A kilencvenes évek végén Schneider Zoltán pályakezdő színész volt, épp csak próbálgatta a szárnyait a szakmában, és jól emlékszik, hogy a Viszkis egy-egy újabb bankrablása után a barátaival koccintottak is az egészségére. A hajsza és a lövöldözés idején Budán élt, és eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha egyszer csak szembejönne vele az ország leghíresebb bűnözője. Akkor még nem gondolta, hogy jóval később egy filmben ő maga testesíti majd meg a nyomozót, aki elkapta a Viszkist. „Nagyon örültem ennek a szerepnek – meséli Zoltán. – Antal Nimróddal annak idején együtt jártunk főiskolára, és nagyon jó volt újra találkozni. Nagy teher volt rajta a produkció kapcsán, rengeteg támadást kapott, amiért egy vitatott személyiség életéről forgat, de úgy érzem, megérte, mert az eredménnyel teljesen elégedettek lehetünk. Már az első próbafelvétel után tudtuk mindketten, hogy én kapom a nyomozó szerepét. Nagyon jólesett, hogy azt mondta, nem tud belekötni abba, amit csinálok.” Zoltán a szerepe szerint sok-sok órán át a filmbeli Ambrus Attilát vallatja és szidalmazza egy levegőtlen irodában, és mint mondja, ez igen megterhelő volt, mert egy teljes héten át kellett dühöngenie – ennek ellenére élvezte a forgatást. Amihez nincs hozzászokva: színházi színészként eddig csak nagyon ritkán ismerték fel az utcán, most egyre többen megállítják. „A múltkor olyan hosszan fürkészett egy nő a villamoson, hogy nem bírtam tovább, és leszálltam – nevet a színész. – Hála az égnek, még nem kell fotóriportereket lőnöm parittyával a szomszédos diófáról, de viccet félretéve, egyáltalán nem vágyom arra, hogy a jelenleginél ismertebb legyek. A színházban kiszerepelem magam, emellett pedig szeretem a civil életemet élni, kettesben a feleségemmel. Világéletemben kertes házban éltem, nagyon szeretek kertészkedni, barkácsolni, fúrni, faragni és főzni is, saját recepteket kikísérletezni. Interjú sem sok készült velem az idők során, de különösebben ezt sem bánom.”
Ágya is van az öltözőjében
Schneider Zoltán elárulta, neki valóban második otthona a Radnóti Színház. Még ágy is van a László Zsolttal közös öltözőjében – de csak egy. Mi van, ha Zsolt is le szeretne feküdni? – kérdezem, mire Zoltán nevetve azt feleli, hogy akkor így járt, én jöttem előbb. A színész tizenhét éve a társulat tagja, és gyakorlatilag alig van itt színdarab a repertoáron, amelyben ne szerepelne. „Ez csak azért lehet, mert pótolhatatlan vagyok – nevet. – Persze, ez nem így van, de szeretnek velem dolgozni a rendezők, ami talán annak köszönhető, hogy megcsinálom, amit kérnek tőlem, és nem vitatkozom, vagy ha mégis, akkor nagyon szelíden teszem. Nekem mindegy, kis szerep vagy nagy szerep, a lényeg, hogy legyen benne valami nekem tetsző. Ha Gobbi Hildának az ő lenyűgöző pályája során megfelelt, hogy néha, csak úgy átsuhant a színen, mint takarítónő, akkor nekem miért is derogálna egy pár szavas, de frappáns szerep? Úgy vélem, ha mögé teszem a tartalmat, egy-két mondattal is nagyon sok mindent el tudok egy szereplőről mondani. Hűséges típus vagyok, az életben és a színházban egyaránt. Ahol nekem jó, én ott maradok, nincs szükségem arra, hogy állandóan bizonyítsak önmagamnak” – árulja el a színész.
Szeret nagyhangú pasikat játszani
Zoltán első, és ahogy mondja, valószínűleg utolsó generációs színész a családjában. Nem született gyereke, de ha lenne, sem engedné ennek az őrült pályának még a közelébe sem. Annak idején ő a szeretett magyartanára hatására indult el a színészet felé. „Már általános iskolában készítettünk kisebb jeleneteket osztálytársaimmal. Ezeket a sulinapon, a kulturális seregszemléken vagy épp a helyi nyugdíjas klubban adtuk elő. Később, középiskolásként csatlakoztam a nagyszerű magyartanárom, Lukácsi Huba színjátszó köréhez, akinek elképesztő irodalomtörténeti tudását tekintve gyakran úgy éreztem, nem is vagyok méltó a pályához, mégis ő volt az, aki egyre csak biztatott, győzködött, hogy ott a helyem. Ettől függetlenül háromszor próbálkoztam a színművészetin, mire végre felvettek, de a végeredmény a lényeg: végigcsináltam, itt vagyok” – meséli Zoltán, aki elárulta, pályája során ugyancsak előszeretettel megtalálják az alkoholista-szerepek. „Nem tudom, ez miért lehet, talán mert nagy rutinom van a műfajban? – nevet. Schneider Zoltán egy bártulajdonost alakít a TV2 Korhatáros szerelem című sorozatában. „Ez a karakter nagyon hasonlít hozzám, bár én nem vagyok ilyen hímsoviniszta. Abban viszont tényleg hasonlítok a szerepemre, hogy egy nagyhangú, röhögős, tesz a világra típusú pasit kell játszanom. Tulajdonképpen önmagamat kell adnom, és még fizetnek is érte.”
Nem először szerepel sorozatban
Schneider Zoltán ismerős lehet egy másik kedvelt televíziós sorozatból is. „Annak idején egyébként én már feltűntem a Jóban Rosszban-sorozatban mint Tersánszky, a besurranó tolvaj, aki kizabálja a hűtőszekrényt, majd közben ihletet kap, és írni kezd. Az is egy igazi tejföl szerep volt, ahogy szakmai berkekben mondani szokás!”
