Ezekben a napokban kimegyünk a temetőbe, rendbe rakjuk a sírt, telerakjuk virággal, gyertyákat gyújtunk. Én mindig alkonyatkor megyek, talán furcsán hangzik, de szeretek ilyenkor egy kicsit sétálni, nézelődni a sírok között. A rengeteg gyertya, mécses szinte életre kelti a temetőt, engem is elvarázsol ez a misztikus látvány. Az imbolygó gyertyalángok is inkább játékosak, mint szomorúak. Pedig itt nyugszanak a szüleink, a nagyszüleink, lenne okom a szomorkodásra.
Lassan harminc éve, hogy elvesztettem az imádott Nagymamámat. Nagyon szorosan kötődtem hozzá, kisgyerekkoromban sok időt töltöttünk együtt, rengetegszer nyaraltam náluk, aztán egy ideig velük éltem Szolnokon. Bár Mamuka nagyon beteg volt, mégsem tudtunk felkészülni a halálára. Egyáltalán fel lehet készülni egy szeretett személy elvesztésére?! Nagyon fájt a halála, nehezen fogadtam el, hogy nincs többé. Hogy nem ugorhatok be hozzá egy kis beszélgetésre, hogy már nem süt nekünk „vakarót”, hogy nem sétálunk kézen fogva, és hogy nem érzem többé a keze melegét… Fájdalmamban a könyvekhez fordultam segítségért, mindent elolvastam, ami a halál „utánról” szólt. Van-e élet a halál után? Egyáltalán mi történik „azután” a pillanat után? Kerestem a kapaszkodókat, próbáltam elhinni mindazt, amit ott írtak: hogy van folytatás, hogy egyszer majd mind együtt leszünk valami szépséges helyen, és boldogan öleljük meg egymást.
Aztán elment Édesanyám is, a fájdalom megint óriási volt. Nagyon nehéz elfogadni azt, hogy ez már végleges. Már nem tudunk hozzá fordulni vigaszért, bölcs tanácsért, egy jó viccért… Anyukám halála után már a könyvek sem nyújtottak vigaszt.
Sok évnek el kellett telnie azóta, hogy elhiggyem, a szeretteim, Anyukám, Apukám, drága Nagymamám, Nagyapám mind itt élnek velem. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rájuk, hol sírósan, hol mosolyogva, hol jókat nevetve, amint felidézünk a húgommal egy-egy történetet. Nincs bennem az érzés, a várakozás, a vágyakozás, hogy majd ha eljön az idő, „akkor” és „ott” mind találkozunk. Nem várom ezt a pillanatot, mert ők mind itt vannak velem, a szívemben, ma is, és ez így is marad.
Szeretettel: Judit
