Egy napsütéses tavaszi délutánon a Turay Ida Színház színpadán találtunk rá Mikó Istvánra és kedve-sére, Szabó Anikóra. Épp a díszletben üldögélve beszélgettek az esti Zsuzsi kisasszony előadásról, amelyben együtt játszanak. Nem szerelmeseket, no de karaktereik azért folyamatosan évődnek egymással – ahogyan a valóságban is. Sosem titkolták a kapcsolatukat, mégsem érzik úgy, hogy lépten-nyomon ezzel kellene a nyilvánosság elé állniuk, viszont ha közös munkájuk van, egész más a helyzet. Nem nehéz kitalálni, hogy a két művészt a színház hozta össze. „Sok évvel ezelőtt találkoztunk először Zalaegerszegen – meséli Mikó István. – Együtt játszottunk egy darabban, majd úgy alakult az élet, hogy amikor Sopronban voltam színházigazgató, Anikó tartósan az alkotótársam lett. A mi szerelmünk nem olyan volt, hogy egyik percről a másikra szenvedélyes lángra lobbant, hanem nagyon lassan alakult ki. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egyre többet vagyunk együtt, és nagyon jól érezzük magunkat egymás társaságában. Az átmenet szinte észrevétlen volt: hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy párkapcsolatban élünk.” „Azóta is úgy érezzük, hogy megtalálta a zsák a foltját. Persze, Pisti a zsák! – nevet Anikó. – Mivel már nem vagyunk kifejezetten fiatalok, pontosan tudjuk, milyen ritkán adatik meg az életben, hogy olyasvalakit találunk társnak, akivel fél szavakból is értjük egymást, nincsenek félreértések, és nem kell mindent megmagyarázni. Türelmesek és toleránsak vagyunk, nem telepszünk egymásra, és nem gyötörjük a másikat. Pisti megérti a dilemmáimat, ahogy én is az övéit. Azt sem vesszük zokon a másiktól, ha egy-egy próbaidőszakban befelé fordul, csöndesebb, mert tudjuk, hogy ez a szakmánk velejárója.”
Szívesen lett volna Rómeó
Anikó a Zsuzsi kisasszonyban egy kapós özvegyasszonyt, István pedig egy vicces postamestert alakít. Rómeónak érzi magát, akinek az Anikó által meg-formált szereplő a Júliája. „Már annak idején, a főiskolai vizsgaelőadásokon is nagyon szívesen lettem volna Rómeó, mert foglalkoztattak a hősszerelmes szerepek is, de a mestereim már akkor látták, hogy a nem kevésbé fajsúlyos karakterszereplők világa az én utam. Ráadásul igen gyakran játszattak velem öregembert. Emlékszem, akkoriban mindig ki kellett bélelni a ruháimat, hogy zömökebbnek tűnjek. Nos, azóta a kor meghozta a természetes bélelést, meg azt a bizonyos élettapasztalatot is, amitől ezek a színes-szagos karakterek igazán élnek a színpadon” – mondja mosolyogva Mikó István, aki a szóban forgó Kálmán Imre-operett rendezője is. Anikó azt mondja, na-gyon szeret együtt dolgozni a párjával. „Pisti elég szigorú és következetes rendező – mondja a színésznő. – Persze, hagy bennünket kibontakozni, de azért fondorlatosan átviszi az elképzeléseit. Nem kell azt gondolni, hogy csak mert a párja vagyok, kivételezik velem. Megesik, hogy vitás helyzetben rám dörren, még akkor is, ha annak az a következménye, hogy nem kap otthon vacsorát” – nevet Szabó Anikó, mire Mikó István hozzáteszi, hogy ilyen valójában csak akkor fordul elő, amikor mindketten máshol játszanak vidéken, és külön töltik az éjszakát.
Nyáron sem pihen
A két művész már nagyon várja a nyarat. Főként, mert kalandos utazásra készülnek. „Ifjú koromban egyszer stoppal bejártam Lengyelországot, ami hatalmas élmény volt – meséli István. – Akkor szerettem bele a Mazuri-tóvidékbe, és most a baráti társaságunkkal térünk vissza oda. Hajót bérelünk, és remekül múlatjuk majd az időt. Készülünk Surányba is, ahol a hétvégi házikónk van. Az a nyugalom szigete! Szeretek ott pihenni, igaz, dolgozni is! Ülök a teraszon, és zenét szerzek, verset írok vagy szövegkönyveket olvasok, amelyekkel foglalkoznom kell. Szerencsére mai napig sok felkérést kapok, és vannak restanciáim, így a nyári pihenés alatt is vár némi szellemi munka. Ilyenkor a szövegtanulásra sem könnyen veszem rá magam.” „Azért ez nem így van! – ellenkezik Anikó. – Pisti maximum egy hétig tud pihenni, utána már zsizseg. Tevékeny ember, aki mai napig nem képes sokáig egy helyben megülni. Nem baj, ilyennek szeretem! Bár a lakásfelújításunk kapcsán is lenne ilyen lelkes! Jó ideje mondom neki, hogy hozzá kellene fognunk, ám ő azt állítja, már a gondolatától is elfárad, helyette inkább olvas egy jó könyvet.”
Elmesélik a színházat
Szabó Anikó és Mikó István elárulták, van egy kétszemélyes, közös produkciójuk is, amivel járják az országot. „Ez voltaképpen egy előadás, vagy ha úgy tetszik, egy beszélgetős est, ahol a saját személyes történeteinken, élményeinken keresztül avatjuk be a közönséget a színházi világba. Ez már csak azért is nagyon jó, mert minél több közös munkánk van, annál többet lehetünk együtt, a nézők pedig szeretnek belelátni a kulisszatitkokba. Igyekszünk minden alkalommal igazi élményt adni nekik” – meséli Mikó István.
