Idén a május 13-a duplán „piros betűs” ünnepnek számított Kata számára. A veseátültetésének a napja ugyanis, amely az újjászületést jelentette, egybeesett a kisfia, Vencel 9. születésnapjával, amit az édesanya égi jelnek tekintett.
Édesanyjától örökölte a betegséget
Kata az édesanyjától örökölte a polycisztás vesebetegséget, amely anyai ágon öröklődött a családjukban.
„Anyukám egyedül nevelt fel, és a betegsége folytán hamar fel kellett nőni ahhoz, hogy segíteni tudjam őt a dialízis és a transzplantáció sokszor küzdelmes útján” – meséli.
„Nálam 19 éves koromban egy ultrahangvizsgálaton diagnosztizálták a betegséget. Az urológus akkor azt mondta, akár 1-2 évtized is eltelhet a végstádiumú veseelégtelenség állapotáig. Ebből nálam a 2 évtized „jött be”. A veseproblémám évekig nem okozott semmilyen panaszt.
Mígnem 2015-ben várandós lettem a kisfiammal, és már a 11 hetes kontrollon nagyon magas vérnyomást mértek.
A veszélyeztetett terhességemet dr. Kiss István kísérte nefrológusként, igen szigorú felügyelet mellett. Hála istennek, Vencus makkegészségesen született. 2018-ban elváltam, és hirtelen egyedül maradtam az akkor 2 és fél éves kisfiammal. Anyukám akkor már visszakerült a dialízisbe, mert a transzplantált veséje elfáradt. Abban a nehéz időszakban jócskán leromlott a vesefunkcióm.”
Válás után lelki mélypont
Az élet úgy hozta, hogy Kata rövid időn belül találkozott a második férjével.
„Kari is egy zátonyra futott házasság után volt, az akkor 12 éves kislányával, Fannival. Szépen összeállt a mi kis mozaikcsaládunk, amiben mindenki megtalálta a helyét. Három éve házasodtunk össze” – mondja Kata.
„2021 nyarán édesanyám elhunyt, ami rettenetesen megviselt, és az állapotom tovább romlott. Egy ideig struccpolitikát folytattam, és nem voltam hajlandó foglalkozni a betegségemmel. Nem volt hozzá erőm. Szedtem a vérnyomáscsökkentőt, és odafigyeltem az étrendemre, de nem jártam gondozásba.”
Szerelme után Carlónak nevezi új szervét Katalin: „A férjem veséje mentette meg az életemet”
Puszi félálomban a műtő előtt
Kata 2023 tavaszán került a Semmelweis Egyetemre jogtanácsosként, ahol a munkaalkalmassági igazolást csak úgy kapta meg, ha gondozásba veszi őt egy nefrológus.
„Az orvosom akkor azt mondta, jó esetben 3, rosszabb esetben 2 évem van a dialízis/transzplantációig – magyarázza.
Rettegtem a kezeléstől, mert láttam korábban, hogy anyu milyen rosszul viselte.
Egy évig pszichológushoz jártam, aki egyrészt segített a betegségem feldolgozásában. Másrészt rájöttem, az én utam nem az anyukám útja.”
A férjének az elejétől elmondott mindent
Hozzáteszi, a megismerkedésükkor természetesen beszélt Karinak a betegségéről.
„Már akkor rákérdezett, hogy mi a megoldás erre az állapotra, és amikor az élő donoros szervátültetés lehetősége szóba került, rögtön felajánlotta, hogy ha odakerülünk, ő nekem adja az egyik veséjét. Persze akkor még nem sejtettük, hogy ez a fordulat ilyen közel van. 2024 tavaszára tovább romlottak az értékeim. Abban, hogy ezt így ki tudtuk húzni dialízis nélkül, nagy szerepe volt dr. Kevei Péter főorvos úrnak. Időközben felvettek a transzplantációs listára, és idén januárban elkezdődött Kari kivizsgálása. Amíg ki nem derült, hogy a férjem minden szempontból alkalmas donornak, nem mertem elhinni, hogy ez az egész sikerülhet.
Miközben a felajánlása lelki vívódást is okozott.
Kari egész életében atletizált, most is igazolt senior atléta, aranyérmes futó. Aggódtam, hogy vissza fog-e tudni állni a mindennapi sportra, mert nem akartam, hogy le kelljen mondania a legfőbb szenvedélyéről. Ő megnyugtatott, hogy lassan, de biztosan menni fog. A transzplantációra május 13-án került sor, Vencus 9. születésnapján. A műtét jól sikerült, Carlo, az új vesém már a műtőasztalon beindult, és azóta is remekül működik. Soha olyan közel nem éreztem magamhoz Karit, mint amikor a műtő előtt „találkoztunk”: én ott vártam, amíg kihozzák, illetve engem bevisznek. Amikor eltolták mellettem, megálltak, és ő még félálomban kereste a kezemet, hogy adjon rá egy puszit.”
Ez is érdekelhet
Még szorosabbá vált a kapcsolatuk
Kata felépülése nem ment zökkenőmentesen: még ott, a kórházban akadtak nehézségek, amelyek pár nap alatt megoldódtak.
„A kórházi logisztikában a hazakerülésnél a volt házastársaink nagy segítséget nyújtottak – jegyzi meg az édesanya. – Két és fél hónap után tértem vissza a munkába, először teljes, majd részleges home office-ban. Még most is egy kicsit hullámzóan vagyok, de bízom benne, hogy mielőbb visszanyerem a régi önmagamat, és teljes erőbedobással sportolhatok. Két éve olaszul tanulok, ez a hobbim. A nyelvtanulás sok lelkileg nehéz ponton átsegített. Jelenleg a nyelvvizsgára készülök.”
„Szeptember elejétől ismét heti ötször járok edzeni – újságolja Kari. – A munkába is vissza tudtam állni, ami azért nagy dolog, mert hivatásos rendőrtiszt, nyomozó vagyok, de vigyáznak rám, így irodai korláttal dolgozom.
Semmilyen hátrányát nem érzem annak, hogy egy vesével élek.”
„A jelenlegi kezelőorvosommal, dr. Cseprekál Orsolyával egy hármas szövetség formálódott, mert ugyanúgy felel értem, mint a donoromért, akit velem együtt gondoz – magyarázza Kata. – Remek kapcsolat alakult ki köztünk emberileg és szakmailag is.”
„Nyilván egy ilyen közös kihívás próbatételt jelent egy párkapcsolatban, meg fontos mérföldkő is, és még szorosabbá fűzte a köztünk lévő köteléket” – pillant Kari a feleségére.
„A legnagyobb megkönnyebbülés számomra, hogy felnevelhetem Vencust – mondja Kata. – Hihetetlenül büszke vagyok Karira, amiért meghozta ezt a döntést: neki köszönhetem, hogy újra teljes életet élhetek. Azt gondolom, hogy az a megingathatatlan szövetség, ami köztünk van, erről is szól. Fordított esetben én ugyanígy felajánlottam volna neki a segítségemet. Amikor először tudattuk a családunkkal és az ismerőseinkkel a Facebookon, hogy a műtét sikerült, úgy fogalmaztam:
„Kari most már nemcsak velem, hanem bennem is él.”
A szervátültetést népszerűsítik
Az idén 35 éves Transzplantációs Alapítvány szeretné tudatosítani a civil emberekben a transzplantáció életmentő voltát, és igyekszik felhívni a szakma figyelmét a donorjelentés fontosságára. Az 1998 óta közhasznúként működő szervezet feladatául tűzte ki a szervátültetett és a donorszervre váró gyermekek testi-lelki rehabilitációját, sportos életmódra való ösztönzését is. Minden év októberének második szombatján, a szervdonáció és transzplantáció világnapján Pro Vita elismerő oklevélben részesülnek azok, akik szeretteiknek adományozták az egyik veséjüket vagy a májuk egy darabját. Idén Károly is megkapta ezt a díjat.
Ez is érdekelhet: „Az örökbefogadás nem önzetlen jócselekedet”: mentorként támogatja a sorstársait Dominika
Szöveg: Szűcs Anikó
Fotó: Ambrus Marcsi
