Végigélt két háborút, ’56 borzalmait, az életét családi tragédiák árnyékolták be, de még az idősen adott tévé- és rádióinterjúiban is úgy csengett a nevetése, hogy attól az ember szívében kisütött a nap. Tolnay Klári nemcsak legendás alakításaival véste be magát a hazai színháztörténetbe, hanem szerethető, szórakoztató személyiségével is.
Boldog családban nőtt fel
„Igyekszem mindig mindennel megelégedni – mondta idős korában egy tévéinterjúban Tolnay Klári. – Felmérem, hogy ez van, ezt kell szeretni, nem zúgolódom, ha valami zűr van. A derűmet a szüleimtől örököltem. Aranyos két ember volt, szép házassággal, nagyon szerették egymást. Már túlzásnak is tartottuk mi, gyerekek, mert néha beléptünk a szobába, és szétugrottak. Harmonikus családi élet van mögöttem, ez kihat az egész életemre. Nekem az összes házasságaim nem voltak ilyenek. A privát életem nem mondható sikeresnek, de egy óriási ajándék, amit helyette kaptam, a színpad. Ott az Isten tenyerén mentem végig.”
Tolnay Klári első fontos szerepét 1934-ben kapta, a legendás Meseautó című filmben – hatalmas siker lett, és a fiatal színésznő számos hódolóra tett szert, akik közül Ráthonyi Ákos rendezőt választotta férjéül – később azt állította, nem esett szerelembe, de úgy érezte, egy harmonikus emberi kapcsolat lehet egy jó házasság alapja. Elszámította magát: hiába született meg a kislányuk, Zsuzsanna, a viszonyuk megromlott, a színésznő pedig elfordult a magánéleti kudarcoktól a színpadi sikerek felé. Ezt megsínylette a gyerekével való kapcsolata is. Amikor néhány évvel később második kisbabája az 1944-es bombázás okozta sokk miatt túl korán és halva érkezett a világra, a házassága végleg zátonyra futott, ettől kezdve éveken át csak papíron létezett.
„Nem az én műfajom a szerelem”
A tragédiák sora után a színésznő a Vígszínházban, egy munka kapcsán ismerkedett meg Márai Sándorral. Kettejük titkos szerelméről csak évekkel az író halála után vallott. 29 éves, összetört fiatal nőként magával ragadta a jóval idősebb, zseniális Márai társasága. Mellette biztonságban érezte magát, az ő védelmező karjaiban elbújhatott. Gyakran randevúztak a Múzeum Kávéházban, és sokat andalogtak a Duna-parton is. Az író és felesége korábban szintén elvesztették néhány hetes kisbabájukat, így a vele való beszélgetések sokat segítettek Klárinak saját traumája feldolgozásában. Titkos kapcsolatuknak megvoltak a maga korlátai, a színésznő mégis hálával és szeretettel mesélt Márairól. Amolyan bölcs tanítóként is tekintett rá. Büszke volt arra, hogy Márai ugyan álnéven, de 10 verset írt neki. Kettejük románca átsegítette a lelki gyötrelmeken, és talán ennek is köszönhető, hogy adott egy utolsó esélyt a szerelemnek, méghozzá Darvas Iván személyében. Az ünnepelt színész lett a második férje, aki úgy lekötötte a figyelmét, hogy a kislányával ismét alig foglalkozott.
Ennek hatására Zsuzsanna korábban disszidált édesapját, Ráthonyit követte külföldre. Végül Bécsben lelt otthonra. Csak felnőttként bocsátotta meg az anyjának, hogy nem törődött vele eleget.
Klárit sajnos Darvas Iván mellett sem várta boldogság. A férfi szerelembe keveredett Váradi Hédivel, majd az ’56-os forradalom után börtönbe került. Tolnay Klári kitartott mellette a börtönévek alatt. A művésznő szavait idézve: „Börtönben nem válunk”. 1959-ben Darvas szabadulása után váltak el. Ezt követően Klári élete végéig ajtót mutatott minden őt megkörnyékező férfinak – elkönyvelte, hogy a szerelem nem az ő műfaja.
Nem sminkelt, piacra járt és főzött
Később úgy nyilatkozott, a színpad és a közönség szeretete mindenért kárpótolta. Megtanult az élet legapróbb szépségeiből és az emlékekből erőt meríteni. Különösen nagy szeretettel gondolt vissza vidéki gyerekkorára. „Csodás volt falun felnőni – mondta. – Ha nagyon fáradt vagyok, és nincs időm aludni, elég, ha egy csendes szobában leülök, behunyom a szemem, és erősen koncentrálok egy falusi emlékre. Mondjuk, a szüretre! És olyan kipihenten állok fel 20 perc múlva, mintha egy órát aludtam volna.”
Tolnay Klári nem volt díva. Civilben nem sminkelt, piacra járt, és magának főzött – mivel egyedül élt, sokszor egy hétig ette a káposztás cvekedlit, és boldogan figyelte a lakása ablakába költözött gerlepárt. „Kinézték maguknak nálam a helyet. A gerle nagyon ügyetlenül rak fészket. Mindig leejti, nem tud a tojásoknak otthont teremteni. Éjszaka titokban megrakom a fészküket. Már tudom, mi kell nekik. Egy kis drót, pamut, cérna. Először jön a tojó, hívja a párját, és mutatja neki: ez egy nagyon jó telek, apukám, ezt kell megvenni” – mesélt a hétköznapjairól nevetve Tolnay Klári, aki, ha élne, ma talán motivációs előadó lenne, és különleges életszemléletével azt tanítaná a pandémia által sújtott világnak, hogy a sokszorosan összetört szívet is meg lehet ragasztani.
Fotó: Mti, Tolnay Klári Emlékház archívum, Fortepan/Vass Károly
