Évekkel ezelőtt késő éjszaka autóztam hazafelé, ilyenkor már inkább valamilyen beszélgetős műsort keresek a rádióban, fáradt vagyok bármi „okossághoz”. Éppen egy idős színésznővel – a korombeliek még emlékeznek Vay Ilusra – beszélgetett a riporter, és azt kérdezte: „Ilus néni, no és hogy volt a szerelemmel?” A hangjában tele mosollyal a következőképpen reagált:
„Drágám, miért múlt időben kérdezed?! Én most is olyan szerelmes vagyok! Amikor tudom, hogy jön hozzám az én Jánosom, mindig izgalommal készülődöm… és amikor nyílik az ajtó, akkor majd kiugrik a szívem az örömtől…” A művésznő ekkor már túl volt a nyolcvanon. Akkor, ott az autóban azt éreztem, soha, de soha nincs késő a szerelemre, ez az érzés bármikor utolérheti az embert. Férfit és nőt egyaránt.
Mostanában sok korombeli barátnőm, nőismerősöm osztja meg velem azt a vágyát, hogy társat szeretne találni. Nehezen viseli az egyedüllétet, a magányt. Erre mindig azt a választ adom, hogy akkor tegyetek érte, senki nem fog becsengetni az X utca, Y házába, hogy itt vagyok, érted jöttem.
Hogy nem reménytelen a társkeresés, azt sok sikertörténet is jelzi. Egyik ismerősöm egy ártatlan Facebook-bejegyzéssel keltette fel valakinek a kíváncsiságát, azóta egy párt alkotnak. Egy barátnőm pedig az interneten kezdett el társat keresni. Sok csalódást hozó, hiábavaló találkozón esett túl, mire megtalálta azt a férfit, akivel azóta össze is házasodtak. És képzelje, kedves Olvasó, olyan is van, aki egy nálánál jóval fiatalabb férfi közeledését, szerelmét fogadta el. Bár egy kis faluban élnek, a falu közössége szinte „szurkolt” nekik, hogy együtt maradjanak, így is lett. És még egy példa – mert egyébként még hosszan sorolhatnám –, egy kedves nőismerősöm nem férjre vágyott, hanem egyszerűen egy olyan partnerre, akivel olykor színházba, moziba mehet, akivel eltölthet valahol egy hétvégét, ha ahhoz van kedvük. De mindketten megőrizték a függetlenségüket, így érzik jól magukat.
Tehát, ha társra vágyik valaki, bizony meg kell dolgozni érte. Befektetés nélkül még a párkeresés sem megy.
Szeretettel: Judit
