Ezotéria

Tértisztítás költözés után: szokásaikat hagyják az otthonban a korábbi lakók

Amikor más helyre költözünk, kicsit életet is cserélünk. És óhatatlanul is részesei leszünk a korábban ott élők mindennapjainak. Lakjuk be energetikailag is új otthonunkat!

Az első pillanatok

„Kész a lakás, birtokba vehetjük, ám ne siessük el az első pillanatokat. Adjunk időt magunknak és új otthonunknak is, hogy egymásra hangolódjunk. Legyen hála és öröm a szívünkben, amiért itt élhetünk, még akkor is, ha esetleg nem örömteli esemény miatt történt ez a változás. Soha nem tudhatjuk ugyanis, hogy milyen új lehetőségek nyílnak meg most számunkra. Miután elengedtük a múltat, előretekinthetünk a jövőbe.”

Régi emlékek elengedése

„Amikor lakhelyet váltunk, lehetőséget adunk magunknak, hogy új életet kezdjünk, a költözésben mindig jelen van az új élet reménye – mondja Tatár Alexandra Lylia. – Ezért fontos, hogy csak azokat a tárgyakat vigyük magunkkal, amelyek pozitív érzelmeket ébresztenek bennünk. Mielőtt eldöntjük, mit csomagolunk el, érdemes feltenni a kérdést magunknak: »Szeretem? Fontos az a tárgy nekem? Fogom használni? Hasznos számomra?«. Ha a válasz igen, nyugodtan csomagoljuk el, azonban, ha bizonytalanok vagyunk, tegyük félre. Amennyiben tudjuk, hogy nem szeretnénk magunkkal vinni, ajándékozzuk el, vagy ha sérült, törött, és nem lehet megjavítani, akkor dobjuk ki.”

Költözéskor lehetőségünk adódik múltbeli fájdalmaink, szomorúságaink, rossz emlékeink hátrahagyására is. Ehhez szükségünk lesz egy, a környékről származó sima kőre és egy lábosra. Teremtsünk nyugodt körülményeket, majd vegyük számba, melyek azok a negatív események, emlékek, amelyeket szeretnénk hátrahagyni. Fogjuk meg a jobb kezünkbe a követ, koncentráljunk arra, hogy minden negatív érzés, gondolat a kezünkön keresztül áramoljon a kőbe.

Tegyük a követ egy lábos vízbe, forraljuk fel, majd zárjuk el a tüzet, és hagyjuk kihűlni. Vegyük ki a követ, majd tegyük egy sóval teli pohárba. (A vizet öntsük a csatornába.) Egy éjszakára hagyjuk benne, majd öntsük ki a sót és a követ valahol a természetben.

Lakóhely tisztítása

„Új otthonunkat – de akár a régit is – érdemes megtisztítani a negatív energiáktól, mielőtt költözünk. Egy fehér gyertyát fogjunk a bal kezünkbe, és az óramutató járásával megegyezően keletről indulva járjuk végig a helyiségeket, miközben elképzeljük, hogy a gyertya ragyogó fénye átterjed a falakra, és feltölti azokat aranyló fényű energiával. Az utolsó helyiségben hagyhatjuk a gyertyát teljesen leégni.” Amikor kitakarítjuk a lakást, felkészítjük, hogy fogadja a magas rezgésű energiákat. Az első felmosásnál érdemes három csipet sót tenni a felmosóvízbe, és ezzel megtisztítani a padlót. A kedvenc füstölőnk használata is pozitív rezgéssel tölti fel a teret.

Rend a lelke mindennek

Ha készen áll új otthonunk, hogy elkezdjük benne életünk új, izgalmas kalandját, érdemes végiggondolni, hogy ez az új élet milyen új szokásokat hozhat, és ennek megfelelően berendezni a tereket. Vizsgáljuk felül régi szokásainkat, és vessük össze a terveinkkel. Ha egyfajta rend vesz körül minket, új energiákat szabadítunk fel magunk körül. Érdemes hétről hétre megvizsgálni az egyes területeket az otthonunkban, ugyanis a rendetlenség káosszal teli gondolatokat és érzelmeket szül.

Velünk lesz, ami szép

A kedves emlékek energiáját magunkkal vihetjük, ha egy üveget megtöltünk mézzel, és apró tárgyakat helyezünk bele a korábbi otthonunkból. Például egy közeli fáról egy virág, levél, egy apró kő vagy akár egy régi kulcs, amit már nem használunk.

Fotó: shutterstock