Odakinn süvít a fagyos szél, Seress Zoltán mégis napsugaras mosollyal viharzik be ezen a zord, decemberi reggelen a Briós kávéházba. Miközben a csészénken melegszik a tenyerünk, elmeséli, hogy már elvitte kilencéves kisfiát az iskolába, a beszélgetésünk után pedig rohan a Vígszínházba próbálni. Nagyon sűrű mostanában az élete, de egyáltalán nem bánja, mert szereti a kihívásokat! Amikor felkérték a Korhatáros szerelem kapcsán, hogy legyen a történetben az igazi fúriát alakító Dobó Kata türelmes és szeretetteljes férje, nem is csodálkozott. Mint mondja, a rendezők sok éve észrevették a személyiségében azt a naivitást, ami alkalmassá teszi a hasonló szerepekre. „Mondjuk ki, meglátták bennem a balféket! – nevet Zoltán. – Pedig a valóság az, hogy sem kifejezetten rendes, sem ártatlan ember nem vagyok. Naiv azonban mai napig tudok lenni, még mindig gyakran kapom magam azon, hogy túlságosan hiszek olyan helyzetekben vagy személyekben, akikben nem kellene. Az életben praktikus lenne, ha ez a személyiségrészem változna, ám a vásznon és a színpadon úgy tűnik, hasznát tudom venni.” A sorozatban a házaspár nagyon jó anyagi körülmények között él, szinte bármit megtehetnek. Zoltán szerint ez veszélyes is lehet. „Egy párkapcsolatban, ha a felszínen jól élünk, akkor hajlamosak vagyunk sok zavaró tényezőt a szőnyeg alá söpörni. Ebből lesznek még gondok a történetben is, de többet erről nem árulhatok el. Ami egyébként engem illet, szerintem a szerelemben nem számít a korkülönbség. Jóval korábban is volt a környezetemben olyan pár, ahol a nő sokkal idősebb volt, mint a férfi, mégis csodálatos volt rájuk nézni, nyitottan és derűsen figyeltem a kapcsolatuk alakulását” – meséli Zoltán.
Minden kudarc után talpra állt
Seress Zoltán pályája igen színes: fiatalon, számos vidéki színházban volt vendégművész vagy társulati tag. „Ami a vidéki színházi létet illeti, nem bántam meg, hogy alaposan körbenéztem az országban, mert minden helyzet hozzám tett valamit szakmailag és emberileg is – meséli Zoltán. – Persze, voltak kudarcok is szép számmal, egyszer még az is megfogalmazódott bennem, hogy talán pályaelhagyó leszek, ám még időben rájöttem, ezen elgondolkozni is veszélyes, hiszen valójában több volt bennem a kíváncsiság a mesterség felé. Azt vallom, ha az ember szenvedélyesen szeret lovagolni, ám egy nap leesik, legjobb, ha azonnal visszaül a hátára, mert minél tovább mérlegel és nézegeti egyre távolabbról a lovat, annál inkább eluralkodik rajta a bizonytalanság és a félelem, és még a végén elhiteti magával, hogy alkalmatlan a lovaglásra. Így vagyok én a színészettel, így álltam föl minden alkalommal a kudarcaim után.” Zoltánnak azokban az években, amikor vidéki színházak között ingázott, eszében sem volt családot alapítani. Mint mondja, kicsit későn, 45 éves korában lett apuka. „Igyekszem annyit törődni a családommal és a gyerekemmel, amennyit csak tudok, de még így is akadnak a színház miatt olyan kimaradt pillanatok, amelyeket sosem tudok magamnak megbocsátani” – vallja a színész.
Fontos számára a belső béke
Seress Zoltán elárulta, két próbafolyamat vagy megterhelőbb színházi időszak között lelassuljon és kikapcsolódjon, számára a mai napig komoly kihívás. Gondolatban nehezen képes hátrahagyni a színházat. Felesége, Szorcsik Krisztina rajong a régi bútorokért, de együtt járni a lomtalanítást, vagy közösen felújítani egy bútordarabot – ezeket a ténykedéseket Zoltán hamar elunja. Ami viszont igazán kikapcsolja, ha beülnek az autóba, és meg sem állnak a Szerbiában fekvő Zentáig. „A feleségem szülővárosába érve valahogy minden aktuális gondomat magam mögött hagyom – árulja el a színész. – Nagyon szeretem az ottani mentalitást, az egy másik világ, ami kikapcsol, és új energiákkal tölt fel.” Zoltán úgy érzi, szüksége van az ehhez hasonló, egyszerű, kézzel fogható mindennapi örö-mökre, és hogy a külsőségek helyett arra figyelhessen, hogy megszülessen a belső nyugalma. „Meg kell találnunk önmagunkban az erőt a csatáinkhoz, és jellemző, hogy ezt manapság sokan a külső dolgokban keresik – vélekedik Zoltán. – Annyi körülöttünk a kockahas, hogy lassan szerencsejátékot is lehetne vele játszani, de hová tűnt a férfiakból az a markáns, belső erő, ami megvolt mondjuk Paul Newmanben, Kirk Douglasben vagy Gregory Peckben? Szerintem akár színészként, akár férfiként a belső erőtől, magabiztosságtól, egyensúlytól lehetünk hitelesek, és nem attól, hogy tökéletes a testünk.”
Miért lett színész?
Seress Zoltán nagyon érdekes választ adott nekünk arra a kérdésre, miért lett színész. „A színdarabokban a dolgok nem véglegesek, hanem estéről estére megismétlődnek. Így van ez akár a szerelemmel vagy a halállal is. Hogy minden, ami már befejeződött a történetben, lesz még máskor is, játszhatunk azzal, hogy a halál csak egy fikció. Ennél jobb magyarázatom nincs arra, miért álltam színésznek” — nevet Seress Zoltán, majd hozzáteszi, a késztetést a génjeiben hordozta, hiszen nagypapája annak idején amatőr színjátszó kört vezetett, rendszeresen felléptek a falunapokon. Ami pedig az ő pályáját illeti: a Vígszínházban a napokban volt premierje: bemutatták a Háború és békét.
