezetést, a képzésekhez, az információkhoz, illetve az ügyek intézéséhez meg kellett tanulnia olaszul és fel kellett vennie az olasz életritmust. Ám az volt a legkönnyebb.
Úgy érzi, talán előző életében olasz volt
„Igazából a jóhoz nem nehéz hozzászokni, bár szőkés hajam és kék szemem van, szerintem én az előző életemben olasz voltam. Imádom az itteni embereket, az életfelfogásukat.
„Végtelenül kedvesek, segítőkészek és van bennük egyfajta lazaság.”
Azt mondják, amit meg lehet oldani, azt megoldjuk, amit meg nem lehet megoldani, azon minek idegeskedjünk, és én ezt nagyon élvezem. A közlekedés egy külső szemlélőnek káosznak tűnhet, ám amikor 20 évesen kiköltöztem, fél éve volt jogosítványom, mondhatni itt tanultam meg vezetni. Lehet, hogy őrült, bolond a forgalom, de fel kell venni a ritmust, és akkor nincs gond. Az olasz nyelvvel sincs bajom, mondjuk a férjem néha megjegyzi, hogy jobb volt, amíg nem beszéltem olaszul, mert akkor nyugodtabb élete volt – de nyilván ez vicc.”
„Imádok beszélni, egyszerűen nem bírnám ki, ha nem szólalhatnék meg.”
„Ezt Robi nagyon jól kezeli. Mi tényleg kiegészítjük egymást, talán ennek köszönhető, hogy 25 éve élünk boldogságban. A turisztikai főszezonban ő adja a biztos hátteret a családunknak, mivel én őrült időpontokban dolgozom, Robi viszi iskolába, edzésre a tízéves lányunkat, Chiarát.”
Lányuk mindig beleszővi Magyarországot a fogalmazásaiba
„Chiara félig olasz–félig magyar: megvan benne a nápolyi csibészség, olyan beszólásai vannak, hogy néha csak kapkodom a fejem. Az iskolában olaszul beszélnek, de ismeri a nápolyi nyelvjárást a napulitanot, és persze magyarul is tud. Imádja Magyarországot, sok unokatestvér, nagynéni, nagybácsi várja őt itthon. Ha fogalmazást kell írnia az iskolában, mindig beleszövi Magyarországot, és bár még csak tíz éves, jelenleg az a célja, hogy majd otthon járjon egyetemre” – meséli róla az anyukája.
Ez is érdekelhet: A tragédiák alatt még szorosabban fogták egymás kezét: 63 éve házas Mihály és Mária
Fotó: Archiv, Adobestock, Getty Images
