Lélek Sztárok

Budai úrilányként nem tehette meg, 40 fölött bevállalta Koós Réka

Nemrég még felvontuk a szemöldökünket, ha egy középkorú nőn színes tetoválásokat láttunk, de mára teljesen elfogadott dolog lett. Koós Réka is 40 éves kora után döntött úgy, hogy varrat magukra.

Húsz évet várt az első tetoválására Koós Réka.

„Mindig vágytam rá, de sokáig lebeszéltek róla. A 90-es évek elején nem volt mindennapos, hogy egy jó családból való, értelmiségi lány tetováltasson. Negyven körül voltam, amikor az első csillagokat magamra varrattam, és aztán jöttek a kedvenc idézeteim, és egy kék madár is került a vállamra. Minden tetkómat szeretem, egyiket sem bántam meg. Sokan azt mondják, hogy bátor vagyok. Mi ebben a bátorság? Tetkót csináltatni inkább vagányság” – nyilatkozta Réka.

 

Mit mond a tetoválóművész?

A Nyerő Párosban is szereplő Törőcsik Dániel hét éve készít tetkókat Európa-szerte. „Egyre több középkorú hölgy jön be a budapesti és a hamburgi szalonomba. Változik a világ, a tetoválásra ma már sokan egyedi ékszerként tekintenek. Csak az elsőig szoktak hezitálni a vendégek, meg merjék-e tenni. Sokan azt az érzést is szeretik, amit a tű okoz a testen, ezért is jönnek vissza. Én a személyre szabott tetoválásban hiszek, mindig beszélgetek a vendéggel, és a sze­mélyiségéhez legjobban passzoló motívumot varrom fel a testére, nem sablonból dolgozom. Ma már minden társadalmi rétegből érkeznek emberek, van olyan ügyvédnő vendégem, aki az évek során több mintát is felvarratott magára. Egy szép tetoválás nagyon menő tud lenni, de azt javaslom, hogy 22 éves kor alatt ne vágjunk bele, mert a személyiségünk fiatalon kiforratlan, és később megbánhatjuk, ha már nem érezzük magunkénak a motívumot” – mondja Dan, akinek a tetoválásait a torocsik_daniel és a torocsik­artroom Instagramon-oldalakon lehet megtekinteni.

Kiemelt kép: TV2

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete