A vidám, magabiztos és életigenlő Roxi brillírozik a konyhában. A 37 éves versenyző elsősorban magának szeretne bizonyítani, de azt is tudja, hogy a sikeres tévés szerepléssel a jövőjét is megalapozhatja.
– Csaknem elölről kell kezdenem az életemet. Most a szüleimmel lakom Cegléden – mondja Roxi, de szerencsére az ambíciója hajtja, így biztos benne, hogy sikerül talpra állnia.
Mosodájuk volt Dél-Amerikában
– Amikor elkezdődött a Mestercukrász, nem gondoltam, hogy a legjobbak közé kerülök, hiszen autodidakta módon tanultam meg sütni. Most már meg szeretném nyerni a versenyt, nagy terveim vannak (* az interjúnk még a finálé előtt készült Roxival – a szerk.). Úgy érzem, egy új lehetőség nyílt meg előttem, és lezárhatom a múltat.
De mire gondol pontosan Roxi? Tízéves volt, amikor a családjával Venezuelába költöztek, és több mint két évtizeden keresztül ott is lakott.
– A húgomnak volt egy komoly asztmája és allergiája, amire itthon nem volt gyógymód. Az orvosok azt mondták, hogy a környezetváltozás, a tengerparti sós levegő segítene rajta. A szüleim egyik ismerőse egy utazási iroda tulajdonosa volt. Ő járt Venezuelában, és paradicsomi állapotokról mesélt. Mutatott fényképeket, videókat, és teljesen beleszerettünk az országba. Hosszas előkészületek után felszámoltuk az itteni életünket, eladtuk a lakásunkat, és a két nagymamával együtt átköltöztünk Dél-Amerikába.
A Rábai család az azúrkék tengerpartjáról híres Margarita-szigeten kötött ki. Először egy lakáséttermet nyitottak, de hamar rájöttek, hogy a hattagú família ebből nem tud megélni.
– Magyaros ételekkel próbálkoztunk, de a helyiek nem nyitottak az újdonságokra, az idegen ízekre. Vendégek híján pedig a megtakarításunk is vészesen fogyott. Három hónap után bezártunk, és megfogadtuk a szomszédasszonyunk tanácsát, aki azt javasolta, hogy nyissunk egy mosodát, mert a karibi nők nem szeretnek a mosással bajlódni. Két mosógéppel kezdtük a vállalkozást, később tíz is kevésnek bizonyult. Nagyon sokáig kényelmesen éltünk a családi üzletből.
A rendőrség sem akart segíteni
Mivel Roxi ötödik osztályosként került ki, nagyon könnyen beilleszkedett a helyi gyerekek közé, hamar megtanult spanyolul és angolul. Az iskoláit ott végezte el, és az első szerelem is Venezuelában talált rá.
– Nagyon szerelmes voltam Joséba. A fővárosban, Caracasban kezdtük el a közös életünket. Időközben anyukámnál autoimmun betegséget diagnosztizáltak, így a családom visszatért Ceglédre, mert a magyar egészségügyben jobban bíztak, mint a venezuelaiban. Akkoriban ugyanis már romlani kezdett a gazdasági helyzet, mindennapossá váltak az áramkimaradások és az élelmiszerhiány. A szüleim, a húgom és a nagymamák hazajöttek, de én még maradtam, és vállaltam a nehezebb életkörülményeket.
A korábban békés Venezuela pár év leforgása alatt a világ egyik legveszélyesebb országa lett. A korrupt politikai vezetés miatt elszegényedtek az emberek, rendszeressé váltak az utcai gyilkosságok, a fegyveres támadások és az erőszak. Ezt a saját bőrén is megtapasztalta.
– Egyszer fényes nappal betörtek a lakásunkba, és az összes értékünket elvitték. Egyik nyaralásunkon pedig az éjszaka közepén hat fegyveres rabló támadt ránk a házban, azt követelve, hogy mindenünket adjuk oda. A halántékomhoz szegezték a fegyvert, remegtem a félelemtől, mivel tisztában voltam vele, hogy az emberélet akkor már nem sokat ért, simán lelőnek, ha nem kapják meg, amit akarnak. Az eset után hiába mentünk el a rendőrségre feljelentést tenni, csak széttárták a kezüket, és nem csináltak semmit. Ők is féltek a bűnözőktől.
Frissek még a lelki sebek
Roxánának és szerelmének saját cége volt kint. Az autóalkatrészeket forgalmazó üzlet jól ment, mivel a felső középosztályt célozták meg.
– A fegyveres támadás után csak úgy mertem aludni, hogy a hálószobánk ajtaját is kulcsra zártam. Végül tényleg olyan szörnyű lett a közbiztonság, hogy eljöttem Venezuelából. Először Spanyolországba mentem, ott fél évet éltem, aztán hazajöttem a családomhoz.
A pár távkapcsolatban élt: a férfi vezette kint a vállalkozást, Roxi pedig Magyarországon próbált boldogulni.
– José többször is meglátogatott. A lelkem mélyén sokáig hittem, hogy egyszer majd újra együtt élő pár leszünk, de közben ráeszméltem a szomorú valóságra. Neki Venezuela a hazája, és a borzalmas körülmények ellenére is tud ott létezni, esze ágában sem volt Cegléden letelepedni. Sőt, mire észbe kaptam, a pénzemet, a vállalkozásunkat is lenyúlta. 17 évig voltunk együtt, nagy árat fizettem ezért a szerelemért.
A lelki sebek még frissek, és nehéz feldolgoznia, hogy félreismerte a férfit, akit annyi éven át szeretett. Egyelőre nem is gondol új párkapcsolatra, most a karrierjére koncentrál.
– Elhelyezkedtem egy ceglédi cukrászdában, és nagyon jól érzem magam. A sütemények készítése közben kiélhetem a kreativitásomat, és boldoggá tesz, ha egy különleges tortával szebbé teszem mások születésnapját vagy esküvőjét.
Kiemelt kép: RTL Klub
