Az 1950-es években nagyjából hatszáz televízióval rendelkező család élt az országban. ’56-ban már volt kísérleti adó, 70 méter magas antennatoronnyal. A készülékgyártók pedig boldogan koccintottak, mert tudták, hamarosan beszélő dobozok ezreit értékesíthetik. A Magyar Televízió akkoriban még csak kísérleti adásokkal jelentkezett, és bemondókat keresett. A meghallgatásra egy frissen érettségizett, szigetszentmiklósi lányt is meghívtak, akire a toborzó egy énekversenyen figyelt fel. Ő volt Takács Marika, aki 1957. június 25-én üdvözölte először a képernyőről a tévénézőket. Félénken, de elbűvölően – és hamarosan az ország kedvencévé vált.
Előre elnézést kért a bakikért
„Az érettségi után megpróbálkoztam a Színművészeti Főiskolával. Nem sikerült – mesélte a korabeli tévéújságnak Takács Marika.
– Nagyon letörtem, és szentül meg voltam győződve, hogy nekem az életben már semmi nem fog sikerülni. Egy ideig otthon búslakodtam, aztán felvettek az Óra- és Ékszervállalathoz bolti kiszolgálónak. Amikor pedig tavaly nyáron a televízió bemondónőket keresett, elmentem a válogatásra.”
Később élete első élő adására így emlékezett: „Olyan nagyon meg voltam ijedve, hogy a rendező tanácstalanul állt, és nem tudta, mit kezdjen velem. Végül abban állapodtunk meg, hogy én be fogok mutatkozni a képernyőn, és megkérem a nézőket, hogy ne haragudjanak rám az esetleges hibákért, mert most állok először kamera előtt.”
Ilyen kedves volt és emberi. Hirtelen mindenkit érdekelni kezdett, hogyan öltözködik, miként sminkel, milyen frizurát visel, és miről mit gondol. Nem túlzás kijelenteni: ő volt az ország első igazi tévésztárja. Rendkívül visszafogott nyilatkozataiból kiderül, ezzel nem volt tisztában. „A személyazonossági igazolványomban a szakképzettség rovatban középiskolai tanár olvasható, nem pedig az, hogy tévébemondó. Ezek szerint ez nem is szakma. Igaz, hogyan is lehetne szakmának nevezni az olyan munkát, amit mindössze néhányan csinálnak egy intézménynél?” – fogalmazott szerényen, majd évtizedeken át számos műfajban bizonyította televíziós rátermettségét. A Tessék választani! és a Táncdalfesztivál című műsorok háziasszonya is volt.
Bőrig áztak a szakadó esőben
Boldog házasságban élt a legendás rendező és színigazgató Kazimir Károllyal. Egyetlen bánatuk sokáig az volt, hogy nem született gyerekük. Aztán akkor, amikor már szinte feladták a reményt, bekopogtatott hozzájuk a gólya. Egyetlen lányuk, Kazimir Annamária, aki nem mellesleg a Katona József Színház munkatársa, így emlékszik az édesanyjára: „A legfontosabb talán, amit tanultam tőle, az önzetlen szeretetre való képesség, és az, hogy nem árt, ha a leglehetetlenebb helyzetekben is megőrizzük a humorunkat. Az első történet, ami hirtelen eszembe jut vele kapcsolatban, amikor észrevette, hogy egy nagy, fehér kutya a zord időjárástól megzavarodva rohangál az utcánkban, néha éppen csak kitérve az autók elől. Eldöntöttük, hogy megfogjuk, és ha lecsendesül az idő, megkeressük a gazdáját. Nagyon félt, úgyhogy ez meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnt. Félórán át kergettük, a szakadó esőben bőrig áztunk, de végül sikerült. Megnyugtattuk, adtunk neki enni, inni, és utána megkerestük, honnan szökött el. Máig emlékszem, milyen jó érzés volt segíteni neki, és mekkora öröm, amikor hazavittük” – idézi fel Annamari az anyukájára jellemző történetet, aki a való életben gondoskodó édesanya és háziasszony volt. Imádott főzni a családjára, és nagyokat kirándulni velük Tahitótfalu környékén, ahol a nyaralójuk állt.
Rosszul viselte a mellőzöttséget
A sors kegyetlen játéka, hogy a családi boldogságuk nem lehetett sokáig teljes. Marikát a trendek változása és a kora miatt alig ötvenévesen nyugdíjba küldték. Barátnője, Gál Jolán így mesélt akkori találkozásukról: „Nyugdíjasként nem találta a helyét. Azt mondta, tudod, elfogadom, megértem, hogy a képernyőn át kell adnom a helyem a fiatalabbaknak, de hogy egy ekkora intézményben semmi hasznos tevékenységre nem vagyok jó, azt nem hiszem. A fél életem a televízió, ha elveszik, lebénulok.”
A bemondónő lélekben összetört, talán ez is szerepet játszhatott abban, hogy éveken át jóindulatúnak diagnosztizált daganata mégis problémássá vált. Amikor ez bekövetkezett, lánya, Annamari még csak kiskamasz volt. Kettőjüknek csak tizenhat közös év adatott. Annamari számára később a feldolgozás részét képezte az édesanyja életéről forgatott dokumentumfilm. „Fontosnak tartottam megcsinálni A nevetés és felejtés című diplomamunkámat. Segített tisztába tenni bizonyos dolgokat. Nemcsak bennem, hanem édesanyám karrierjének méltatlan leáldozásával kapcsolatban is. Helyette is feltettem a kérdéseket, amiket ő már nem tehetett fel, és ez megnyugtat. Ennyivel tartoztam az emlékének” – mondja Takács Marika lánya.
Fotó: Mti, Fortepan/Rádió és Televízió újság, Archív
